Üzlet

A hét végéig jelentkezhetnek a vállalatok az OTP programjára

Portfolio
A hét végéig jelentkezhetnek mikro- kis- és középvállalatok vezetői az OTP Business Nagykövet Programra, amelynek célja, hogy a bank vállalati üzletága párbeszédet kezdeményezzen meglévő vállalkozói ügyfeleivel.
A pénzintézet tájékoztatása szerint, hogy a programban a tapasztalatcserén túl a cégek üzleti fejlődésükhöz inspirációt, információt és lehetőséget is kapnak majd. Az OTP Business nagykövetek közül például néhányan a bank kommunikációs kampányaiban is részt vehetnek majd.

A féléves programra a bank által kiválasztott közel 50 nagykövetnek inspiráló rendezvényeket szerveznek, amelyeken, sikeres előadók szereplését követően, egy-egy témát dolgoznak fel közösen. Az első, októberi eseményen Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és edzője, Decsi András beszélnek majd a partnerségről, a kihívásokról és lehetőségekről.

Az OTP Business-nél számlát vezető vállalkozói ügyfelek szeptember 23-ig jelentkezhetnek. Egy egyszerű, online pályázati adatlapot kell kiölteni. Itt található meg a programmal kapcsolatos pályázati kiírás, részletes tájékoztató is.

 

TÁMOGATOTT TARTALOM

Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport.

Holdblog

Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza

"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha

Díjmentes előadás

Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai

Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

2025. december 3.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet