Tényleg a digitális kőkorszakban élnek a magyar cégvezetők?
Pedig van ok bizakodásra
A magyar kkv-k fele csak a helyi piacra dolgozik, negyedük pedig a regionális piacra, vagyis kevesen vannak azok, akik az országos vagy nemzetközi piacon is jelen vannak - derül ki a Magyar Telekom és a BellResearch közös, 2016-os kkv-kutatásából. Pedig egy kis paprikatermelő is árulhatja országosan a termékeit a helyi piac helyett vagy mellett, ha van egy honlapja, illetve egy webshopja, hiszen ezek olyan, ma már kiscégeknek is megfizethető és könnyen használható az eszközök, felületek, amelyek nagyban hozzájárulhatnak a vevőkör bővítéséhez.Árvai Gergely, a Magyar Telekom IT szolgáltatások marketingmenedzsment ágazatvezetője szerint van néhány tévhit az emberek fejében a magyar vállalkozásokról, ami a fentiek ellenére egyáltalán nem igaz, ilyen például, hogy a kisvállalatok, illetve azok vezetői még a digitális kőkorszakban élnek.
A professzionális online lét valóban nem jellemző: az alapvető technológiák használata pozitív trendeket mutat, míg a hatékonyságnövelő, ügyfélszerző, termelékenységnövelő szoftverek használata kevéssé elterjedt
- tette hozzá szakértő, aki szerint eközben széleskörűen alkalmazzák az alapszintű IT-szolgáltatásokat, mint az email-szolgáltatás vagy a mobilnet.Mik a kkv-k? Fontos kitétel, hogy a kis- és középvállalkozás meglehetősen tág kategória, hiszen az egyfős vállalkozásoktól, a néhány főt számláló családi vállalkozásokon át, a 250 főt foglalkoztató cégekig mindenki ide tartozik. Ezeket összeadva körülbelül 250 ezer kkv működik ma Magyarországon, amelyek technológiai fejlettsége valószínűleg jelentős eltéréseket mutat.
Ami már a kiscégeknél is alap
Egyre több olyan eszköz van, amelyek használata még nem tekinthető kifejezetten elterjedtnek, de olcsón elérhető és széles körben használt a kkv-k körében. Ezek közül a legfontosabbak:- Mobileszközök, mobilinternet: A legtöbb cégvezetőnél ez a magánéletben is napi szinten használt eszköz, ami a céges életbe is beférkőzik, például sokaknál már az is nagy szó, hogy emailezésre használják az okostelefont.
- Felhőalapú szolgáltatások: Lassan már olyan fontos a cégek életében, mint az áramszolgáltatás, és szakértelemre sincs szükség a használatához. A 255 ezer kkv-nak körülbelül 15 százaléka használhat felhőt, és az erre fordított költés folyamatosan növekszik, tehát már nem csak az ingyenes szolgáltatások kipróbálásra van nyitottság.
- Honlap és közösségi média: Az online jelenlét két legfontosabb felületéről van szó, amely a legkisebb cégek esetében is fontos, és a kkv-szegmensben is jelentős fejlődés zajlott az elmúlt években, de még így is van növekedési lehetőség: csak 30 százalék tartja csak fontosnak, hogy megjelenjen a közösségi médiában, és 41 százaléknak van honlapja, a maradék 59 százalék pedig a jövőben sem tervezi - derül ki az idei kkv-kutatásból.
- Ügyfélkapcsolat-menedzsment rendszerek (CRM): A CRM-szoftver célja, hogy egy cég saját partnerei, ügyfelei felé irányuló folyamatainak leírását támogassa, főleg marketing, értékesítési, ügyfélszolgálati és call center területeken. Elterjedésük a nagyvállalatoknál kezdődött, de a technológia fejlődése és a szoftverszállítók éles versenyéből adódó árcsökkenés miatt ma már a közép, sőt a kisvállalatok körében is egyre többen használják.
A generációváltás technológiai robbanást hozhat
A kkv-k maguk is fontosnak tartják a fejlesztést és a bővülést, a két legfontosabb akadályozó tényező, hogy a cégvezetők úgy gondolják, hatalmas beruházásokról lenne szó, illetve nincs meg cégen belül az ehhez szükséges szaktudás. Akik mégis használnak professzionális informatikai megoldásokat, azok "megoldják okosba": gyakran nem is pénzért igénybe vett szolgáltatásról, hanem szívességről van szó, például a legtöbb esetben egy rokon vagy barát készíti el a honlapot, és kezeli a szervert.A magyar családi vállalkozások életében nemcsak a szakemberhiány és az ügyfelek megtalálása jelent mostanában súlyos problémát, hanem a kiöregedő cégvezetői nemzedék pótlása. A hazai kkv-szektort meghatározó családi vállalkozások többségét közel egy időben, a rendszerváltást követően alapították, így a vezetőket érintő generációváltás problémája most éri el őket.
A nyugdíjba vonuló vezetők helyét fiatalabb generációk veszik át, akik otthonosabban mozognak az online világban, ezért iparági szakértők szerint a váltás a kkv-k élén hozhat előrelépést a technológiai fejlődésben, hiszen az informatikai fejlesztés mindig felülről jövő változás.
Ki segít a kkv-knak?
Az edukálás lenne a kulcs abban, hogy minél több kkv-vezető lássa az informatikai fejlesztés fontosságát, és hogy nekik sem elérhetetlenek ezek a megoldások. Árvai Gergely szerint egyelőre a minél több ügyfelet elérő szolgáltatók és az állam vállalnak ebben szerepet, utóbbi például a Digitális Vállalkozások Program keretében. Az olyan nemzetközi cégek termékei, mint a Google és a Microsfot már inkább az informatikai háttérrel rendelkezőkhöz jutnak el, a kis és közepes hazai IT-cégek pedig egyelőre nem vállalnak szerepet a tudatosításban. Maguk a cégvezetők is kénytelenek lesznek idővel keresni a fejlődési lehetőségeket, mert aki nem képes megfelelően integrálni az új IT-módszereket, hatalmas lemaradásba kerül versenytársaihoz képest, és később költségesebb és lassabb folyamat lesz majd az integráció.A cikk megjelenését a Magyar Telekom, a kis- és közepes vállalkozások szakértő partnere támogatta.
Megrázó felvétel: teljesen leégett Ázsia egyik legnagyobb palotája, történelmi kincsek vesztek el
Lángok martalékává vált a Szinga Durbar.
6 milliárd dollárt és 10 Patriot rakétarendszert kér Ukrajna
Lőszerre és a támogatások átláthatóbb ütemezésére is szükség van.
Állítólag túlélték az izraeli csapást a Hamász vezetői
Egy katari tisztviselő és öt alacsonyabb rangú Hamász-tag viszont meghaltak.
Amerika szövetségesének területén bombázott Izrael - Megtörte a csendet Donald Trump
Itt van az elnök álláspontja.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április


Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.