Matolcsy ágyúval megy neki a közgazdaságtannak
Mi a Portfolio-nál odavagyunk a közgazdaságtudományért és kifejezetten jó iránynak tartanánk, ha a mostaninál sokkal többet költene oktatásra a magyar állam. Ebből következően repdesnünk kéne az örömtől, hogy jelentős alapítványi vagyonokat képzett kicsi országunk, csak azért, hogy a közgazdasági és pénzügyi képzést segítsék. De nem repdesünk. Amikor meghallottuk Matolcsy György terveit, mely szerint ő többek között a "meghaladott neoliberális közgazdaságtant" kívánja legyőzni nagyot sóhajtottunk. Máig nem tudjuk, hogy Matolcsy és csapata pontosan mit fog csinálni ~200 milliárdnyi állampapír hozamával, de az biztos, hogy a jegybankelnök által hangoztatott célkitűzés semmi okot nem ad a bizakodásra.
Nem azzal van a baj, ha valaki a válság tükrében vitatja például a makroökonómia aktuális irányát, beleköt a DSGE-modellek eredményességébe, vagy akár azt gondolja, hogy a kapitalizmus veszélyes egyenlőtlenséghez vezet. A tudomány az egy olyan világ, ahol sokféle iskola alakulhat ki, amik aztán vitatkoznak egymással a közös kereteiken belül. Nagy szerencse, hogy már a közgazdaságtudományban is egyre több ökonometriai módszerünk van az empirikus vizsgálatokhoz, amik pontot tehetnek a vitákra. Na most a lényeg: ilyen pontot senki nem tett a közgazdaságtan mai főáramára (amit továbbra is a neoklasszikus szintézis dominál). Úgyhogy mi innen a szerkesztőségből nem javasolnánk az éppen mikroökonómiával kezdő elsőéveseknek, hogy kukába vágják a Hirshleifer könyvüket. Hiába üzeni a magyar jegybankelnök, hogy rossz a gazdaságpolitikai szemlélet a világban, mi a Mankiw-féle makroökonómia tankönyvnek is megkegyelmeznénk.
Mégis miféle iskola?
Ne haladjunk el szó nélkül amellett, hogy Matolcsy György miként helyezkedik szembe a közgazdaságtannal. Először is: a neoliberalizmus nem egy közgazdasági iskola, hanem egy annál sokkal tágabb - az idők folyamán sokat változott - fogalom, aminek alapvető közgazdasági irányelvei is vannak. A slusszpoén viszont nem is ez, hanem az a tény, hogy a neoliberális közgazdaságtan éppen a jobboldalhoz és a konzervativizmushoz kötődik, hiszen a szabad piacot és a kicsi államot részesíti előnyben a tervezéssel és a nagy állami befolyással szemben. Természetesen meg lehet tenni, hogy valaki ezzel az egésszel szembehelyezkedik, de ha már magáról a közgazdaságtudományról akarunk állást foglalni, akkor az efféle egyszerű kijelentéseknél sokkal több kell. A helyzet ugyanis az, hogy a közgazdaságtan főárama egyre csak fejlődik, és a maga részéről köszöni szépen, jól van. (Igen, még a nagyon fiatal makroökonómia is!)
Matolcsy nem mondta el, hogy pontosan milyen közgazdasági ellenirányzatot tanítanának, pusztán azt hangoztatta a VS.hu-nak adott interjújában, hogy ez valami gyökeresen eltérő iskola lesz. Példaként pedig éppen hazánkat választotta, ahol szerinte 2010-től már ez dominál.
Nem is kell belemennünk abba, hogy most jó vagy rossz dolgok történtek-e inkább a magyar gazdaságban 2010 óta, hiszen csak egy egészen nyilvánvaló tényt kell kijelentenünk: itt gazdaságpolitikai gyakorlatról van szó és nem közgazdaságtudományról! Hangsúlyozzuk: még ha valaki újítónak és csodálatosnak is tartja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterként véghezvitt lépéseit, akkor is legfeljebb egy válságkezelési irányzatot dicsérhet benne, esetleg gazdaságpolitikai gyakorlatot, de egyáltalán nem egy új közgazdasági iskolát, ami megmondja, miként működik a világ.
