Még több EU-s pénzt ad a vidéki bölcsődék fejlesztésére a kormány
Ennek érdekében további 9 megyére kiterjesztették a pályázati lehetőséget, azaz bekerült a jogosult indulók közé Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Heves megye, Nógrád megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Vas megye, Zala megye. Ezzel párhuzamosan azt is jócskán megváltoztatták, hogy az eddig is jogosult megyékben mekkora az igényelhető támogatás minimális és maximális keretösszege és mikor, milyen ütemezés szerint lehet kérni a támogatást.
A szóban forgó mindkét pályázat azt támogatja, hogy új bölcsődei épületeket hozzanak létre (új férőhelyekkel), vagy a meglévő bölcsődei kapacitásokat bővítsék ki és a lehetőségre az önkormányzatok mellett egyházi fenntartók, nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek, közalapítványok és az önkormányzati többségi tulajdonban lévő vállalkozások pályázhatnak.
A pályázatok a 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni elhelyezését támogatják, amelynek keretében új bölcsődei, mini bölcsődei intézmény, családi bölcsődei szolgáltatás létrehozása, valamint meglévő bölcsődei ellátási formák fejlesztése is támogatható, amennyiben az legalább egy csoportszobával, illetve egy új családi bölcsődével való férőhelybővítést is eredményez.
Ezek a pályázatok is elemei a kormány mintegy százmilliárd forintos bölcsőde és óvoda fejlesztési programjának, amely fejlesztési források különböző pályázatokon keresztül érhetőek el.
Jogszabályi kötelezettségek - vs. hiányosságok A TOP-1.4.1-19 Felhívás a gyermekjóléti alapellátások közül a bölcsődei ellátási formákhoz (bölcsőde, mini bölcsőde, családi bölcsőde) való hozzáférés javítását és a bölcsődei ellátási formák által nyújtott szolgáltatások minőségi fejlesztését segíti elő, ezáltal hozzájárulva a kisgyermeket nevelők munkavállalásának támogatásához, a családok segítéséhez, különösen a leghátrányosabb helyzetű térségekben lévő gyermekek minél korábbi életkorban történő megsegítéséhez. 2017. január 1-jétől hatályba lépett jogszabályi változások eredményeként minden olyan településen kötelező önkormányzati feladat a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények, szolgáltatások valamely formájának biztosítása - önállóan, társulásban, vagy ellátási szerződés útján -, ahol a 3 év alatti gyermekek száma meghaladja a 40 főt, vagy legalább 5 kisgyermek tekintetében erre igény jelentkezik. 2017-ben 2610 olyan település volt Magyarországon, ahol nem volt helyben biztosított a bölcsődei ellátás, mely 70 ezer gyermeket érint (az érintett gyermekek 26%-a, mely 2,8%-kal több, mint az előző évi arány). A Felhívás a bölcsődei ellátásban mutatkozó területi egyenlőtlenségek mérséklését, valamint a települési önkormányzatok jogszabályból eredő kötelezettségük teljesítésének elősegítését hivatott szolgálni.
A bölcsődefejlesztések eredményeként csökken a számos településen jellemző bölcsődei kapacitáshiány. Ez segíti a kisgyermeket nevelő családok életét, illetve a települési önkormányzatok bölcsődei szolgáltatási kötelezettségének teljesítését. Emellett javul a felújított és újonnan épített intézmények költségvetési és környezeti fenntarthatósága.Címlapkép forrása: Hou Jiqing/Qianlong.com/VCG via Getty Images

Fontos stratégiai döntés előtt áll az EU Kínával kapcsolatban
A klímaváltozás terén az EU és Kína egymásra van utalva.
Megkérdeztük az AI-t, miként hajtaná végre a magyar nyugdíjreformot
Kiegészítő vagy alapnyugdíj bevezetését is javasolta, és elismerően szólt a kötelező magánnyugdíjpillérről.
A kínai bürokraták fegyvere, ami még Trumpot is meghátrálásra kényszeríti
A kulcskifejezés az asszimetrikus függőség.
Váratlan esemény a Paksi Atomerőműben: automatikus védelmi működés lépett életbe
Egyelőre nem tudják az okát.
Hatszáz millió dollárért vásárolt be Amerika az új fegyverekből, most viszont úgy néz ki, mehet az egész a kukába
Kézifegyvereknél ekkora botrány még nem volt Washingtonban.
Új front nyílt a kereskedelmi háborúban: a digitális tér miatt feszült össze az EU és Amerika
Csak nem sikerült mindent megbeszélni.
Amikor Soros és Trump együtt szív
Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő

Követett részvények - 2025. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Mi történik, ha kifogyunk a talajvízből?
A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása
Most van csak igazán csúcson a piaci koncentráció
Az elmúlt évek már bőven arról szóltak az amerikai részvénypiacon, hogy pár nagy techcég dominálja az S&P500-at. De igazából az index koncentrációja csak most ért... The post Most van c

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Aggasztó vélemény az Otthon Start programról
Ritkán szoktam hírekről írni, mert őszintén szólva a napi változásokról írnak eleget a híroldalak. Viszont az Otthon Start hitelprogrammal kapcsolatban szeretnék reagálni pár véleményre, a
Így bukhatod el a támogatást: a projekt jelenléti ív rejtélyei
A támogatott kutatás-fejlesztési projektek egyik legfontosabb, mégis gyakran alábecsült dokumentuma a projekt jelenléti ív, pedig ezen is múlhat a sikeres elszámolás.

A külföldi beruházások és a klímacélok kapcsolata
A zöld-FDI-t vizsgálva már több kutatás megállapította a korrelációt a megújuló energiahordozókba történő befektetések és a klímaváltozás elleni hatékony fellépés között.


A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.