Üzlet

Megszerette az európai részvényeket a JP Morgan

Felminősítette az eurózóna részvénypiacát a JP Morgan, az amerikai részvényeket pedig leminősítette, ami nagy változás azután, hogy már régóta az amerikai tőzsdéket favorizálta. Az eurózóna részvénypiacát jelenleg felülsúlyozásra ajánlja, az amerikai részvényekkel kapcsolatban pedig semleges a megítélése.

Felülvizsgálja az Appeninn célárát a Concorde

Felülvizsgálja az Appeninn célárát a Concorde

Kiadta friss elemzését a Concorde az Appeninnre a vállalat péntek reggeli gyorsjelentésére reagálva, egyelőre a korábbi ajánlás (felhalmozás) és a korábbi célár (743 forint) felülvizsgálat alá kerül, új ajánlást és célárat nem fogalmazott meg az elemző. Az ok, hogy a Concorde modelljében az eredményvárakozások az előző menedzsmenthez kapcsolódnak, de az Appenin azóta más úton jár - olvasható az elemzésben.

Csődbe ment a szlovén légitársaság

Csődbe ment a szlovén légitársaság

Csődeljárást kért maga ellen hétfőn az Adria Airways szlovén légitársaság - közölte a helyi sajtó. A vállalat törölte az összes járatát.

A magyar cég, amelyik Oroszország után Afrikát és Amerikát hódítaná meg

Tudatosan építkezik és komoly tervei vannak a tavaly oroszországi gyárát megnyitó Sanatmetal Kft-nek - derült ki Farkas József ügyvezető interjújából, amelyet a Cégérték magazin készített. A vállalat újrafogalmazta küldetését és nemzetközi családi vállalkozásként azonosította magát.

Mégsem megy tőzsdére a WeWork

Mégsem megy tőzsdére a WeWork

Visszalép az elsődleges részvénykibocsátástól a WeWork anyavállalata, a The We Company – jelentette be a vállalat. Mindezt egy héttel azután, hogy a cég egyik nagybefektetője eltávolíttatta a vezérigazgatói székből az alapítót.

Eséssel zárta a hét első napját a magyar tőzsde

A hétfői kereskedés második felében felfelé kapaszkodtak az irányadó európai részvényindexek, a hangulatra azonban az USA és Kína közötti kereskedelmi háborús feszültség vetett árnyékot. A magyar tőzsde végül eséssel zárta a hét első napját, míg a hazai blue chipek közül a Mol teljesített a leggyengébben.

Szárnyalás után összeomlás - Néhány nap alatt esett össze a Bitcoin

Az év elején sokan temették a bitcoint, azonban a kriptodeviza a hatalmas tavalyi zuhanása után szép lassan magára talált és az árfolyam április végétől június végéig valósággal szárnyalt. A nyár folyamán azonban megtört a lendület, majd heves csapkodás kezdődött. Szeptemberben úgy tűnt, hogy folytatódhat az emelkedés, a bitcoin azonban szeptember végén hatalmasat zuhant. Az esés mögött álló lehetséges okok mellett megnéztük, hogy mit mutat a grafikon és merre mehet az árfolyam.

Olcsóbban tankolhatunk szerdától

Olcsóbban tankolhatunk szerdától

Szerdától csökken a benzin és a gázolaj ára is, a holtankoljak.hu szerint a benzin átlagára bruttó 2 forinttal 389 forintra csökken, míg a gázolaj átlagára bruttó 2 forinttal 415 forintra csökken.

Eladhatják a magyar Neckermannt - Többen érdeklődnek

Eladhatják a magyar Neckermannt - Többen érdeklődnek

Az osztrák tulajdonos csődje nem jelenti automatikusan a magyar Neckermann csődjét, a magyar leányvállalat pénzügyi helyzete stabil és távol áll a fizetésképtelenségtől – mondta el Neckermann Magyarország ügyvezetője, Békefi Veronika a turizmus.comnak adott interjúban.

6 millió dollárt öntöttek egy magyar startupba

6 millió dollárt öntöttek egy magyar startupba

A Spotify, Revolut és Zendesk befektetői összesen 6 millió dollárral szállnak be a budapesti székhelyű Shapr3D startupba. A cég applikációja segítségével internet nélkül, akár utazás közben, gyorsan és egyszerűen lehet térbeli modelleket készíteni. A magyar startup ma már olyan IT óriásokkal dolgozik együtt, mint az Apple vagy a Microsoft, az értéke pedig az elmúlt egy éven belül megötszöröződött - írja a startup sajtóközleményben.

Tovább nőtt idén a BILK

Az idei első félévben tovább nőtt a BILK bevétele és profitja, a vállalat pedig továbbra is kitart részvényei tőzsdei értékesítésének terve mellett.

Nincs miért pánikolni: a robotok jobb fizetéseket és olcsóbb termékeket hoznak

Nincs miért pánikolni: a robotok jobb fizetéseket és olcsóbb termékeket hoznak

Miközben egyes előrejelzések azzal riogatnak, hogy a gyártásban dolgozó munkahelyek közel 10%-át elveszik majd a robotok, Ryan Bourne, a Cato Institute gazdasági igazgatója szerint az átalakulás lassú lesz és azoknak, akiknek a robotok valóban fenyegetik a munkahelyeit, bőven lesz idejük átképezni magukat más munkakörök ellátására – írja a Fox Business.

Friss elemzést közölt a CIG Pannóniáról a Concorde

Kiadta a friss elemzését a CIG Pannóniával kapcsolatban a Concorde Értékpapír, miután a biztosító múlt héten jelentette be, nagyobb lesz a vesztesége az olasz szerencsejáték-biztosításon, mint azt eddig gondolták. Az elemzés szerint a CIG-re adott korábbi, 315 forintos célár felülvizsgálat alatt van, arra további információk rendelkezésre állása esetén tudnak majd újfent becslést adni.

Világhírű ruházati üzletlánc kért csődvédelmet

Világhírű ruházati üzletlánc kért csődvédelmet

A Forever 21 nevű amerikai ruházati üzletlánc csődvédelmet kért, a csődeljárás és a nagy átalakítások, boltbezárások után újra működőképessé szeretnék  tenni a céget.

Hihetetlen csalások söpörtek végig az interneten: íme néhány a legdurvábbak közül

Hihetetlen csalások söpörtek végig az interneten: íme néhány a legdurvábbak közül

A ’90-es évek óta terjednek olyan álhírek, Photoshopolt képek, kamu reklámok az interneten, melyek több ezer, ha nem több tízezer embert érnek el, legyen szó akár egy helikoptert megtámadó cápáról, egy ló méretű kutyáról vagy arról, hogy Bill Gates pénzt osztogat. Míg néhány ilyen hoax ártalmatlan, netán még vicces is, vannak olyanok is köztük, melyek komolyabb anyagi kárt okozhatnak a gyanútlan áldozatnak, ezért nem árt vigyázni arra továbbra sem, minek dőlünk be az interneten. Megnéztünk néhányat az internet legnépszerűbb csalásai, hoaxai közül.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.