A Portfolio cikksorozatában olyan kkv-kat mutatunk be, amelyek az elmúlt hónapok viszontagságai között is tudtak növekedni, és úgy tűnik, igazi válságálló céggé formálódtak. A cikksorozat médiatámogatója a Budapest Bank Business.
Január végén Hidasi Péter, az 1991-ben alapított családi tulajdonú cég, a REX-SAN Kft. ügyvezetője Dubajban képviselte a vállalkozást egy orvostechnikai kiállításon.
"Odajöttek a kínai partnerek a standunkhoz és érdeklődtek, hogy vissza tudnák-e vásárolni tőlünk a készleteinket. Nagyjából akkor kezdtem el érezni, hogy mekkora probléma lesz az ellátással, akár begyűrűzik a vírus Magyarországra, akár nem: az biztos, hogy nem lesz elég a készlet" – mondta Hidasi a Portfolio-nak. Az, hogy viszonylag korán fel tudta mérni a helyzetet, nagyban segítette, hogy márciusban és áprilisban a REX-SAN Kft. ki tudta szolgálni partnereit.
Az orvostechnikai segédeszközök gyártásával, forgalmazásával és javításával foglalkozó cég kínálatában korábban a védőfelszerelések – maszkok, védőruhák, gumikesztyűk – kiegészítőként szerepeltek.
"A járvány berobbanásával nagyon kettős volt a termékek iránti kereslet változása, mivel sok árucikk forgalma szinte teljesen megállt, míg másoké - elsősorban a védőfelszereléseké - soha nem látott mértékben megugrott.
Ennek olyannyira éreztük a hatását, hogy áprilisban a cég közel 30 évének a legjobb hónapját tudtuk zárni, miközben a piacon lévő vállalkozások többsége inkább bezárni kényszerült, és embereket bocsátott el
– mondta az ügyvezető, hozzátéve, idővel egyre több vállalat állt rá a maszkgyártásra, viszont ők teljes portfóliót kínáltak: például védőruhát és plexi arcpajzsot, így meg tudták tartani a lendületet.
"Szó szerint hadiállapot uralkodott a nemzetközi védőeszköz kereskedelemben és a légi fuvarozásban. Különböző országok katonái járták a kinti gyárakat, és dupla pénzt fizettek azonnal annak, aki eladta nekik a másnak már legyártott védőeszközöket. Nem irigyeltem a logisztikai partnercégünket, akik magángépekkel, a megszigorított kínai vámon keresztül is haza tudták hozni nekünk a gyártónktól a termékeket időben" – mondta a cégvezető.
A tömeges felvásárlás tehát az ő helyzetüket is megnehezítette, Hidasi pedig nem szeretné, ha ilyesmi a jövőben előfordulhatna, ezért, hogy ki tudják szolgálni a partnereiket – egészségügyi szolgáltatókat, nagykereskedéseket, állami és magánkórházakat, önkormányzatokat, szeretetszolgálatokat –, a varrodájukban, ahol korábban túlnyomórészt ortéziseket gyártottak, átálltak maszkok és védőruhák készítésére. Próbálkoztak mosható, többször használatos textil maszkokkal is, azonban ezekkel nem arattak átütő sikert.
Az elmúlt hónapok legnagyobb tapasztalata az ügyvezető számára tehát az, hogy érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a saját gyártásra, ezért már tervezés alatt áll a cég saját gyártósora, hogy egy újabb vészhelyzet esetén a lehető legkisebb mértékben legyen csak szükséges külső beszerzéstől függeni a hazai egészségügyi szolgáltatók kiszolgálásakor. Mint mondta, igyekeznek a maszkok alapjául szolgáló anyagot is maguknak előállítani.
Ez anyagi szempontból is előnyös, hiszen a koronavírus-kirobbanása után az egész világon felborult kereslet-kínálat sosem látott mértékben feltolta a védőfelszerelések árát, a beszerzési árak rekordokat döntöttek, és a dollár-, valamint az euró-forint árfolyam is nehéz helyzetet teremtett.
"Több száz millió forintot kellett előre kifizetnünk a gyártóinknak, nem betervezetten, egyik napról a másikra, amely a bankunk nélkül nem lett volna lehetséges. A Budapest Bank rugalmasságával és segítségével tényleg néhány nap alatt sikerült lepapírozni a home office és a karantén bevezetésének közepén, személyes találkozások nélkül egy olyan keretrendszert, amiben kellően nagy anyagi mozgásterünk lett, és így több millió darabos megrendeléseket is gond nélkül ki tudtunk szolgálni, a nehéz helyzetben lévő vevőink helyett nagyrészt megelőlegezve" – mondta Hidasi, hozzátéve, igyekeztek minimális profittal terhelni az egyébként is őrületes árakat, mivel úgy gondolkodtak, hogy több hasznot hajt majd a cégnek hosszútávon, ha azonnal tud segíteni a bajban, mintha nyerészkedni próbálna.
