forint

Kijózanító pofont kapott a forint – De miért minket vettek elő megint?

Kijózanító pofont kapott a forint – De miért minket vettek elő megint?

Sikertelen kitörési kísérlet után nagy erővel pattant vissza az euró-forint jegyzés, részben ez magyarázza a magyar deviza utóbbi két napban mutatott alulteljesítését. Persze könnyű lenne csak egyszerű technikai tényezőre fogni a dolgot, emellett ismét gyűlnek a viharfelhők a forint egén, melyek hosszabb távon is akadályozhatják a komolyabb erősödést.

Nagy lendülettel pattant vissza a forint a betonfalról

Nagy lendülettel pattant vissza a forint a betonfalról

A sikertelen kitörés után hétfőn jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, így lassan megint a 360-at közelíti a jegyzés. A technikai ok mellett elsősorban az inflációs félelmek mozgatják jelenleg az árfolyamot.

Kulcsszinttel birkózik a dollár, kezdi feladni a kitörést a forint

Kulcsszinttel birkózik a dollár, kezdi feladni a kitörést a forint

A múlt héten végig a kitöréssel kacérkodott a forint, végül azonban nem sikerült meggyőzően átvinnie a betonfalat. A hétfői napot gyengüléssel kezdi a magyar deviza, így lassan távolodik attól, hogy további jelentős tér nyílhasson meg az erősödés előtt. Közben a nemzetközi devizapiacot is érdemes fél szemmel figyelni, az euró-dollár árfolyam például lassan az 1,20-as lélektani határ letöréséhez érhet.

Visszagyengült a forint, pedig közel állt a kitöréshez

Visszagyengült a forint, pedig közel állt a kitöréshez

Utoljára 2019. január-április között volt egy olyan időszak, amikor a forint az euróval szemben a 200 napos mozgóátlag alatt járt tartósan és ma reggel még reális lehetőségnek látszott, hogy most ez újra megtörténjen. Pénteken délelőtt aztán esni kezdett a forint, így ennek esélye csekélyre süllyedt és a péntek délutáni fontos amerikai munkaerőpiaci adat után látott árfolyammozgás (újbóli gyengülés) is azt mutatja, hogy inkább a gyengülés felé haladhat a forint jövő héten.

Lélektani határig erősödött a dollár, de a forint állja a sarat

Lélektani határig erősödött a dollár, de a forint állja a sarat

Az utóbbi napok dollárerősödése ellenére a forint egyelőre jól tartja magát, továbbra is a kitörés határán táncol a magyar deviza. Egyelőre úgy tűnik, hogy a negyedik negyedév talán a vártnál jobban sikerülhetett a gazdaságban, a vakcinákkal pedig 2021-ben is javulhatnak a kilátások.

Megkérdeztük a hazai alapkezelőket - Ezek most a kedvenc magyar részvényeik

Megkérdeztük a hazai alapkezelőket - Ezek most a kedvenc magyar részvényeik

Emelkedett a BUX index januárban, de a befektetői hangulat nem felhőtlen, az oltóanyagok késlekedése és a reddites kisbefektetők forradalma nyomást gyakorol a nemzetközi piacokra. A Portfolio elkészítette a legújabb rendszeres havi alapkezelői felmérését, amely során megkérdeztük a hazai alapkezelőket, hogy február elején mit várnak a BUX indextől és a forinttól, és melyek a kedvenc hazai részvényeik.

Újra nekifut a falnak a forint és próbálja áttörni

Újra nekifut a falnak a forint és próbálja áttörni

Kedden elsőre sikertelen volt a forint kitörése, hiszen hiába erősödött a nap első felében tovább a magyar deviza, délutánra fordult a hangulat. Így átmenetileg ugyan áttörte a trendvonalat és a 200 napos mozgóátlagot, de nem tudott alattuk maradni. Szerda reggel megint erősödéssel kezd a magyar deviza, úgy tűnik, hogy újra nekifut a fontos támasznak, hátha át tudja törni.

