A cikk megjelenését a Lidl támogatta.
A KSH adatai szerint tavaly átlagosan 31,5%-kal emelkedtek az élelmiszerárak, idén szeptemberben 15,2%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbihoz képest. 2022. szeptemberéhez képest a legnagyobb áremelkedést a cukor, a csokoládé és az üdítőitalok esetében tapasztalhattuk. Augusztus és szeptember között enyhén csökkent az élelmiszerek ára, átlagosan 0,2%-kal. Többek között a liszt, az idényáras élelmiszerek (zöldség-gyümölcs), a tej, a száraztészta és a tojás is olcsóbb lett az elmúlt hónapban. A leginkább árérzékeny vásárlók számára azonban még mindig problémát jelenthet a bevásárlás, főleg hónap végén.
Fontos szereplő a magyar gazdaságban
A piacvezető kiskereskedelmi áruházlánc elsők között döntött úgy év elején, hogy folyamatos és tartós árcsökkentésbe kezd – tájékoztatta az üzletlánc a Portfolio-t. A beszállítói fejlesztéseknek és a folyamatos kínálatbővítésnek köszönhetően egyre több magyar termék található a boltokban, illetve az áruházlánc külpiacokon való megjelenéshez is hozzásegíti partnereit, hogy stabil megrendeléseket biztosítson számukra.
A vállalat közreműködésével tavaly több mint 100 milliárd forint értékben exportáltak magyar termékeket 28 országba, amellyel megközelítőleg 200 magyar vállalkozás kiegyensúlyozott, tervezhető működéséhez járulnak hozzá. Ebből is kiemelkedik a vállalat hazai a bor- és tejipari exportban játszott szerepe.
Még mindig az ár a legfontosabb
A vásárlói magatartásból kiolvasható, hogy a válság előtti időszakhoz képest az élelmiszerek ár-érték aránya felértékelődött,
míg korábban fontos szelekciós szempontok – a fenntarthatóság, a kalóriatartalom, az állatbarát származási hely, a hazai termelők támogatása – háttérbe szorultak az infláció hatására. Ezt mutatja többek között a saját márkás és nagy kiszerelésű termékek népszerűség-növekedése is.
Számításai szerint a Lidl a tavalyi gazdasági év során az árstop révén több mint 19 milliárd forint költséget vállalt át a fogyasztóktól, ez a tendencia idén is folytatódik, a beszállítói ár mérséklődéséből fakadó árelőnyüket továbbadják a fogyasztóknak. Júliusig több mint 500 termék árát csökkentették, emellett több, nagyobb mértékű akciót is hirdetnek. A „Többet adunk” akció keretén belül a kormányrendeletben előírt akciók esetében a kezdetektől fogva 20-50% kedvezményt biztosítanak a kötelező, beszerzési árhoz viszonyított 15%-os árengedmény helyett. Emellett népszerűek még az ún. „multibuy” akciók, az XXL tematikus hetek során kapható nagyobb kiszerelésű, kedvezőbb árú élelmiszerek, illetve a hetente 10-12 kedvezményre jogosító kuponokat tartalmazó digitális hűségprogram.
Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a fogyasztók érezhetően többet vásárolnak a leszállított árú termékekből, különösen a tartós élelmiszerekből, igyekeznek ilyenkor hosszabb időre előre tartalékolni.
A Kormány a 162/2023. (V. 5.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletében meghatározott 20 termékkategória esetében előírja, hogy a kereskedő hetente legalább két termék vonatkozásában, forgó rendszerben 15%-os árcsökkentést köteles bevezetni, amelynek bázisértéke az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára. A korábban árstopos termékeket a kereskedő nem árulhatja a beszerzési árnál magasabb összegért, illetve ezen termékcsoport esetében is köteles hetente két árucikkre 15% kedvezményt biztosítani.
Kevesebb pénzért fenntarthatóbban vásárolni
Nem csak anyagi, hanem élelmiszergazdálkodási, környezetvédelmi és egészségmegőrzési szempontokból is kiemelkedő kezdeményezés a Lidl „Mentsük meg” programja. Az akció keretében szépséghibás, de még fogyasztható állapotú zöldségeket és gyümölcsöket helyeznek ki reggelente 3,5 kg-os egységcsomagokban, így olyan vásárlók is hozzájuthatnak ezekhez a teljes értékű étkezés szempontjából hangsúlyozottan fontos termékcsoporthoz, akik ajánlott fogyasztói áron nem engedhetnék meg maguknak.
Augusztusban az előző napi értékesítésből megmaradt pékárukkal bővült az élelmiszermentő program, ezek 2 és 5 darabos kiszerelésben kaphatóak. Több mint 450 ezer csomagnyi jelentős mértékben árcsökkentett élelmiszer jutott el a Mentsük meg program keretében a vásárlókhoz.
Bár nem ez az áruházlánc fő profilja, a Lidl non-food árucikkeket is értékesít. Kérdésünkre elmondták, hogy a jellemző minta az érdeklődés időszakos megnövekedése, a legnépszerűbbek a nyáron, iskolakezdés és karácsony környékén kapható áruk, a játékok, ruházati cikkek, dekorációs elemek, illetve saját márkás barkácseszközeik. Az áruházlánc ebben a kategóriában is igyekszik támogatni vásárlóit méghozzá úgy, hogy egyes termékeket tavalyi áron értékesít.
Címlapkép forrása: Shutterstock
A cikk megjelenését a Lidl támogatta.
Címlapkép forrása: Getty Images
Mindent egy lapra feltéve próbálja elfoglalni Oroszország az ukrán erődvárost
Koncentrált támadással igyekeznek áttörni a frontot.
Egykori terrorista vezető járt titokban a Fehér Házban: Trump zárt ajtók mögött tárgyalt vele
A protokoll szokatlanul visszafogott volt.
Keményen üzent Zelenszkij az ukrán korrupciós botrány érintettjeinek
Határozott lépéseket ígért.
Kitiltaná a Huaweit az Unióból az Európai Bizottság
Donald Trump példáját követné Brüsszel.
Történelmi fordulat a világgazdaságban: olyan dolog történik az inflációval, amire 35 éve nem volt példa
Szakértők szerint komoly kötvénypiaci ralira van kilátás.
Most éri meg lecserélni a drága hiteleket: Spórolj akár százezreket személyi kölcsönnel!
A személyi kölcsönök kamatai Magyarországon 2024 végétől csökkenő pályára álltak, így aki korábban drágábban vett fel hitelt, annak elérkezett a hitelkiváltás időszaka. Mutatjuk, kinek
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod


