
Új szintre emelkedhetnek a kétoldalú kapcsolatok az Európai Unió és Japán között, miután a várakozásoknak megfelelően Ursula von der Leyen bizottsági elnök, és Isiba Sigeru japán miniszterelnök közösen jelentették be
a két fél közt létrejött versenyképességi szövetséget.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a 30. EU-Japán csúcstalálkozón beszélt a két gazdasági nagyhatalom közötti együttműködés erősítéséről és a globális kihívásokra adott közös válaszokról, amelyeknél a kiszámíthatóság és a kölcsönösség elve kiemelkedően fontos faktorrá nőtte ki magát.
A mai világban a versenyképességet megbízható partnerekkel kell kiépíteni, mint amilyen Japán.
- mondta a szövetség kulcsszavával kapcsolatban Ursula von der Leyen.
Az unió tagállamai és Japán együtt a globális GDP nagyjából egyötödét teszik ki, és 600 millió fős, világszinten többségében jómódú népességével az egyik legjelentősebb piacot képviselik.
A most meghirdetett versenyképességi szövetség három pilléren nyugszik:
- A kétoldalú kereskedelem további erősítése: bár az elmúlt hat évben a két gazdaság közötti kereskedelem több mint 20%-kal nőtt, az a jelenlegi 200 milliárd euró körüli forgalmat többszörösére kéne növelni, hogy érdemben tompíthassa a Kínával és Amerikával meglévő kapcsolatok romlásának hatását. Első körben ezt a szabályok egyszerűsítésével, az egészségügyi elvárások összehangolásával, és a közbeszerzések megosztásával kívánják előmozdítani.
- A gazdasági biztonság erősítése: Kiemelt figyelmet kap az ellátási láncok ellenállóképessége, különösen a nyersanyagok és akkumulátorok terén. Emellett fokozzák az együttműködést a körforgásos gazdaság, a közös kutatás és a kritikus infrastruktúrák területén, és ezek védelmében mind a fizikai, mind a kibertérben, ami különösen indokolt lehet feltehetően Kínából induló friss hackertámadások tükrében.
- Innováció és zöld-digitális átállás: Folytatódnak a tárgyalások Japán csatlakozásáról a Horizon Europe programhoz, ami jelentős részét képezi az EU következő többéves pénzügyi keretének versenyképességi szeletének is. Emellett a két fél zöld szövetségének keretében új együttműködés indul a kibocsátás-kereskedelmi rendszerek és a tiszta technológiák terén, és a digitális frontot egy az Északi-sarkkör mentén húzott adatvezetékkel erősítenék.
Von der Leyen hangsúlyozta a globális kereskedelmi szabályok reformjának fontosságát is, és úgy véli, amelyben az EU és az USA kilépése után megmaradt Transz-csendes-óceáni Partnerség országaival
A KERESKEDELMI VILÁGSZERVEZET (WTO) REFORMJÁRA IS KÉPESEK LEHETNEK.
A versenyképeshez vezető úton azonban egyszerre előfeltételként és katalizátorként is működnek a biztonsági kiadások, így Japán lehet az első kontinensen kívüli ország, amely csatlakozik az unió Rearm Europe fegyverkezési programjához, amelyben a tervek szerint 800 milliárd eurót forgatnának közösen az európai védelmi ipar érdemi kiépítésébe.
A sikeres találkozónak különösen nagy lehet a jelentősége, ugyanis a világszinten sem elhanyagolható szövetséges magabiztosabb tárgyalási pozíciót ad Ursula von der Leyennek, akinek csütörtökön már Pekingben kell helytállni, a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott csúcstalálkozón.
Némileg csorbítja a képet, hogy friss értesülések szerint, Isiba a nyár végén lemond tisztségéről, annak ellenére is, hogy a minap sikeresnek mondható kereskedelmi egyezményt sikerült lezárni az Egyesült Államokkal is. Az EU-val közös szorosabb együttműködést így már feltehetően Japán következő kormánya fogja felépíteni.
Címlapkép forrása: EU
Megtorpant az európai napelemforradalom: Magyarország a legnagyobb vesztesek között
10 éve nem volt ilyen.
Megszorítások ide vagy oda: toronymagasan vezet a láncfűrészes argentin elnök
Azért vannak még kockázatok.
Ezen áll vagy bukik Amerika dominanciája: komoly rivalizálás az F-47 és az F/A-XX hatodik generációs vadászgépek között
Washington komoly dilemmával néz szembe.
Hatalmas pusztítás Európában: ezrek halhattak meg a kutatók szerint egy "láthatatlan gyilkos" miatt
Letaglózó adatokat tettek közzé.
Lakáspiac: meglepő adatokat közölt a KSH, az idei drágulás 15-20% lehet az OTP szerint
A frekventált területeken meghaladhatja a 20%-ot is.
Ötvenezermilliárd landolhat Ukrajnában az uniós fegyverhitelek lehívása után
Magyarország mellett eddig 17 tagállam adta be igényét az újrafegyverkezésre szánt forrásokra.
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?
Honnan szereznek pénzt a horvátok a zöldprojektjeikre?
Fenntarthatóság pénzügyi háttérrel: fejlődés és a forrásfelhasználás nehézségei.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
