
2025 számos új kihívással sokkolta már eddig is a hazai kkv szektort. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ennek ellenére ne kínálkoznának megbízható lehetőségek, amelyek kapaszkodót nyújthatnak ezekben a bizonytalan időkben.
A Portfolio és a KAVOSZ közös országos rendezvénysorozata kilenc magyarországi városba látogat el, és pontosan azt célozza, hogy számba vegye azokat az eszközöket, amelyek új perspektívát nyújthatnak a magyar mikro-, kis- és középvállalatok számára működésük stabilitásának megőrzése, valamint versenyképességük növelése céljából.
Kiemelt témák és előadók
A roadshow Veszprémben veszi kezdetét, ahol az érdeklődők első kézből kaphatnak információkat a legaktuálisabb támogatásokról és fejlesztési irányokról. Így többek között:
- Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója részletesen bemutatja a Széchenyi Kártya Program legújabb elemeit, köztük azokat a válságkezelési, beruházási és finanszírozási megoldásokat, amelyek érdemben támogathatják a hazai vállalkozásokat.
- Szolnoki Szabolcs, a Nemzetgazdasági Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára pedig a kormányzati támogatási programokról, valamint a KKV-k előtt álló fejlesztési és digitalizációs lehetőségekről ad átfogó képet.
A körút az alábbi városokat érinti:
- május 5., Veszprém
- május 6., Pécs
- május 12., Kecskemét
- május 12., Szeged
- május 15., Szolnok
- május 15., Miskolc
- május 20., Nyíregyháza
- május 21., Győr
- május 21., Székesfehérvár
Még több aktualitás első kézből
Az eseménysorozat napirendjén sok más, valamennyi vállalkozást érintő kérdés is terítékre kerül, úgy mint:
-
Milyen hazai források és hitelprogramok állnak rendelkezésre 2025-ben?
-
Hogyan fejlődik tovább a Széchenyi Kártya Program?
-
Mire használható a Demján Sándor Tőkeprogram?
-
Hogyan segíti a digitalizáció és automatizáció a hatékonyabb működést?
-
Mit tehetnek a vállalkozások a munkaerőpiaci kihívások kezelésére?
A roadshow minden állomásán cégvezetők, szakpolitikai döntéshozók és finanszírozási szakemberek segítenek eligazodni a kkv-k világában, testközelből mutatva meg a helyi lehetőségeket és országos trendeket.
Ne maradjon le a veszprémi nyitórendezvényről – regisztráljon még ma!
Címlapkép forrása: Portfolio
Meghátrál Irán: nagyon jelentősen visszafognák az atomprogramot
Nagyon el akarják kerülni az újabb háborút.
Így nézne ki Amerika új aranykora? – Donald Trump ezzel biztosítaná be a helyét a történelemkönyvekben
Több értelemben is beköszöntött az aranykor.
Lavrov: nagy baj van, így nehéz lesz békét kötni Ukrajnával
Egyre inkább távol kerül ez az elnöki találkozó.
Vance: Oroszország jelentős engedményeket tett a béke érdekében
Megszólalt az amerikai alelnök is.
Elmondta Lavrov, milyen biztonsági garanciákba menne bele Moszkva Ukrajna számára.
A NATO-tagság vörös vonal.
Elmondták a profik, hogy melyik részvényt kell most venni
Izgalmas lehetőséget mutatunk.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok


Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
