Üzlet

Nagyot esett a Mol és a Richter is

Az ünnepet követő rövid kereskedési héten nagyot esett a Mol és a Richter is, míg a Mol a nagy esés után kiemelt szintek közelébe érkezett meg, a Richter a hét utolsó napján felpattant és a folytatás mindkét részvény esetében legalább ennyire izgalmasnak ígérkezik. Az OTP technikai képe esetében pedig lehet még tér a bankpapír rövid távú emelkedése előtt. A hazai blue chipek technikai képe alapján megnéztük, hogy mire érdemes majd figyelni az előttünk álló hét folyamán.

Meddig csökkenhet az OPEC szerepe a kőolajtermelésben?

Az OPEC részesedése 30%-ra esett a globális olajpiacon, mely évek óta nem látott alacsony érték. Az alacsony kitermelési szint elsősorban a kartell önkéntes termelésvisszafogásának köszönhető, másodsorban az iráni és venezuelai szankcióknak.

Te felszállsz a zuhanó repülőre - Boeing sztori

Záporoznak a negatív hírek a világ legnagyobb repülőgépgyártójának a háza tájáról. A Boeing 737 Max már vagy fél éve a földön áll, és vélhetően leghamarabb az utolsó negyedévben szállhat újra, míg a forradalmi, felhajtható szárnyvégű 777X debütálása tovább csúszott.

Emberéleteket menthet a nap- és szélenergia, ha a politika is úgy akarja

Emberéleteket menthet a nap- és szélenergia, ha a politika is úgy akarja

Az energiaellátás tiszta, megújuló forrásokra való átállításának várható haszna kizárólag az emberi egészséget tekintve is jelentősen meghaladja az átmenet költségeit, elsősorban a levegőminőség várható javulásának köszönhetően - állítja a tekintélyes tengerentúli Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatóinak új tanulmánya. Míg a megújuló energiaforrások "túlzott térnyerése" ellen - többnyire a fosszilis lobbi által - felhozott egyik leggyakoribb érv a váltás magas költségeiről szól, az új tanulmány megállapítja, az átállás pusztán a népesség egészségi állapotában várható javulás szempontjából is vastagon megéri. Azok az államok, amelyek valóban komolyan veszik az energiarendszer tiszta forrásokra állítását, azonnali, valós javulásra számíthatnak polgáraik egészségében, ami az így megelőzhető korai halálesetek formájában is számosítható.

Lezárták az M5-öst Szeged felé

Baleset történt az M5-ös autópályán Balástya közelében vasárnap reggel, az autópálya Szeged felé vezető oldalát lezárták - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Eltűnt az automata az irodai folyosóról? Akkor valószínűleg feketén működött

Már nemcsak az élelmiszert árusító automaták adatait kell bejelenteni az adóhivatalnál, hanem szolgáltatástól és árucikktől függetlenül minden ilyen berendezést, az üzemeltetők már több mint 29 ezer automatát regisztráltak, ezekből több mint 6100 parkoló automata - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.

Tüntetések kezdődtek a G7-es csúcstalálkozó szomszédságában

Több ezren tiltakoztak békésen a francia-spanyol határ francia oldalán, Hendaye-ban és a spanyol oldalon fekvő Irunban a G7-es országcsoport szombat este Biarritzban megkezdődött csúcsértekezlete ellen. A szomszédos Bayonne-ban a rendőrök könnygázt és vízágyút vetettek be több száz tüntetővel szemben, aki egy be nem jelentett megmozduláson vonult fel a városközpontban.

Nagyot esett Amerika percekkel a zárás előtt - 700 pontos mínusznál is járt a Dow

Több fontos esemény is rángatta ma a világ tőkepiacait és köztük az amerikait. Először Kína jelentette be, hogy bizonyos amerikai termékek esetében megemeli a vámot, később a Jackson Hole-i konferencián Jerome Powell Fed-elnök tartott beszédet, legújabban pedig Donald Trump szabadult el a Twitteren. Mindezek hatására a vezető amerikai részvényindexek 2-3%-ot is meghaladó mínusszal zárták a napot, a Dow 700 pontos esést is produkált.

Felpattant a Richter

A kínai vámbejelentés után estek az európai börzék, majd a pénteki piaczárás felé közeledve az európai tőzsdék ismét előző napi záróértékeik fölé kapaszkodtak vissza. A befektetők Jerome Powell Fed elnök Jackson Hole-i beszédének kiadott szövegét emésztették, majd a tengerentúli tőzsdék lefordultak, miután a mai kínai lépésekre válaszul Donald Trump is válaszbejelentést helyezett kilátásba. A magyar tőzsde mérsékelt emelkedéssel zárta a pénteki kereskedést, míg a hazai blue chipek közül a Richter teljesített a legjobban.

Ez már a jövő: úszó atomerőmű

A Lomonoszov Akadémikust, a világ első úszó atomerőművi blokkját 2019. augusztus 23-án Murmanszkból elindították állomáshelyére, az Oroszország távol-keleti részén fekvő csukcsföldi Pevekbe, ahol megérkezése és beüzemelése után tiszta forrásból származó elektromos és hőenergiával látja el majd a régiót.

Nyomozás indul a Microsoft-ügyben Magyarországon

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelenős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a Microsoft-ügyben - áll a főügyészség közleményében.

Nagyot esett a Richter, érdemes már beszállni?

Sok rossz hír érkezett az elmúlt hónapokban a Richterrel kapcsolatban, ami lejtőre küldte az árfolyamot, a technikai kép távolról nézve alaposan elromlott, jó híreknek és masszív árfolyamemelkedésnek kellene jönnie ahhoz, hogy javuljon az összkép, de rövid távon már a részvény emelkedésére játszóknak is van mibe kapaszkodniuk.

Egyénileg lehet sötétíteni a szélvédőt a jövő autójában

A szeptemberben érkező 2019-es IAA Frankfurti Autókiállítás felvezetése alkalmából a Continental számos olyan innovációt fog bemutatni, amelyek az iparági csúcs három fő trendjét képviselik - tájékoztatta a technológiai vállalat a Portfolio-t.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.