Megremegett az olajpiac - Évek óta csalhatnak a cégek az olajárral?
Az EB egyelőre nem nevesítette a megindított eljárást, azonban keddi közleményben megerősítette, hogy előre be nem jelentett házkutatásokat tartott több olyan társaságnál is, amelyek aktívak a kőolaj, a finomított olajtermékek és bioüzemanyagok piacán, illetve az ezekhez kapcsolatható szolgáltatások területén.
A nemzetközi sajtóban nem sokkal később már nevesítve is megjelentek a vizsgálat alá vont társaságok, a meglepetésszerűen megjelenő bizottsági tisztségviselők a brit-holland Shell, a brit BP és a norvég Statoil több irodáját vonták zár alá, illetve ugyancsak kiszálltak a Platts adatszolgáltató társaság londoni irodájába is.
A Reuters később arról számolt be, hogy az olasz Eni olajtársaságtól szintén kértek be adatokat a versenyügyi ellenőrök, de a társaságot nem vonták vizsgálat alá. A francia Total úgy nyilatkozott, hogy irodáit nem keresték fel a hatóságok. A vezető kereskedőházak, mint a Glencore, a Vitol, a Trafigura, a Gunvor vagy Mercuria szintén úgy tájékoztattak, hogy nem keresték meg őket az üggyel összefüggésben.
Az EB álláspontja szerint a vizsgálat alá vont olajtársaságok összejátszhattak egymással, és torzított adatokat szolgáltathattak a Platts számára, amiből fakadóan tudatosan eltéríthették a piacon általánosan elfogadott - Platts által publikált - referenciaárakat, illetve felmerült annak lehetősége is, hogy számos piaci szereplőtől megvonták annak lehetőségét, hogy adataikkal közreműködjenek a benchmark ár képzésében.
A Bizottság álláspontja szerint még a kisebb torzítások is érdemi hatással lehetnek a nyersolaj, a finomított olajtermékek és a bioüzemanyagok árára, ami által károsulhatnak a végfogyasztók. Lapinformációk szerint a feltételezett manipulált adatközlése akár már 2002 óta folyamatosan jelen lehet, ugyanis ekkor vezette be a Platts Európában a most vizsgálat alá vont ár-meghatározási rendszerét.
Mi az a Platts?
A Platts a világ meghatározó energia- és nyersanyagpiaci adatszolgáltatója, amely már az 1900-as évek eleje óta foglalkozik olajpiaci adatok gyűjtésével, feldolgozásával és referenciaárak publikálásával. A társaság a McGraw-Hill média és pénzügyi csoport tagja, amely magában foglalja a Standard & Poor's hitelminősítőt is.
A Platts által publikált áradatokra a világ számos pontján tekintenek referenciaként, így megtalálhatók rövid és hosszú távú kereskedelmi/ellátási szerződésekben, a kiskereskedelmi árakat meghatározó jogszabályokban, alkalmazzák őket a különböző járadékok meghatározásánál, de a készletek értékét is rendszerint a Platts által közölt árak alapján határozzák meg. A társaság által közölt referenciaárak Magyarországon például jelen vannak a földgázárak képzésében, de a MOL által meghatározott üzemanyagárak is követik a Platts árjelzéseit.
A Platts olyannyira beágyazódott a nemzetközi energiapiacba, hogy rendszeres támadások érik amiatt, hogy már-már túlzott hatalommal és befolyással bír az árak meghatározásában. Miközben az energiatársaságok rendszeresen támadják a szolgáltatót, mert az nem engedi be őket az árképzési rendszerébe, addig a Platts többnyire azzal védekezik, hogy nagyon szigorú iránymutatásokkal és minőségi feltételekkel dolgozik, aminek sok esetben nem felelnek meg a potenciális adatközlő vállalatok (piaci szereplők).
Magyar vonatkozása is van az ügynek
A történetnek magyar érdekeltsége is van, ugyanis a Dunaföldváron tavaly átadott amerikai-ír érdekeltségű etanolgyárat üzemeltető Pannonia Ethanol elsőként vállalta névvel, hogy megkereste az Európai Bizottságot a Plattsszel kapcsolatos negatív tapasztalatai miatt. A társaság a Reuternsek nyilatkozva elmondta, hogy azért kereste meg az EB-t, mert tavaly áprilisban jelezte a Platts felé, hogy szeretne bekapcsolódni a referenciaár-képzésbe, azonban az adatszolgáltató folyamatosan újabb és újabb adatigényléssel élt velük szemben, és nem adott egyértelmű iránymutatás az átvilágítási procedúrájával összefüggésben. Az etanolgyártó meglátása szerint a Platts viselkedése nagyon furcsa volt, ezért fordultak az Európai Bizottsághoz, amely meghallgatta panaszukat.
A Pannnonia Ethanol - amely évi 220 millió liter bioüzemanyagot szállít be az európai piacra - jelezte, hogy rendszeresen érékesít a Platts által közölt árszintek alatt. Hozzátették, társaságuk vélhetően egy kisebb elemét képzi a Bizottság átfogó vizsgálatának, de tapasztalatik relevánsak lehetnek a Platts működésére vonatkozóan.
