Itt a bejelentés: folytatódik az állami ingyenpénzes program
A közlemény egyúttal emlékeztet rá, hogy a lakossági energiahatékonysági fejlesztéseket támogató, a CO2-kvóta értékesítési bevételből finanszírozott, program eddig több mint 300 ezer háztartás korszerűsítését segítette elő 36 milliárd forint keretösszegben. A támogatások csökkentik a családok anyagi terheit, az energiafelhasználás és a károsanyag-kibocsátás mérséklésével hozzájárulnak a fenntarthatósági célok eléréséhez.
Az Otthon Melege Programban korábban a fűtéskorszerűsítési (kazán és konvektorcsere), illetve háztartási kis-, illetve nagygép cseréjével (hűtő, fagyasztó, mosó- és szárítógép) kapcsolatos alprogramok is voltak. A legutolsó program három hete, május 22-én indult el, és olyan erős volt az érdeklődés a konvektorcsere iránt, hogy az első héten beérkezett a támogatási keret felére igény: Az utóbbi évekbeli alprogramokat rendszerint úgy rakták össze, hogy az egyes megyékben, térségekben néhány napig lehetett pályázni (az nfsi.hu oldalán keresztül) egy előre meghatározott menetrend szerint, részben a lakosságszám alapján allokált keretre.
A tavaly őszi háztartási nagygép cserés pályázatnál például az energiaosztály alapján eltérő támogatási összegeket határoztak meg, ezzel ösztönözve a jobb energiahatékonysági gépek beszerzését, és a pályázat alapján kiállított támogatási okirattal lehetett menni a boltba megvenni az árcsökkentett gépet. A lakossági érdeklődés nagyon erős volt, jócskán túligényelték a keretet és akkor egy kormánydöntés arról szólt, hogy végül minden beadott, jogosult pályázó megkapta a támogatást: Címlapkép forrása: MTI Fotó Bruzák Noémi

Taktaharkány is bekeményít, iskolai végzettséghez kötnék a betelepülést
50 ezer forintos hozzájárulást is kellene fizetni a komoly szándék bizonyítására.
Megvan az első magyar bank, amelyik lehetővé teszi a DÁP-os belépést
Egyszerűsödik az ügyintézés, például a lakcímváltoztatás is automatikussá válhat a bankoknál.
Flottafókusz: a felsővezetőknek mindig prémiumautó jár?
A cikksorozat harmadik részében a legnépszerűbb felsővezetői autókat teszteljük.
Fokozódik Donald Trump személyes vendettája: vigyázzba állítaná a vele szembeszegülő bírót
Hivatalosan bepanaszolták.
Ingatlanpiaci elemzőt keres a Portfolio, jelentkezz hozzánk!
Rengeteg tanulási és fejlődési lehetőséggel várunk.
Eldőlt a Wise-háború, elbukott az alapító lázadása
Nem tudta maga mellé állítani a részvényeseket.
Lemondott a Mészáros Csoport egyik legsikeresebb cégének vezére
A mai naptól már nincs a pozíciójában.
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