Ilyen közgazdasági iskolák az egzakt fogalmak és összefüggések megalkotásán, ezerszer tesztelt hipotéziseken, tudományos igényű kutatásokon és akadémiai vitákon keresztül forrnak ki. Nos, ilyen munkának a 2010 óta zajló gazdaságpolitikai gyakorlat kapcsán még csak a közelében sem jártunk.
Hazánk esetében ráadásul még azt is igen nehéz megfogni, hogy pontosan milyen irányelvek mentén folyik a gazdaságpolitika. Leginkább ugyanis ad-hoc válaszok születtek a különböző problémákra, strukturált kép ebből nem rajzolódik ki (néhány jellemző motívumának gyors áttekintéséhez lásd alábbi keretes írásunkat). Ha kápásból be kéne valahova ezt sorolnunk, akkor egyébként egy baloldali, piacellenes és etatista irányzatot mondanánk, de mint fentebb írtuk: ez nagyon sok lépcsőre van attól, hogy közgazdaságtudományi iskolát húzzunk rá.
Ilyen motívumokat láttunk 2010-től
- Erősen fokozódó állami szerepvállalás minden téren
Növekvő állami szféra
Államosítások
Állami monopóliumok létrehozása
Szelektív piacellenesség
Árszabályozás
Egykulcsos szja, de magas áfa
Laza monetáris politika favorizálása
Szigorú(bb) fiskális politika, de speciális terhekkel
Ágazati különadók, különösen a fejlettebb és innovatívabb szektorokban
Mentik majd a menthetőt?
Az optimista olvasata ennek az egész történetnek az, hogy bár Matolcsy hadat üzent a közgazdaságtudománynak, az alapítványok rendes működésébe nem szól majd bele annyira, hogy túl nagy butaság történjen. A kuratóriumba delegált jegybanki szakemberek és a tananyagot kidolgozók reményeink szerint mentik majd a menthetőt, és maradnak az általuk is tanult közgazdasági irányelveknél, legfeljebb kényszerből adva némi unortodox színezetet a dolognak.
Kik felügyelik mindezt? A HVG-által elsőként közzétett anyagból kiderült, hogy kik lesznek a kuratóriumi tagok. Amellett, hogy Matolcsy György jegybankelnök két helyen is feltűnik, találunk még alelnököket és más jegybanki vezetőket is. Az igazán érdekesnek viszont Bogár László jelenlétét tartjuk a Pallas Athéné Geopolitikai alapítvány kuratóriumi tagjai között. Kíváncsian várjuk tevékenységük hírét!
Jól lejáratjuk magunkatTeljesen nyilvánvaló, hogy amennyiben ekkora fegyverrel (a 200 milliárdos összegről lásd alábbi keretes írásunkat) támadunk neki a közgazdaságtan főáramának, akkor azzal nem érünk majd el mást, mint hogy jó alaposan lejáratjuk a hazai közgazdász-társadalmat. Sőt, még ha nem is jár teljesen sikerrel ez az ellen-közgazdasági irány, akkor is nagyon nagy károkat szenvedhetnek el hazánk egyetemei, kutatói és a közgazdaságtant tanuló diákjai. Ahogy a piacon egybemossák a forintot a többi feltörekvő piaci devizával, úgy mossák majd össze a hosszan fényezett magyar diplomákat a szeméttel. Ne legyen így!
