FONTOS Légitámadást hajtott végre Amerika Iránban, atomlétesítményeket bombáztak
Rendkívüli ülést tart jövő héten az EP: fontos dolgokról döntenek
Uniós források

Rendkívüli ülést tart jövő héten az EP: fontos dolgokról döntenek

MTI
Egynapos rendkívüli plenáris ülést hívott össze jövő hét csütörtökre David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke az EP-képviselőcsoportok vezetőivel folytatott videokonferenciát követően. Az ülésen várhatóan elfogadják a három jogszabály-javaslatot, ami lehetővé teszi a tagállamoknak nyújtott segítségeket.

Az ülés a koronavírus-járvány kezeléséhez szükséges intézkedések jóváhagyására szolgál - közölte az uniós parlament csütörtökön. A tájékoztatás szerint az Európai Parlament történetében ez lesz az első plenáris ülés, ahol távszavazással döntenek.

Úgy határoztam, hogy az Európai Bizottság által javasolt vészintézkedések elfogadása céljából rendkívüli ülést hívok össze március 26-ra, csütörtökre. Vészhelyzetben minden rendelkezésre álló lehetőséget ki kell használnunk

- fogalmazott Sassoli. A plenárison a koronavírus-járvány hatásainak kezelésére vonatkozó, három uniós bizottsági jogszabálytervezetet vitathatják meg. Ezek egyike az a befektetési kezdeményezés, amely 37 milliárd eurónyi kohéziós forrást biztosít a tagállamoknak a válság következményeinek kezelésére. Az uniós Szolidaritási Alap hatályának a közegészségügyre való kiterjesztéséről szóló javaslat azt a célt szolgálja, hogy közegészségügyi vészhelyzetben is fel lehessen használni a forrásokat, végül a harmadik javaslat a járvány miatt üresen járó repülők, az úgynevezett szellemjáratok leállításáról szól.

"Az Európai Parlament teszi a dolgát. A Parlamentnek nyitva kell maradnia, mert a demokráciát nem állíthatja meg egy vírus. Mi vagyunk az egyetlen, az európaiak által megválasztott intézmény, és továbbra is képviselni és védeni szeretnénk a választóinkat" - mondta.

Kulcsfontosságú, hogy a Parlament gyorsan elfogadja a három jogszabályjavaslatot, mert ebben a példátlan helyzetben csak így juthat el konkrét segítség az uniós polgárokhoz és a tagállamokhoz - tette hozzá az EP elnöke.

Az Európai Parlament elnöksége a rendkívüli plenáris ülésre különleges szabályokat fogad el a távolból történő szavazás érdekében. A rendkívüli ülésre az április 1-2-ára tervezett plenáris ülés helyett kerül sor - közölték.

David Sassoli március 10-én önként 14 napos karanténba vonult. Az új típusú koronavírus-járvány terjedése kapcsán hozott legfrissebb olaszországi, valamint az Európai Parlament hétfőn meghozott intézkedéseire hivatkozva függesztette fel munkájának azon részét, amelyhez személyes jelenléte szükséges.

Címlapkép:

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Ember: küzdj....vagy lépj le!

\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?... The post Ember: k

RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

Holdblog

Életet lehelni egy megfáradt sportágba 

Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand... Th

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet