Csökkenteni kell az egyszereplős eljárásokat
Kevés terület hatja át olyan mértékben a mindennapok gazdaságát, mint a közbeszerzés, tavaly a közbeszerzési eljárások szerződés szerinti összértéke 3430 milliárd forint volt, amely a bruttó hazai termék (GDP) 7,5 százalékának felel meg – emelte ki Gulyás a konferencián az MTI beszámolója szerint.
A tárcavezető közölte: a közbeszerzési szabályozás biztosítja azt, hogy a közpénzek elköltése átlátható rendben, világos keretek között, az uniós irányelveknek is megfelelő szabályok szerint történjen. Ha a közpénzek elköltése nem a szabályosság és ellenőrizhetőség mellett történik, akkor nem csupán vitákra ad okot, hanem torzítja a versenyt - tette hozzá.
A szabályokat úgy kell alakítani, hogy egyensúlyban legyenek az átláthatóságot szolgáló szigorú eljárási kötöttségek és a hatékonysági szempontok - tette hozzá. Kiemelte, hogy a jövőben az eljárások túlnyomó része nyilvános hirdetménnyel indul majd.
Magyarországot az Európai Bizottság részéről leginkább azért éri kritika, hogy a verseny szintje alacsony, sok az egyszereplős közbeszerzés. Az informatika és az egészségügyi beszerzések területén az egyszereplős közbeszerzések száma és aránya nagyon magas. Ezen igyekeztek az informatikában intézményi változtatásokkal olyan előremutató módosulásokat elérni, amelyek már az idén eredményesek lehetnek, az egészségügyben ezek a döntések most születnek meg - jelentette be a miniszter.
Gulyás Gergely indokolt elvárásnak nevezte, ha hogy vannak olyan területek, ahol az egyszereplős közbeszerzési eljárások aránya jelentős, akkor ott a jogalkotó is járuljon hozzá számuk csökkentéséhez.
Csökkenteni kell az eredménytelen eljárások számát
Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke elmondta, hogy tavaly az eredményes közbeszerzési eljárások száma meghaladta a 9800-at. Mintegy 2300 eredménytelen volt, amit szerinte csökkenteni kellene, így mindent meg kell tenni a közbeszerzési eljárások pontosabb előkészítéséért.
Az elnök kiemelte: Brüsszelben a tagállamokra nézve csupán a nagyértékű beszerzések alapján számolnak statisztikát, Magyarország esetében ez az összes eljárás mindössze 26 százalékát teszi ki.
A magyar Közbeszerzési Hatóság emellett a fennmaradó 74 százalékot is elemzi. A közbeszerzési eljárások számának közel 50 százalékát tavaly az építési beruházások jelentették, 31 százalék az árubeszerzésre, 20 százalék pedig a szolgáltatásokra irányult - tette hozzá az elnök.
A 2019-es részletes közbeszerzési eredményekről alábbi cikkünkben számoltunk be:
Címlapkép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt

Figyelmeztető jelek jöttek a magyar gazdaságból, ezért is léptek az elemzők, új prognózist készítettek
Jelentős felülvizsgálat történt a korábbi GDP-növekedési adatokban.
Az összes pénz 60 százaléka megy a hadseregre: durva számokkal sokkol az ukrán költségvetés
Az ukrán parlament rábólintott a javaslatra.
Az űrig is ellő a hipermodern fegyver, amelyet először telepítettek Európába – Már nem egyszer bizonyította, hogy mit tud
Németország szolgálatba állította az Arrow 3-at.
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
19 tálalókonyha, 600 beteg: így terjedt szét a különös vírus a fővárosban és környékén
Megérkezett a részletes vizsgálat eredménye.
Kihúzta a gyufát Ukrajna a NATO egyik legerősebb hatalmánál? – Egyértelmű figyelmeztetés érkezett
Törökországnak nem tetszenek a fekete-tengeri hajókat érő támadások.
A forint lett a régió sztárja, de hogyan tovább? - Új előrejelzés érkezett
Vajon mi következik a 22 hónapos csúcs után.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


