A Duna House július 7-én tette közzé második negyedéves sarokszámait, ezután a társaságot követő Concorde friss elemzést tett közzé: a Concorde 4 100 forintra vágta vissza a 12-havi célárát, azonban az ajánlást felhalmozásról vételre javították, az új célár 30,6 százalékkal magasabb a Duna House pénteki záróárával összehasonlítva.
Tőzsdére ment a Budapest kertvárosias övezeteiben épülő lakóparkok építésének megszervezésével, a felépült lakások értékesítésével és bérbeadásával foglalkozó ingatlancég, a SunDell. A vállalat vezetőivel és a tőzsdére lépéshez segítséget nyújtó tanácsadókkal beszélgettünk a tőzsdei bevezetésről, az ingatlanpiac változásáról, a cég terveiről.
Most, hogy a koronavírus miatt gyakorlatilag haldoklik a karib-tengeri országok turizmusa, más úton próbálnak pénzhez jutni a turistaparadicsomok: óriási akciókat hirdetve „potom” összegekért lehet náluk állampolgárságot venni - írja a Bloomberg.
Javarészt kitisztult mérleggel várják a koronavírus-válság következményeit és a törlesztési moratórium 2020 végi lejártát a magyar bankok. Az NPL-ráták, a követelésvásárlások és a negatív adóslista március végére vonatkozó statisztikái számukra mind kedvező képet mutatnak. A bankoknak és ügyfeleiknek azonban már most készülniük érdemes a moratórium lejártára.
Átadták a Ludovika Szárnyépületet a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a műemléki védelem alatt álló építmény közvetlenül a főépület mellett helyezkedik el és oktatási, továbbképzési funkciókat fog ellátni - szerepel a Magyar Építők cikkében.
Az MNB ma közzétett adatai szerint május volt a hitelszerződés-kötések szempontjából a koronavírus-válság eddigi legnehezebb hónapja. Áprilist is alulmúlva 16%-kal kevesebb hitelt vettek fel a háztartások az egy évvel korábbinál, ezen belül a lakáshitelek 28%-os, a személyi kölcsönök 67%-os zuhanást mutattak. 2020 első öt hónapjában így a lakáshitelek kihelyezése 1%-os, a személyi kölcsönöké 32%-os mínuszt mutat. Az új hitelprogramok ellenére a vállalati hitelezés is visszaesőben van, miközben a bankbetétek kamatánál sok év után először elmozdulás látszik felfelé, a drasztikus megtakarítás-átrendezések viszont véget értek.
Három éve, 2017 júniusában hirdette meg az MNB a nemzetközileg is egyedülálló Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) termékminősítést. Magáért beszél, hogy azóta több mint 1.000 milliárd forint értékben, közel 80 ezer hitelfelvevő vett fel minősített lakáshitelt, amelyeknek az új folyósításokon belüli piaci részesedése 2020 májusára 75 százalékot ért el. Az MFL termékek térnyerésükkel új piaci sztenderdet állítva megalapozták, hogy az új lakáshitel folyósításon belül a legalább 5 évre kamatfixált termékek váljanak meghatározóvá, és hogy jelentősen csökkenjen a lakáshitelek kamatfelára. Az MFL termékek népszerűségére is építve az MNB a fogyasztóbarát minősítés további termékekre való kiterjesztése mellett döntött, bevezetve a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást és várhatóan 2021 januárjától a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelt.
Az utóbbi hónapokban többnyire olyan hírek érkeztek a hazai lakáspiacról, amik az árak csökkenését vagy stagnálását, de semmiképp sem a további növekedését vetítették előre. Van azonban egy fontos szempont, egy uniós szabályozás, amiről gyakran elfeledkezünk, miközben az új lakások árai tovább emelkedhetnek miatta. A jövő év elejétől életbe lépő energiahatékonysági követelmények kapcsán fejlesztők foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat, többek között azt, hogy milyen új megoldásokat fognak alkalmazni a most épülő lakásokban és mindez mekkora többlet költséget jelent a fejlesztésnél és mekkora megtakarítást hozhat a havi rezsiköltségekben.
Bár a korlátozások alatt jelentősen csökkent az autós forgalom, a díjmentes parkolás bevezetésével a parkolóhelyek kihasználtsága változatlanul magas maradt. Utóbbi sok belvárosi lakos és ott dolgozó életét nehezítette meg. A 2018-ban telepített szenzorok segítségével azonban 2500 darab V. kerületi közterületi parkolóhely valós idejű foglaltsági adatait láthatták a használók egy alkalmazáson keresztül - szerepel a Vodafone közleményében.