200 milliárdos vagyon? A Magyar Nemzeti Bank jelenleg nagy vagyonok elköltésére képes (sőt, a jövőben ez lehet, hogy még inkább így lesz!), ugyanis éppen nyereséges. Ezt persze egyáltalán nem szabad úgy érteni, mint egy kereskedelmi banknál, hiszen itt a nyereség nem cél, csak pusztán az aktuális mellékterméke a monetáris politikának és egyéb természetes tevékenységeknek. Röviden elmondva a történetet (hosszabban itt): a jegybank azért tud most ennyi pénzt elkölteni, mert a devizatartalékain óriási árfolyamnyereséget ért el a forint gyengülése miatt, amikor pedig a kormánynak vált eurót, akkor nyeresége keletkezik. Ennek a pénznek a felhasználásáról a jegybank igazgatósága dönt. Ők pedig úgy határoztak, hogy alapítványoknak adnak ebből 200 milliárd forintot, akik ezt majd kizárólag állampapírokban tarthatják, vagyis csak a hozamokból gazdálkodhatnak. Öt százalékos éves hozam esetén (a 2028/A kötvények referenciahozama 4,95 százalék volt a cikk írásakor) ~10 milliárdos éves költségvetésről beszélhetünk az MNB alapítványainál. Ez nagyságrendjében összevethető a Corvinus Egyetem teljes éves költségvetésével, míg a kötvényportfólió nagysága nem sokkal marad el a CEU pénzügyi vagyonától (880 millió dollár, ami ~214 milliárd forint)
A szerencsétlen Corvinus Egyetem pénzügyi helyzete olyan katasztrofális volt sokáig (még most sem éppen rózsás!), hogy egy időben még a liftet is leállították. A felsőoktatásból való forráskivonás mellett pedig már alig lehet néhány államilag támogatott diákot találni a padsorokban. Tehát a pénzre igenis nagy szükség van, de nem világmegváltó unortodoxiára, hanem egészen egyszerűen a jelenlegi képzések támogatására kéne költeni! Nagyon jó véleménnyel vannak hazánk vezető szakemberei az ELTE közgazdaságtudományi képzéséről, jó a vélemény a Corvinus Gazdálkodástudományi Karáról, a Közép-európai Egyetem mesterszakjai pedig a szakkollégisták áhított (és a tanáraik által melegen ajánlott) továbbtanulási lehetősége.Ha már semmiképpen nem a meglévő és bejáratott intézményeket akarjuk továbbfejleszteni, még akkor is furcsának tűnik az ötlet, hogy pont Kecskeméten építenek majd közgazdasági és pénzügyi kart. Annak az iskolának ugyanis soha nem volt ehhez köthető szakmai profilja, a nulláról kell majd felépíteni. Még csak az sem egyértelmű, hogy lenne komoly igény rá abban a városban, de ezzel már ne is foglalkozzunk. Matolcsy Györgynek saját elmondása szerint szoros kötődése van Bács-Kiskun megyéhez (innen származnak a felmenői és innen szerzett területi mandátumot 2010-ben), de mi nem teljesen értjük, hogy milyen szinergiát látott meg a mérnökképzés, a Mercedes-gyár és a közgazdasági képzés között.
Persze nagyon szívesen szemet hunynánk afölött, hogy nem az eredményes, de csóró budapesti egyetemek közgazdasági karait támogatják ebből a pénzből, hanem új intézményeket. Afelett viszont már nem mehetünk el, hogy valaki ideológiai alapon nekimenjen a számára nem tetsző főáramú közgazdaságtudománynak, különösen így, egy állami pénzekből épített hatalmas ágyúval. A jövő a tudásalapú gazdaságoké, óriási szerencse, hogy a marxizmus megbukott és többé nem értelmetlen dolgokat tanítanak közgazdaságtudomány címszó alatt. Nagy áldás, hogy a magyar diákok a legnevesebb amerikai professzorok és Nobel-díjas tudósok tankönyveiből tanulhatják azt, hogy jelenleg mit mond ez a tudomány a világ működéséről.
Fontos tárgyalások lesznek hétvégén, kivárás a piacokon
Találkoznak az USA és Kína képviselői.
Meglepő terv Grönlanddal: az USA új módszert talált ki a sziget megszerzésére
Egyre keményebb tervek születnek Washingtonban.
Tankok robogtak Moszkvában, Ukrajnában gyűltek össze az európai vezetők - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Új korszak köszöntött be a modern háborúkban: föld alá bújtak az egykor rettenthetetlennek tűnő páncélosok
Teljesen leuralták a csatatereket a drónok.
Itt a bejelentés: újabb retorziós lépést tesz Kijev Magyarország ellen a kémügy miatt
Nem hagyták szó nélkül Ukrajnában a magyar külügy kiutasításait.
Újabb támadást indított az atomhatalom, nemzetközi repülőtér közéléből jelentettek robbanásokat
Elsötétültek a jelentős nagyvárosok.
Döntött Európa két vezető hatalma: nukleáris fegyvereket telepíthetnek Oroszország határára
Már az új fegyverszerződésekről is elkezdtek tárgyalni.
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,47%.A portfóliómCompany NameSymbolCurrencyA
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Bod Péter Ákos: Magyarország helyben jár, amikor Európa fordul
Ingatlanpiaci elemző
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.