
50 év kihagyás után, 1991 tavaszán éledt újjá a személygépjármű-gyártás Magyarországon, ebben az évben alapította meg ugyanis a japán gyártó a magyar leánycégét Esztergomban, ahol a gyártás 1992-es beindítása óta mintegy 3,6 millió Suzuki készült, a termelés legnagyobb hányadát a közönségkedvenc Suzuki Vitara adta, amely évek óta tartja vezető helyét a legtöbb darabszámban eladott autómodellek magyar listáján.
A Magyar Suzuki a kezdettől teljeskörű gyártási tevékenységet folytat Magyarországon, tehát az acéllemezek préselésétől, hegesztésétől kezdve, a gépjárművek összeszerelésén át, a festésig és a kész autók ellenőrzéséig az autógyártás összes folyamata Esztergomban történik
– mondta a Portfolio-nak Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. vállalati kommunikációs vezetője.
1992-ben még 1000 gépjármű készült egy év alatt, ma átlagosan 700 autó gördül le a gyártósorról naponta.
Azóta a gyártás rendkívüli módon felgyorsult, amíg az első autó gyártása még 3 napig tartott, ma 85 másodpercenként gördül le egy kész jármű a gyártósorról, ami 1 nap alatt készül el. Az első generációs Swifteknél még minden folyamatot emberek végeztek a gyártás során, mindössze 4-6 robot segítette a munkát a hegesztőüzemben. Mára minden pontot gépek hegesztenek, az autók fényezését is robotok készítik.

A Magyar Suzuki a japán vállalatcsoport európai bázisú pótalkatrész- és kiegészítőtartozék-központja 2019 óta, az esztergomi logisztikai hub pedig közép-európai szinten is meghatározó járműipari központ lett. A vállalat munkatársai naponta 30 kamionnyi termék tárolásáról és elosztásáról gondoskodtak 2020-ban, amelyek 700 beszállítótól, 16 százalékban magyar partnerektől érkeztek a logisztikai és ellátóközpontba. Tavaly átlagosan 125 kamionnyi alkatrészt és pótalkatrészt szállítottak 120 országba.
Annak ellenére, hogy az egész iparágat megrázó járvány miatt a szektor többi szereplőjéhez hasonlóan, a márka eladásai is estek tavaly, a legkeresettebb modell továbbra is a Vitara maradt, 6882 darabot adtak el belőle, a második pedig az SX4 S-CROSS, amiből 5578 fogyott.

A kisautóval robbantak be a piacra
1992-ben kezdődött meg Esztergomban az ötajtós Suzuki Swiftek próbagyártása, majd az ország 35 pontján indult meg az értékesítés. Ez a kategória addig teljesen hiányzott az akkori gépkocsipiacról, ez volt a brand első globális stratégiai modellje: egyforma minőségben és felszereltségi változatokban gyártották egyidejűleg Japánban, Európában, Indiában és Kínában.

1993-ban megkezdődött a négyajtós, 1.3 literes motorral ellátott Sedan változatának gyártása, 1994-ben pedig megindult az exporttevékenység is. 2005-ben megérkezett a második generációs Swift is, majd 2010-ben a harmadik generáció is, amely a maximális öt csillagot kapta az Euro NCAP töréstesztjén. A modellt Esztergommal együtt világszerte hét üzemben gyártották, s több mint 100 országban és régióban forgalmazták. A Suzuki minden más modelljénél rövidebb idő alatt érte el az egymillió darabos értékesítést.
Közel egy évtizeddel az alapítás után jött az országban elsőként gyártott egyterű, a Wagon R+, amely a Swifthez képest egy teljesen más struktúrájú autó volt, így gyártás szempontjából is teljesen más működést igényelt. Onnantól kétfajta járművet kellett összeszerelni az addigi egy helyett egy gyártósoron minden variációban, sokkal több beszállító bevonásával. A gyártás 2000 januárjában kezdődött, 2004-ben elindult a dízelüzemű változat készítése is. Innentől átlagosan 2-4 évente jelentkezett a vállalat új modellel, vagy szériafrissítéssel.