Elmaradt a forint faltörése, lepattant a 7 hetes csúcsról

Elmaradt a forint faltörése, lepattant a 7 hetes csúcsról

Az egyéves emelkedő trendvonalat lényegében sikerült letörnie a forintnak az euróval szemben, de az ennél is fontosabb technikai szinten, a 200 napos mozgóátlagon nem sikerült tartósan átjutnia a magyar fizetőeszköznek a keddi kereskedésben.

Megint a kitörés határán a forint – Csak átmeneti volt a megingás

Megint a kitörés határán a forint – Csak átmeneti volt a megingás

Hétfő reggel 357 alá erősödött a forint az euróval szemben, ezzel ismét a kitörés határára került a magyar deviza. Úgy tűnik, hogy a múlt héten látott megingás csak átmeneti volt, hiába próbál a dollár továbbra is erősödni, ez most nem igazán tesz keresztbe a forintnak.

Mit várhatunk a forinttól az idei évben?

Mit várhatunk a forinttól az idei évben?

Az elmúlt években a forint euróval szembeni árfolyama fokozatosan gyengült. Míg a 2018-ban és 2019-ben nagyjából 4, illetve 3%-os gyengülést regisztrálhattunk, a tavalyi évben a folyamat látványosan felgyorsult, s az év végén az euró/forint mintegy 10%-kal állt magasabban az év elején látott szintjénél. A régiós devizák általában gyengültek tavaly az euróval szemben, a leértékelődés mértéke azonban a forintéval összehasonlítva kisebb mértékű volt, sőt a román deviza kifejezetten stabilnak bizonyult. A 2021-es év kezdetével a forint árfolyamának alakulása továbbra is vezető gazdasági téma, s az, hogy mire számíthatunk - folytatódik-e az árfolyam leértékelődésének az elmúlt években látott tendenciája, stagnálunk, vagy pedig van esély az erősebb forintra - örökzöld téma marad.

Még mindig a 360-at kerülgeti a forint

Még mindig a 360-at kerülgeti a forint

A héten megint a 360-as lélektani határt kerülgette a forint az euróval szemben, most éppen a tegnapi erősödés után kicsivel alatta jár a jegyzés. A dollár közben tovább erősödik az euróval szemben, ami nem jó hír a forint számára.

10 napos mélypontról próbál visszajönni a forint, borús a hangulat Európában

10 napos mélypontról próbál visszajönni a forint, borús a hangulat Európában

A vakcinaszállítások és a korlátozások feloldása körüli bizonytalanság, illetve az általános profitrealizálás jókora részvénypiaci esést váltott ki szerdán, illetve csütörtök délelőtt az európai részvénypiacokon és a borongós hangulatban ma délelőtt a forint 10 napos mélypontra, 361-ig esett az euróval szemben, majd elkezdett visszaerősödni. Mindez amellett történik, hogy idehaza Gulyás Gergely bejelentette a kormány friss döntését, miszerint újabb egy hónappal március 1-ig meghosszabbítják a kijárási korlátozást és egyéb szabályok hatályát, hiszen nincs még elegendő oltottság és vakcina sem a biztonságos nyitáshoz.

361-ig ugrott az euró, miközben meglódult a dollár is

361-ig ugrott az euró, miközben meglódult a dollár is

Az elmúlt napok forint grafikonja alapján már egyértelmű, hogy elakadt az erősödési hullám 357 körül, nem sikerült a fontos technikai szintek tesztelése sem, így elindult egy gyengülési hullám. Ennek jegyében már kedd estére 360 közelébe gyengült vissza a forint az euróval szemben, szerdán délután pedig 361-ig esett az egyre borúsabb nemzetközi befektetői hangulatban, amelyet a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanságok mellett a profitrealizálás is hajthat. A magyar jegybank keddi döntése igazából nem indokolta volna a forint gyengülését, hiszen az MNB tegnap megismételte, amit decemberben már mondott: folytatja állampapírvásárlásait, rövidebb futamidőkön is belép a piacra.