Így aztán kettős volt az áremelés: óriási mértékben emeltük az árakat, mert ennyivel nőttek a költségek is, de keresni csak a volumen növekedés miatt tudtunk rajta
– tette hozzá. Nehézséget jelentett az elmúlt hónapokban az is, hogy a termékhiányt látva sok kókler jelent meg a piacon, akik maszkgyártásba kezdtek, de Hidasi megjegyezte, könnyű rányomtatni egy maszkra, hogy FFP3, de megfelelni a szabvány szerinti kritériumoknak már nem annyira.
Nehéz elhinni, hogy hirtelen Kínában százával jelentek meg olyan gyártók, akik előző héten még számítástechnikai alkatrészeket gyártottak, és tökéletesen tisztában vannak az előírásokkal és a bevizsgálásokat is volt idejük elvégeztetni
– mondta. Arról is beszélt, hogy most, hogy Magyarországon csökken az aktív fertőzöttek száma, az emberek pótolják az elmaradt vizsgálatokat, így megugrott az érdeklődés a hagyományos portfóliójuk iránt, azonban véleménye szerint a kereslet hamarosan visszaáll a járvány előtti szintre.
"Mi vagyunk az ország egyik legnagyobb kerekesszék-forgalmazója, a legmagasabb minőséget képviselő egyedileg készülő aktív kerekesszéktől elkezdve a legkülönlegesebb elektromos eszközökkel is foglalkozunk. Biztos vagyok benne, hogy sokan, akiknek szüksége lett volna új eszközre a járvány alatt, elhalasztották az új termék beszerzését, és most fognak újra érdeklődni irántuk. Mi igyekeztünk hasznosan tölteni az elmúlt hónapokat és mivel a cég végig nyitva volt a járvány alatt a védőfelszerelések kiszolgálása miatt, a szakértő kollégák eközben azon dolgoztak, hogy bővíthessük a meglévő portfóliót a hagyományos kínálatunk tekintetében is" – tette hozzá.
A cikk megjelenését a Budapest Bank Business támogatta.
Címlapkép és fotók: Szekeres Máté/Portfolio
Lezárultak az amerikai-ukrán tárgyalások: ezt ajánlja Washington
A következő körben Moszkvába megy az amerikai delegáció
Tesztelni vitték az ukránok az új fegyverüket, szempillantás alatt lett éles a helyzet
Ezt nem látták jönni, szó szerint.
Történelmi fordulat: a Vatikán vezetője nyíltan kimondta, mit kell tennie Izraelnek a béke érdekében
A pápa első külföldi útja a Közel-Keletre vezetett.
Nem kíméli a természet a világ egyik legnépesebb országát - Százak haltak meg két hét alatt
Sok embert még mindig keresnek.
Tízezre vonultak utcára a kedvelt turistaközpontban - A kormány lemondását követelik
Nyár óta viszonylagos nyugalom volt, most újra beindultak a tiltakozások.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai - díjmentes, interaktív előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Friss részletek derültek ki a nemzeti gárdistákra támadó férfiról - Bedőlt Trump elmélete
Nem Joe Biden alatt hibáztak a hatóságok.
Véget ér egy korszak Magyarországon: titokban már elindult a felkészülés az orosz gáz utáni életre
A gázárak nem is az LNG-költségek miatt, hanem a tranzitdíjak miatt ugorhatnak meg.
Mit hoz a 2025-ös őszi adócsomag a vállalkozásoknak?
A 2025. november 18-án gyorsított eljárásban elfogadott adócsomag célja a vállalkozások adóterheinek mérséklése, az adminisztráció csökkentése és az adóeljárások digitalizációjának f
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Az MNB behúzta a kéziféket - Megéri beszállni a túlfűtött lakáspiacra az olcsó hitel miatt?
Miközben az országot elöntötte az Otthon Start generálta vásárlási láz, a piac mélyén vészjósló folyamatok zajlanak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss jelentése szerint a lakásárak elszaka
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Elektromos áramot vezető baktériumok forradalmasíthatják az egészségügyet
Amerikai tudósok olyan elektromos áramot vezető baktériumokat fedeztek fel, amelyek új orvosi eszközök és hatékonyabb szennyezésmentesítési módszerek kifejlesztéséhez v
TBSZ nélkül milliókat bukhatsz
Nagyjából két éve számokkal alátámasztva írtam arról, hogy a TBSZ nélkül miért nem éri meg befektetni Magyarországon. Röviden összefoglalva: kellően nagy infláció mellett könnyen megleh
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.