Az Ignis sorozatgyártása 2003-ban kezdődött, majd 2008-ban jött a Splash. Utóbbi 120 g/km CO2-kibocsátási szintjével megfelelt az Euro 4 szabvány előírásainak, az emissziós kívánalmaknak és a környezettudatos vásárlók elvárásainak is. A Splash esetében Magyarország az egyetlen európai gyártóbázis, ahol előállították a járművet, többségében az európai piacokra, ám a tengerentúlra is szállítva.

2006-ban jött az SX4 családi és szabadidő autó, a kisautók után az első alsó-középkategóriás modell, melynek 2013-ben megjelent a C kategóriás crossover változata is, majd az SX4 S-CROSS, ami technológiai szempontból is jelentősebb mérföldkő volt: Euro-6-os motorjával már akkor eleget tett a személygépkocsik károsanyag-kibocsátásával kapcsolatos, két év múlva életbe lépő követelményrendszernek. 2019-ben megindult a hibrid hajtású SX4 S-CROSS gyártása is.

A Vitara pedig magában hordozta mindazokat a jellemzőket, amelyek korábban már sikert arattak:
- a gazdaságos üzemanyag-felhasználás, amit a jármű tömegének csökkentésével értek el,
- a mechanikai energiaveszteség mérséklés,
- az aerodinamikai szempontok szerint optimalizált forma
- és az automatikus motorleállító–motorindító rendszer
A Vitara által kínált színvonal az autópiacon korábban csak sokkal drágábban volt elérhető. 2015 – ben a kompakt sport-szabadidő autók közül elsőként kapott ötcsillagos összértékelést az Euro NCAP 2015-ös töréstesztjén. 2018-ban megújult és turbómotort kapott a modell, 2019 decemberében pedig elkezdődött a hibrid hajtású Vitara sorozatgyártása Esztergomban.Magyarországon ebből a modellből készült eddig a legtöbb, hozzávetőlegesen 700 ezer darab.
A cikk megjelenését a Suzuki támogatta.
Hatszáz millió dollárért vásárolt be Amerika az új fegyverekből, most viszont úgy néz ki, mehet az egész a kukába
Kézifegyvereknél ekkora botrány még nem volt Washingtonban.
Új front nyílt a kereskedelmi háborúban: a digitális tér miatt feszült össze az EU és Amerika
Csak nem sikerült mindent megbeszélni.
Durva fordulat az időjárásban: a nyár egyik leghevesebb zivatarfrontja közeledik
Figyelmeztetés érkezett.
A Nyugati pályaudvarra is megérkezett a magyar autópályák ikonikus étele
Tovább terjeszkedik a Mol.
Mutatunk egy pofonegyszerű trükköt, ezt bárki ellesheti az amerikai befektetőktől
Egyetlen gazdagító döntés, amit könnyű leutánozni.
Diplomáciai vezércsel? A First Lady közvetlen üzenetet küldött Putyinnak
Különleges pillanat.
Öt forduló után szakadtak meg a tárgyalások, brutális vámok a láthatáron
A világ egyik legnagyobb gazdaságáról van szó.
Halálos baleset miatt jelentős fennakadások a balatoni vasúti közlekedésben
Késésekre kell számítani.
Amikor Soros és Trump együtt szív
Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő

Követett részvények - 2025. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Mi történik, ha kifogyunk a talajvízből?
A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása
Most van csak igazán csúcson a piaci koncentráció
Az elmúlt évek már bőven arról szóltak az amerikai részvénypiacon, hogy pár nagy techcég dominálja az S&P500-at. De igazából az index koncentrációja csak most ért... The post Most van c

Aggasztó vélemény az Otthon Start programról
Ritkán szoktam hírekről írni, mert őszintén szólva a napi változásokról írnak eleget a híroldalak. Viszont az Otthon Start hitelprogrammal kapcsolatban szeretnék reagálni pár véleményre, a
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Így bukhatod el a támogatást: a projekt jelenléti ív rejtélyei
A támogatott kutatás-fejlesztési projektek egyik legfontosabb, mégis gyakran alábecsült dokumentuma a projekt jelenléti ív, pedig ezen is múlhat a sikeres elszámolás.

A külföldi beruházások és a klímacélok kapcsolata
A zöld-FDI-t vizsgálva már több kutatás megállapította a korrelációt a megújuló energiahordozókba történő befektetések és a klímaváltozás elleni hatékony fellépés között.


A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.