Lehetséges következmények
Minden, a vizsgálatba bevont társaság jelezte, hogy együttműködik a vizsgálódó hatóságokkal, a CNBC pedig tegnap azt közölte, hogy a hatóságok szakemberei továbbra is jelen vannak még sszámos kedden vizsgálat alá vont irodában.
A Bloomberg a hét közepén készített egy kisebb felmérést olajkereskedők és -elemzők körében. A megkérdezettek 62%-a úgy vélte, hogy továbbra is a Platts által alkalmazott ún. "MOC-módszer" nyújtja leghitelesebb árakat a piac számára.
A megkérdezett elemzők közül többen arra hívták fel a figyelmet, hogy hatalmas problémát okozna a Platts árjegyzéseinek eltűnése a piacról, de volt olyan megkérdezett is, aki szerint az eljárás komoly reputációs problémát jelent a Platts számára, amelynek a jövőben várhatóan érdemben módisítania kell majd a referenciaár-képzési metodikáján.
A LIBOR bankközi kamatlábbal kapcsolatos manipulációs botrányt követően az Egyesült Királyságban ugyan elfogadtak egy olyan jogszabályt, ami hasonló eseteket bűncselekményekké minősít, de a helyi hatóságok közlése szerint az nem terjed ki az olajpiaci referenciaárakra, így a felmerült gyanú beigazolódása esetén ilyen jellegű jogi következménnyel nem kellene szembesülniük a csalást elkövető olajtársasági alkalmazottaknak, de az Európai Bizottság bizonyosan jelentős méretű bírságot vetne ki a tisztességtelennek talált társaságokra. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a Platts rendszerét valóban éveken keresztül képesek voltak kijátszani a nagyobb olajtársaságok, akkor az érdemben befolyásolhatja a Platts olajpiaci pozícióját, és arra kényszerítheti a társaságot, hogy vizsgálja felül jelenlegi ár-meghatározási gyakorlatát.
Euroszkeptikus jelölt vezet a román elnökválasztás első fordulójában
Az exit pollok szerint George Simion vezet.
Így érkezett meg a szupercella Magyarországra: tomboló vihart, látványos jelenségeket hozott
Egy karimás szupercellát is lencsevégre kaptak.
Trump kerek perec kimondta: eljöhet az idő, amikor "felhagy a békeközvetítéssel"
Egyelőre nem árulta el, mikor dönthet így.
Trump egy csapásra megszabadult 15 ezer alkalmazottól
Ezrek távoztak önként a minisztériumtól.
Donald Trump meglepő kijelentést tett a kínai vámokról
Egy ponton hajlandó lehet csökkenteni a vámokat.
Pusztító támadást indított Moszkva, erős üzenetet küldött a Kreml – háborús híreink vasárnap
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Nyugaton van még a pénzügyi világ nagyja
Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig Nyugaton vannak. Az e heti ábránkon csak az...
The post Nyugaton van még a pénz
A legjobb és legrosszabb pénzügyi döntések szülőként
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gyakorló szülők saját tapasztalataik, ismereteik alapján vitatták meg miért is olyan
Új ERP rendszer bevezetése: adózási és számviteli buktatók, amikre figyelni kell
Egy új ERP rendszer bevezetése nemcsak informatikai projekt, hanem a vállalat szinte minden működési területét érintő, komplex átalakulás. Különösen igaz ez akkor, ha az ERP rendszer külfö
A természet mérnökei, akik segítenek a klímaharcban
A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként - nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosnak számító faj leginkább gátépítő tevékenységéről ismert, ám
Klímakérdés: hol érdemes most ingatlant venni?
Ingatlanpiac és klímaváltozás: hol értéktelenedik el a tengerpart, és hol erősödik a dombtető? Mostanra a klímaváltozás nemcsak környezeti kérdés, hanem egyre inkább gazdasági és befekte
Az ünnep, ami tragédiából született
Leáll ma az ország, a nemzet egyként ünnepli a zsinórban harmadik csonka hetet. Május 1. a Munka ünnepe, amit legtöbben a virsli-sör-majális szentháromsággal azonosítanak, pedig...
The post Az
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének deregulációs intézkedései
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége, illetve annak új vezetője jelentős irányváltást hozna a hivatal eddigi működésébe.
SPB: Jól teljesített az első negyedévben a kínai GDP
Lendületesen indította az idei évet Kína gazdasága, az amerikai vámrendeletek azonban várhatóan jelentősen visszafogják majd a teljesítményt. Az ország vezetése célzottan igyekszik ösztön


- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
- Borzasztó rossz GDP-adat érkezett! Ismét visszaesett a magyar gazdaság
- Rejtélyes az újabb száj- és körömfájás kitörés - Nehéz hetek jönnek Magyarországon
- Elképesztő fordulat az autóiparban, az EU a saját fegyverével lő vissza Kínára
Dermesztő GDP adat érkezett - merre tovább, Magyarország?
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.
Nagyon fáj az árrésstop a boltoknak, de nekünk is fog
Nagy Márton elégedett az intézkedés hatásaival, a kereskedők kevésbé
Oszkó: jobb idők jöhetnek az európai tőzsdéken, csökken az USA elszívó hatása
Az OXO Technologies vezére a Business podcast vendége volt.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.