Megfutamodtak a forintot támadó spekulánsok? Jöhetnek még nehéz napok a magyar devizára

Megfutamodtak a forintot támadó spekulánsok? Jöhetnek még nehéz napok a magyar devizára

Az utóbbi egy hónapban jelentősen csökkent a forint elleni külföldi spekulatív pozíciók állománya, majdnem kétéves mélypontra esett a magyar deviza elleni spekuláció – derül ki az MNB friss ábrakészletéből. Az utóbbi hetekben a piacon is viszonylag nyugodtak voltak a kedélyek, a forint 360 alá tudott erősödni. Ennek ellenére a szakemberek többsége úgy gondolja, hogy korai lenne fellélegezni, 2021-ben is jöhetnek még felhők a forint egére.

Sok pénzt kereshetett ezekkel a befektetésekkel, aki a forint ellen fogadott

Sok pénzt kereshetett ezekkel a befektetésekkel, aki a forint ellen fogadott

Több mint 10%-ot gyengült a forint az euróval szemben tavaly, 2019 végén 330,5 forintba került egy euró, december végén pedig már 365-be. Ilyen gyenge forint mellett jól járt az, aki nemcsak forintos, hanem devizás befektetési alapban is tartotta a pénzét, a legjobban teljesítők ezek között 19-71%-os forintosított hozamot értek el 2020-ban.

Ütést kapott a forint az MNB döntése után, miközben öthavi csúcsra ért a korona

Ütést kapott a forint az MNB döntése után, miközben öthavi csúcsra ért a korona

A vártnak megfelelően szinten tartott MNB-kamatok után a jegybank 3 órási közleménye átmeneti kis gyengülést váltott ki a forintnál, aztán kora este volt egy hirtelen nagyobb gyengülési hullám 358,5-ről 359,5 közelébe, így fél százalékos esést mutat tegnap estéhez képest a forint. Közben régiós versenytársa, a cseh korona hasonló mértékű erősödést mutat öthavi csúcsra az euróval szemben, mivel ott a jegybankelnök idei kamatemelés(ek) esélyére célzott egy mai interjúban.

Besült a forint áttörési kísérlete?

Besült a forint áttörési kísérlete?

Gyengüléssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, így visszapattant a korábbi kulcsszintről, ami kitörést valószínűsített. Persze még mindig érezhetően 360 alatt jár a jegyzés, így maradt esély a nagy dobásra, ha újra javulna a hangulat. Ma elsősorban az MNB délutáni kommunikációjára figyelhetnek a befektetők, bár a kamatok szinte biztosan nem változnak.

Még mindig a kitörés küszöbén a forint, kis lépésekkel halad előre

Még mindig a kitörés küszöbén a forint, kis lépésekkel halad előre

Tovább araszol a kitörés felé a forint, mely a jelek szerint megvetette a lábát 360 alatt. Ahhoz sem sok hiányzik, hogy technikailag kitörjön eddigi sávjából a magyar deviza, akkor pedig további tér nyílhat az erősödésre. Továbbra is kulcsfontosságú lesz ebből a szempontból az euró-dollár árfolyam alakulása, emellett az MNB holnapi üzeneteire figyelhetnek a befektetők.

Még nem jött össze a nagy áttörés, kulcsszinten billeg a forint

Még nem jött össze a nagy áttörés, kulcsszinten billeg a forint

Péntek reggel továbbra is 357 körül ingadozik a forint az euróval szemben, amivel nem jött még össze a nagy kitörés a magyar devizának, de nem sok hiányzik hozzá. A rossz hí, hogy megint fordulni látszik az euró-dollár, az amerikai deviza esetleges erősödése pedig megtorpedózhatja a forint kitörését is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.