A napenergia a jövő? - Csak hiszed
Pánikolnak a befektetők
A hétfői kereskedésben több mint 12%-ot, majd kedden mintegy 37%-ot zuhant a Yingli részvényeinek árfolyama, mellyel a kurzus történelmi mélypontra, 1 dollár alá került. Igaz, tegnap már emelkedett az árfolyam, mely ismét 1 dollár felé került.
Nyugtat a menedzsment
A menedzsment tegnap közleményben igyekezett csillapítani az indulatokat mondván, hogy az éves beszámolóban feltüntetett fizetési kockázat a médiában ki lett lett emelve a szövegkörnyezetből, azt tévesen értelmezték. A vezetőség szerint a vállalat ahogy a múltban, úgy a jövőben is eleget tud majd tenni fizetési kötelezettségének.Mire fel a pánik?
Május 15-én jött a rossz hír, mely a részvénypiaci reakció alapján úgy tűnik, sokakat meglepett, a vállalat mérlegszerkezetére vetve egy pillantást azonban talán már nem annyira meglepő. A Yingli múlt pénteken tette közzé a 2014-es beszámolóját, melyben az üzletmenettel kapcsolatos kockázatok között felhívta a figyelmet a soron következő adósságszolgálatok teljesíthetőségére.Fontos hónapok jönnek
A jelenlegi hónapok meglehetősen nehéznek ígérkeznek a cég számára, több jelentős összegű törlesztés is esedékessé vált/válik:- 2015. május 3-án volt egy nagyobb összegű (1,2 milliárd jüan) törlesztési kötelezettsége, melyet még teljesíteni tudott, miután értékesítette egyik földterületét 500 millió jüanért, és kapott 700 millió jüanos hitelt az egyik banktól.
- A következő fontos dátum október 13., ekkor 1 milliárd jüant kell törleszteni
- Illetve 2016. május 12-én újabb 1,4 milliárd jüan fizetése válik esedékessé.
Ugyanakkor nemcsak a hitelezők kifizetése miatt lesz izgalmas a következő egy év. A lenti tábla különböző szerződések alapján esedékes kifizetéseket tartalmazza. A következő 1 évben több mint 12 milliárd jüan kifizetése várható a 2014-es beszámoló adatai szerint (az adatok 2014. december 31-ei helyzetet tükrözik.)


Terv van, de lesz-e segítség?
A folyamatosan likviditási problémáktól szenvedő cég 4 kiutat lát a jelenlegi helyzetből:- Zárt körben bocsátana ki újabb részvényeket a nagytulajdonos (Yingli Power Holding) számára illetve arról is folynak már egyeztetések, hogy a nagytulajdonos kölcsönnel segítené ki a céget.
- Eszközértékesítés: ennek keretében adta el a cég egy földterület használati jogát, melynek ellenértékét a május 3-ai adósságszolgálatra fordította.
- Adósság-részvény csere: a likviditási helyzet javítása érdekében egyes hitelezőkkel már tárgyal a cég, az adósság vállalati részvényekre történő konvertálásáról.
- Refinanszírozás: a meglévő hitelek és kölcsönök (elsősorban rövid távú) tovább görgetése, újakkal történő refinanszírozása.
Hol van a pénz?
A Yingli adóssága 2010-től kezdett látványosan emelkedni, a 2009-es több mint 4 milliárd jüanos adósságállomány 2012-re 15 milliárd jüan felé emelkedett.

Nem igazán jött be
Bár a gyártási kapacitás felfutásával párhuzamosan a cég termékei is iránt megugrott a kereslet, elsősorban a rendkívül erős verseny miatt az átlagos értékesítési árak évről évre egyre lejjebb kerültek.

Összegzés
A vállalat bár egyelőre még csak felhívta a figyelmet a kockázatra, a tetemes adósság görgetése, és a folyamatosan jelentkező adósságszolgálat igen komoly terhet ró a cégre. A múltban már láthattunk hasonló esetre példát, mikor a rendkívül eladósodott társaság adott helyzetben, módon már nem tudta folytatni tevékenységét. A hét eleji részvénypiaci reakciót és az árfolyam elmúlt hónapokbeli alakulását tekintve a befektetők úgy tűnik, nem optimisták a cég kilátásaival kapcsolatban, így a közeljövő eseményei rendkívül izgalmasnak ígérkeznek.A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Kihirdette a kormány, befagyasztotta a rendszerhasználati díjakat 2026-ra
Megjelent a közlönyben.
Trump embere bejelentkezett az amerikai jegybank élére, és persze a gyorsabb kamatcsökkentés mellett érvelt
Ha az amerikai elnök felkérné, elfogadná.
Ilyen még nem volt Amerika történetében: a Legfelsőbb Bíróság dönt Trump merész akciójáról
Megvan a tárgyalás időpontja.
Összerúgta a port Európa két hatalma: immáron egymás nélkül képzelik el a jövőt a kulcsfontosságú projektben
Úgy néz ki, befellegzett az amerikai F-35-ös európai kihívójának.
Több mint 8 milliárd forintért kelt el a híres drágakő, mégis csalódást okozott az aukció
A Christie’s genfi árverésén került kalapács alá a Mellon Blue.
Újabb részletek derültek ki a háború első napjaiból: nukleáris rakéták maradványait vetették be Oroszország ellen
Súlyos veszteségeket okoztak.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

