Kérdezzék Larry Kendricket


A hazai példa okán is érdemes pár szót ejteni az ún. sharing economy jelentőségéről: hol is tart az USA-ban az Airbnb, és mi a viszonya a piac többi szereplőjével. A Hotel News arra a megállapításra jut, hogy a hotelekre épülő szektor illetve a megosztáson alapuló forma nem megöli egymást, sokkal inkább egyfajta együttélést mutat. Ezt erősíti meg a Deutsche Bank elemzője is, aki szerint az Airbnb érdemben képes a piac méretét növelni, nem a hotelek kárára terjeszkedik feltétlenül. A nagyobb tortából tehát mindenkinek több jut. Számos esetben fordul elő, hogy egy-egy nagyobb rendezvény alkalmával a 'hagyományos" szálláshelyek szinte elfogynak, és a plusz igények kielégítésére az Airbnb kiváló eszköz. A statisztikák is azt mutatják, hogy az Airbnb-s helyek felfutása mellett is a legtöbb helyen az egy szobára jutó bevételek nem csökkentek a hotelekben. Az új szereplő a fapados járatokhoz hasonló hatást fejt ki, mely persze a piac többi részét is hatékonyságának nagymértékű javítására és a minőségi szempontok erős érvényesítésére ösztönzi. Vannak szereplők akik a két modell hibrid változatával próbálnak versenyelőnyt szerezni (Hilton).
Az alábbi ábra az Airbnb és néhány hotellánc piaci kapitalizációját mutatja 2015 december 2-i részvényárral számítva.

Trump durva lépésre szánta el magát: 25 százalékos büntetővám azonnal
Irán kereskedelmi partnereire veti ki.
Hajófoglalások, diplomáciai nyitás és terjeszkedési tervek: Washington több fronton lép
A Fehér Ház szóvivője ismertette a terveket.
Zsiday Viktor: Zöld álom Magyarországnak
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és amely komolyan hozzájárulhat Magyarország növekedéséhez. A következő évek potenciálisan l
CBAM 2026: a vámkezelés is megakadhat, ha nincs rendben a CBAM-státusz
A CBAM-kötelezettségek 2026. január 1-jétől "éles" üzemmódba kapcsoltak: a vámhatóság a vámkezelések során vizsgálja, hogy az importőr érintett-e CBAM szempontból, és csak meghatározo
13 százalék: miért szomorú a jó hozam?
Danival, a befektetési igazgatónkkal beszélgettünk egy boldog, karácsonyi rendezvényen: - Zsolt, ha minden évben 13 százalék lesz a hozamod, én minden évben nagyon boldog leszek.... The post 13
Lényeges változás a lakásvásárlások illetékfizetésénél
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban azok figyeljenek, akik a vásárlást megelőző időszakban el is adta ingatlant. A lakásvás
Zsiday: Az első komoly tesztig minden jegybank nagyon kemény
Zsiday Viktor és Madár István, a Portfolio.hu makrogazdasági elemzője volt a Portfolio Checklist vendégei, Magyarország és a forint idei várható pályájáról beszéltek. Az adást hallgasd... T
A minimálbér és Jézus lenyomva
Repülőrajtot veszünk, nyugdíjas Viktorral. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast,&#
Az energiabiztonság talán sosem volt annyira fontos, mint napjainkban
A napjainkban zajló geopolitikai feszültségek egyik fontos gazdasági és nemzetbiztonsági kérdése lett az energia. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szakértői szer
Mennyi időd van valójában?
Az emberek általában későn döbbennek rá, hogy mennyire rövid egy élet. Hasonló témában már írtam arról, hogy mennyi pénzt keresel meg egy aktív élet alatt, és nagyon fájdalmas, hogy sajn
Magyarországon is csődhullámot hozhat a nagy EU-s megállapodás: kinek van félnivalója?
Mit jelent a Mercosur-alku?
Megdöbbentő probléma az USA topegyetemein: nem tudnak elhelyezkedni a diákok
Ismét az Ivy League egyetemeken tanuló magyar diákokkal beszélgettünk.
Elfoglalni vagy megvenni Grönlandot - ennyi a kérdés?
Már senki sem nevet Trump tervein.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?