Új, digitális építőipari stratégiát jelentett be a Graphisoft SE, a teljes ágazaton belül egy szoftveres együttműködés elindításáról döntöttek. A vállalat az új üzletfejlesztési irányokat az Archicad legújabb, 24-es verziójának bemutatásakor közölte.
A fővárosi mérések alapján nem történt érdemi változás a levegő minőségében a kijárási korlátozások ideje alatt. Vitézy Dávid szerint a levegő minősége, Budapest közlekedése érdemben csak a kötöttpályás vonalak, a vasút és a HÉV versenyképességének növelésével javítható és csak így lehetne elérni, hogy csökkenjen az autók száma - írja a BFK vezetője közösségi oldalán, a Népszava cikke alapján.
Talán nem is lehetne jelenleg jobb az időzítés egy olyan fejlesztés elindítására, ami alapjaitól kezdve forgatja fel az építőipart, a kisebb leterheltség most fellélegzést adott a szereplőknek, miközben továbbra is stabilan zakatol tovább a szektor. A szóban forgó fejlesztés egy olyan, minden részterület szereplőinek az összefogását és együttdolgozását igénylő standardizálás kialakítását jelenti, ami a gyártástól kezdve egészen az építkezések befejeztéig segít az építőipari vállalkozásoknak költséget vágni a kevesebb hulladéktermelés és jobb anyaggazdálkodás által, valamint hatékonyságot növelni a raktározás, a szállítási ütemezés terén, a felhasznált, vagy megrendelt termékek nyomonkövetésében.
Most kaptuk a hírt szakmai körökből, hogy a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs elfogadta a rövid távú lakáskiadás korlátozására vonatkozó javaslatot. Várhatóan ezt terjesztik a kormány elé, ami holnap dönthet is a kérdésben.
Egy évvel ezelőtt, 2019 júliusában indult hódító útjára három új családtámogatási forma Magyarországon: a babaváró hitel, a falusi CSOK és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, emellett kedvezőbbé vált a CSOK és a hozzá felvehető 3%-os CSOK-hitel is. Az autóvásárlási kedvezményt nem a hitelintézetek közvetítik, a többit viszont igen, ezért megkérdeztük a nagybankokat, ki mennyit osztott szét az elmúlt egy évben e családtámogatásokból. A versenytársak számára nyomasztónak tűnhet az OTP fölénye.
A Duna House kedden tette közzé a legfrissebb sarokszámait: az idei második negyedévében erőteljesen jelentkeztek a COVID-19 negatív hatásai a Duna House fő piacain. A kijárási korlátozások következtében az ingatlanközvetítési volumenek 33 százalékkal, azon belül a saját üzemeltetésű irodák 49 százalékkal estek. A Duna House hitelezési tevékenysége 16 százalékkal bővült a tavalyi évhez képest, ugyanakkor 18 százalékkal visszaesett az első negyedévhez képest. Az ingatlanpiac május végére stabilizálódott, júniusra már az egy évvel ezelőtti aktivitás volt jellemző. Hitelezésben várhatóan a június-július hónapok fogják a mélypontot jelenteni a társaság szerint.
Nagyon aktuális téma most az airbnb-s lakáskiadás, és úgy tűnik, nem vagyunk egyedül: július 1-jétől Amszerdam egyes részein megtiltották a rövid távú lakáskiadást, de a város többi részén is szigorúan korlátozzák a vendégéjszakák számát, így komoly áremelkedésre számíthat az, aki mostantól a holland fővárosba utazik és magánszálláshelyen szállna meg.
A soproniak és a szegediek a járvány alatt is a plázákban vásároltak – derült ki egy 23 ezer fős, országos felmérésből, ahol 13 vidéki és négy fővárosi pláza látogatóit kérdezték meg a vásárlási szokásaikról. A kutatás eredményeiből látszik, hogy akik egész évben látogatják a bevásárlóközpontokat, azok többsége a járvány alatt is a plázákban szerezte be a legszükségesebb termékeket. A fővárosban, Miskolcon és Pécsett pártolják a legtöbben az online vásárlást, Nagykanizsán és Debrecenben viszont a személyes vásárlás a népszerűbb. Minden plázában egyformán fokozottan ügyeltek a fertőtlenítésre - szerepel az Indotek Group közlemányében.