Távozik az Alibaba legendás vezetője
A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat, az Alibaba társalapító elnöke, Jack Ma kedden távozik a vállalat éléről.
A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat, az Alibaba társalapító elnöke, Jack Ma kedden távozik a vállalat éléről.
Magyarország kitűzött célja az 5G mobiltechnológiai fejlesztések minél korábbi bevezetése, és ezáltal a szinte korlátlan sávszélesség elérése - mondta Áder János köztársasági elnök a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ITU Telecom World 2019 konferencia gálavacsoráján hétfőn Budapesten.
A MÁV komoly munkaerőhiánnyal küzd a jelek szerint, vasárnap este negyed nyolctól például a Keletiben nem volt nyitva jegypénztár, mert az éjszakás dolgozó lebetegedett – sztámolt be az RTL Híradó.
A Masterplast is részt venne az MNB Növekedési Kötvényprogramjában, 6 milliárd forintnyi kötvényt bocsáthatnak ki még idén, a hitelminősítői feltételnek megfelel a vállalat, a kötvényei B+ besorolást kaptak a Scope Ratingstől.
Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítettek hétfőn, a magyar tőzsde a délelőtti, mérsékelt esését ledolgozta és a BUX végül mérsékelt emelkedéssel zárt, míg a Waberer's részvényei jelentős erősödéssel zárták a hét első napját.
Emelkedtek az amerikai tőzsdék a kereskedés félidejéhez közeledve, azóta azonban eloladtak a plusszok: a Dow Jones Index és az S&P 500 stagnál, a Nasdaq kisebb esést mutat.
Soha nem volt még olyan értékben részvény a hazai háztartásoknál, mint idén júliusban, a friss statisztikák alapján 751 milliárd forintnyi részvényt birtokolnak a magyarok. A lakosság júliusban már inkább értékesített részvényeiből, az árfolyamok emelkedése azonban tovább növelte a magyarok részvényvagyonát.
A Concorde szerint részvényenként 1600 forintot is érhet a Waberer’s biztosítási üzletága. – olvasható a BÉT-re feltöltött elemzésben.
Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde és a Sencseni Értéktőzsde (SZSE), amelynek fő célja a tőzsdék piacainak támogatása és annak elősegítése, hogy a helyi befektetők minél jobban megismerjék a másik fél platformjait. A megállapodás újabb mérföldkövet jelent a magyar és a kínai tőkepiaci kapcsolatok kiépítésében, amely 2017-ben, a BÉT és a Bank of China által kötött megállapodással vette kezdetét, majd 2018-ban, a Sanghaji Értéktőzsdével közös fejlesztésekkel folytatódott.
A lakossági fogyasztók földgáz átlagára 3,16 eurócent volt kilowattóránként az elmúlt hónapban Budapesten, így a magyar fővárosban - holtversenyben Bukaresttel - volt a legolcsóbb a földgáz az uniós fővárosok közül a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) augusztusi árösszehasonlító vizsgálata szerint. A villamos energia átlagára továbbra is kedvezően alakult.
Szabálytalan, túlzott mértékű javadalmazása miatt lemond posztjáról a Nissan elnök-vezérigazgatója, Hiroto Saikawa.
A banki adategyeztetés október végi határidejére hívta fel a figyelmet a Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Több új sportautót is bemutatott ma a Ferrari, az ikonikus sportautó-gyártó a 720 lóerős nyitható keménytetős F8 Spider mellett a 812 GTS-ről is lerántotta a leplet, utóbbi modell a Ferrari szerint a legerősebb sorozatban gyártott nyitott tetejű sportautó.
A kereskedelmi háborús feszültségek csökkenése jó hatással volt az olaj árfolyamára, melynek hatására fontos árfolyamszint került áttörésre. Érdemes szorosan figyelemmel kísérni az árfolyamot, ugyanis akár a trendforduló esélye is benne lehet a pakliban középtávon.
Július és augusztus javuló finomítói környezetet hozott a Mol számára, a Brent-Ural árkülönbözet hirtelen tágulni kezdett, a gázolaj finomítói marzsai is rendben vannak, egyedül a fűtőolaj termelése válik egyre veszteségesebbé. Egyelőre úgy tűnik jó harmadik negyedévet zárnhat a finomítási részleg.
Az OTP hétfői tájékoztatása szerint a bank vezérigazgató-helyettese, Kiss-Haypál György pénteken 6 000 darab OTP-részvényt adott el.
Új energiaminisztere lett Szaúd-Arábiának, Khalid Al-Falihot Abdulaziz bin Salman herceg váltja, aki Mohammed koronaherceg idősebb féltestvére. Változhat Szaúd-Arábia olajpolitikája, vagy tőzsdére kerülhet végre a Saudi Aramco?
A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül szeptember 2. és szeptember 5. között 3 700 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
Megérkezett az új Portfolio: Magyarország gazdasági hírportálja a friss dizájn mellett számos új funkcióval bővült. Most videóban is bemutatjuk, hogyan működik az új oldal!
Képzeld el, hogy sietsz a reptérre és ahelyett, hogy órákat szenvedsz a forgalmi dugóban, egyszerűen beülsz egy elektromos forgószárnyas repülőgépbe, ami öt perc alatt kivisz az úti célodhoz. Ráadásul az egészért nem is kellene többet fizetned, mint egy taxiért. Nem is kell annyira messzire menni a jövőbe ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, hiszen az Airbus Helicopters már működő bemutatódarabot is készített ebből a "repülő, elektromos taxiból", a CityAirbusból, szabályozásáról pedig már folynak a tárgyalások a hivatalos szervekkel. A cég reméli, hogy 2025 után tömegesen is az egekbe szállhatnak majd az első CityAirbusok, mellyel komoly vérfrissítést hozhatnak a városi közlekedésben.
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési...
"Ne untass, irány a refrén!" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt...
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat...
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak...
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok...
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.