Bejelentették: idén még 200 km-nyi gyorsforgalmi és főutat adnak át
7 nagyvárost kötnek be még a gyorsforgalmi úthálózatba
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a nagymértékű közútfejlesztési programot a magyar gazdaság jó teljesítménye lehetővé teszi, és ezzel hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez és az életminőség javulásához. Emlékeztetett arra, hogy a kormány stratégiai célja az útprogram megvalósításával, hogy bekösse a megyeszékhelyeket, a nagyobb városokat, forgalmasabb ipari parkokat, gazdasági térségeket a hazai gyorsúthálózatba, az autópályák, autóutak elérjék az országhatárt, valamint Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos útszakasz.Mosóczi László kiemelte, a következő években magas szintű közúti kapcsolatot kap Békéscsaba, Eger, Kaposvár, Salgótarján, Sopron, Szolnok, Zalaegerszeg.
Új fejlesztések is bekerültek a programba
A kormány közúti beruházásokkal nyitja meg Magyarországot és felzárkózó térségeit a lehetséges beruházók, munkahelyeket teremtő vállalkozások, a helyi gazdaságot élénkítő, a családok életlehetőségeit, életminőségét javító fejlesztések előtt - mondta.Az útprogramba újonnan bekerült projektek közé sorolta az államtitkár a balesetveszélyes csomópontok átépítését, továbbá a 37-es főút Gesztely-Szerencs közötti szakaszának négysávossá tételét. Emellett elkerülő szakaszt építenek Sajószentpéter-Berente térségében, valamint Veszprém déli részén. Előkészítik a Zalaegerszeg-Körmend közötti szakasz megépítését, a Pusztaszabolcs elkerülő utat és a Körmend-Szombathely-Zanat közötti szakasz hiányzó elemeit.
Mit és hol adnak még át?
Még az idén átadnak mintegy 200 kilométer gyorsforgalmi és főutat. Például a Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszt, az M4-esen az Üllő és Cegléd közötti szakaszt. Salgótarján megközelítését segíti majd a 21-es főút négysávossá bővítése Nógrád megyében. Elkészül még az idén az M2 gyorsforgalmi út Budapest-Vác közötti szakasza, Kaposvár bekötése érdekében négy sávra bővül a 67-es főút Kaposfüred és Látrány között. Befejezik az M70 autóút autópályává fejlesztését, amivel teljes értékű gyorsforgalmi összeköttetés valósul meg Budapest és Ljubljana, illetve az Adriai-tenger között. Jövőre további 225 kilométer gyorsforgalmi és főút készül el - sorolta az államtitkár.Fenntartásra is sok pénzt adnak
Mosóczi László hangsúlyozta, a kormány kiemelt feladatának tartja a közlekedési hálózatok folyamatos bővítése mellett a meglévő elemek karbantartását, 2016 és 2020 között összesen 400 milliárd forint költségvetési forrást biztosít a közútkezelő számára az üzemeltetési és fenntartási feladatok színvonalas ellátáshoz.Az államtitkár kitért arra, hogy a Magyar Falu Programban az idén és jövőre 50-50 milliárd forint áll rendelkezésre a vidéki bekötő- és összekötőutak korszerűsítésére, 2019-ben a programban 430 kilométernyi útszakasz újul meg.
Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Újra mennek amerikai fegyverek Ukrajnába, támadás érte Kijevet – Háborús híreink csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül.
Videó: lecsapott a Fekete Erdő, az oroszok búcsút mondhattak a méregdrága Buk-M1-nek
Sikeres ukrán találatról érkezett felvétel.
Úgy veszik a világ egyik legértékesebb erőforrását, mint a cukrot
Rákapcsolt az amerikai és az ázsiai térség.
Olasz csokoládébirodalom kezébe kerülhet az amerikai gabonapehely-gyártó, több mint 50 százalékot ugrott az árfolyam
Domináns pozíciót céloznak az amerikai piacon.
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz


- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.