Mennyit ér valójában a mobilfrekvencia?
Az aukción 40 MHz volt elérhető a 2,3 GHz-es frekvenciasávban 4G célra (azonnal hasznosítható), és 150 MHz a 3,4 GHz-es sávban már 5G célokra. Fontos körülmény, hogy a 3,4 GHz-es sávval a jelenlegi mobileszközök nagy része nem kompatibilis, viszont ez a sáv lesz az egyik központi jelentőségű sáv az 5G technológia használata során Európa szerte. Ez tehát nem egy azonnal hasznosítható sáv, ami rontja a befektetés megtérülését, önmagában is lefelé szorítva az árat.
A szakértők emellett azzal kalkuláltak, hogy a növekvő adatigényt kiszolgáló, nagy kapacitású, és fejlettebb technológiára alkalmas frekvenciasávok leértékelődtek a korábbi aukciókhoz képest. Ennek a megfontolásnak az az alapja, hogy a mobilpiacon a fogyasztók száma már nehezen növelhető, a növekvő adatéhség által gerjesztet keresletnövekedés kiszolgálása viszont jóval kevésbé jövedelmező, mint az új ügyfelek bevonása.
Vagyis hiába nő lendületesen az adatfelhasználás, jelentősen több pénzt nem lehet érte elkérni az ügyfelektől havonta.
Ugyancsak fontos kérdés volt, hogy kik indulnak a tenderen? Lesz-e olyan jelentkező, aki új piaci szereplőként akar megjelenni a mobilpiacon? Végül a négy nagy, Egyesült Királyságban már szolgáltatást nyújtó mobilpiaci szereplőn kívül egy kisebb szolgáltató, az Airspan is részt vett az aukción.Az eredmény végül így alakult:

Nem elhanyagolható körülmény, hogy bár az árak meghaladták a várakozásokat, számottevően elmaradtak a 2013-as 4G-re alkalmas pályázat frekvenciasávok eladási áraitól. Ezen a tenderen a 800 MHz-es és a 2,6 GHz-es sávban lehetett különböző csomagokban frekvenciához jutni:

Az árak értékelésekor figyelembe kell venni, hogy az 5G célra elnyert frekvenciák azonnal nem hasznosíthatóak, ezek egy nagyobb befektetés és átállás eredményeképp fognak a szolgáltatók üzleti sikeréhez hozzájárulni.
Az aukció eredményének az Egyesült Királyságban is többféle olvasata van. A frekvencia árverést lebonyolító hatóság, az Ofcom minél több frekvencia piacra bocsátását tűzte ki célul, amit el is értek, hiszen mind a 190 Megahertzet értékesítették, ráadásul a várakozásokat jócskán meghaladó áron, és nem vetődtek fel további jogi akadályok a bevezetett mennyiségi korlátok miatt.Ugyanakkor szakértők értékelése szerint a magas ár nem feltétlenül előnyös a fogyasztónak. Minden ilyen frekvencia annyit ér ugyanis, amennyit végső soron a fogyasztók hajlandók megfizetni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a mobilszolgáltatók így kevesebbet tudnak az 5G hálózat és azok szolgáltatásainak fejlesztésére költeni. Egyes értékelések szerint több értelme lett volna, ha az Ofcom egyenként megegyezett volna a szolgáltatókkal egy olyan - akár fix - frekvencia díjban, ami több pénzt hagy a beruházásokra, a hálózatok fejlesztésére is. Emellett szól az is, hogy az új játékos nem rúgott labdába, hiszen ez azt mutatja, hogy nagyon is tudható előre, hogy kik azok a szereplők, akiket érdemes egy ilyen inkább szépség-, mint árversenybe bevonni.
A Egyesült Királyság 5G aukciójának tanulságait érdemes a többi európai hatóságnak is megvizsgálnia, hiszen a nemzeti hatóságok által kitűzött célok mentén megtervezett árverés mechanizmusa, nagyban befolyásolja az árverés kimenetelét. Ugyanakkor a frekvenciák értéke általánosságban nagyon nehezen meghatározható, hiszen számos, egyedi tényező függvénye.
Egy frekvencia árverésen a meghirdetett frekvencia értéke egy adott szolgáltató számára nagyban függhet a következő tényezőktől:
- milyen időtávra tudja a szolgáltató megszerezni az adott frekvenciasávot
- milyen cél(ok)ra használható a frekvenciasáv,
- van-e hasonló célra hasznosítható jogosultsága, és annak milyen a megtérülése
- pénzben és időben milyen beruházások szükségesek a frekvencia nyújtotta üzleti lehetőség kiaknázásához
- mennyire illeszkedik a frekvenciasáv az üzleti tervekbe (üzletileg sikeres célokra hasznosítható-e fel, van-e fogyasztói igény az ilyen célú fejlesztésekre)
- a hasonló célra hasznosítható korábban értékesített frekvenciák milyen áron keltek el
- monopol/domináns helyzet elérésére/fenntartására lenne-e általa lehetőség
- egyszeri lehetőségről van-e szó, vagy a későbbiekben még lesz alkalom egy sikertelen eredmény rendezésére (várható-e még hasonló célú frekvencia árverés)
- jár-e valamilyen korlátozással vagy kötelezettséggel a nyertesség
- a frekvencia értékesítőjének céljai a piacon, a szereplők viszonyrendszere (az állam marad-e szabályozói szerepben, vagy esetleg állami szereplő megjelenése várható a versenytársak között)
- hogyan járul hozzá a frekvencia használata, a bevételek/eladások növekedéséhez
Gyógyítható a rákos megbetegedés? Itt a válasz!
Sok mindent előre lehetne látni, de legalábbis korán felismerni.
Már 20 milliárd dollárt ér a cég, amelyik be akarta kebelezni a Google Chrome-ot
Itt az újabb rekord.
Világméretű közegészségügyi problémát azonosítottak a tudósok
A kutatók műholdas megfigyelések alapján dolgoztak ki számítógépes modellt.
Félárbócra eresztik az amerikai zászlókat Charlie Kirk halála miatt
Donald Trump utasítására.
Trump háborút indított a Fed ellen - Jön az összeomlás?
Barry Eichengreen cikke.
Megerősítette a lengyel vezérkari főnök: valaki szólt nekik, hogy jönnek az orosz drónok
A szomszédból jött a figyelmeztetés.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh


Jövőre a magyar cégeknek is közzé kell tenniük bérjelentéseiket
Az uniós bérátláthatósági irányelv jelentős változásokat hoz a munkaerőpiacon.
Gyorsabbak, zöldebbek, részletesebbek: látványosan fejlődtek a banki fenntarthatósági jelentések
Több területen azért akad még javítanivaló a KPMG elemzése szerint.

Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.