Matolcsy ágyúval megy neki a közgazdaságtannak

Ne dobjátok még ki a közgázkönyveket!

Mi a Portfolio-nál odavagyunk a közgazdaságtudományért és kifejezetten jó iránynak tartanánk, ha a mostaninál sokkal többet költene oktatásra a magyar állam. Ebből következően repdesnünk kéne az örömtől, hogy jelentős alapítványi vagyonokat képzett kicsi országunk, csak azért, hogy a közgazdasági és pénzügyi képzést segítsék. De nem repdesünk. Amikor meghallottuk Matolcsy György terveit, mely szerint ő többek között a "meghaladott neoliberális közgazdaságtant" kívánja legyőzni nagyot sóhajtottunk. Máig nem tudjuk, hogy Matolcsy és csapata pontosan mit fog csinálni ~200 milliárdnyi állampapír hozamával, de az biztos, hogy a jegybankelnök által hangoztatott célkitűzés semmi okot nem ad a bizakodásra.

Nem azzal van a baj, ha valaki a válság tükrében vitatja például a makroökonómia aktuális irányát, beleköt a DSGE-modellek eredményességébe, vagy akár azt gondolja, hogy a kapitalizmus veszélyes egyenlőtlenséghez vezet. A tudomány az egy olyan világ, ahol sokféle iskola alakulhat ki, amik aztán vitatkoznak egymással a közös kereteiken belül. Nagy szerencse, hogy már a közgazdaságtudományban is egyre több ökonometriai módszerünk van az empirikus vizsgálatokhoz, amik pontot tehetnek a vitákra. Na most a lényeg: ilyen pontot senki nem tett a közgazdaságtan mai főáramára (amit továbbra is a neoklasszikus szintézis dominál). Úgyhogy mi innen a szerkesztőségből nem javasolnánk az éppen mikroökonómiával kezdő elsőéveseknek, hogy kukába vágják a Hirshleifer könyvüket. Hiába üzeni a magyar jegybankelnök, hogy rossz a gazdaságpolitikai szemlélet a világban, mi a Mankiw-féle makroökonómia tankönyvnek is megkegyelmeznénk.

Mégis miféle iskola?

Ne haladjunk el szó nélkül amellett, hogy Matolcsy György miként helyezkedik szembe a közgazdaságtannal. Először is: a neoliberalizmus nem egy közgazdasági iskola, hanem egy annál sokkal tágabb - az idők folyamán sokat változott - fogalom, aminek alapvető közgazdasági irányelvei is vannak. A slusszpoén viszont nem is ez, hanem az a tény, hogy a neoliberális közgazdaságtan éppen a jobboldalhoz és a konzervativizmushoz kötődik, hiszen a szabad piacot és a kicsi államot részesíti előnyben a tervezéssel és a nagy állami befolyással szemben. Természetesen meg lehet tenni, hogy valaki ezzel az egésszel szembehelyezkedik, de ha már magáról a közgazdaságtudományról akarunk állást foglalni, akkor az efféle egyszerű kijelentéseknél sokkal több kell. A helyzet ugyanis az, hogy a közgazdaságtan főárama egyre csak fejlődik, és a maga részéről köszöni szépen, jól van. (Igen, még a nagyon fiatal makroökonómia is!)

Matolcsy nem mondta el, hogy pontosan milyen közgazdasági ellenirányzatot tanítanának, pusztán azt hangoztatta a VS.hu-nak adott interjújában, hogy ez valami gyökeresen eltérő iskola lesz. Példaként pedig éppen hazánkat választotta, ahol szerinte 2010-től már ez dominál.

Nem is kell belemennünk abba, hogy most jó vagy rossz dolgok történtek-e inkább a magyar gazdaságban 2010 óta, hiszen csak egy egészen nyilvánvaló tényt kell kijelentenünk: itt gazdaságpolitikai gyakorlatról van szó és nem közgazdaságtudományról! Hangsúlyozzuk: még ha valaki újítónak és csodálatosnak is tartja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterként véghezvitt lépéseit, akkor is legfeljebb egy válságkezelési irányzatot dicsérhet benne, esetleg gazdaságpolitikai gyakorlatot, de egyáltalán nem egy új közgazdasági iskolát, ami megmondja, miként működik a világ.

Ilyen közgazdasági iskolák az egzakt fogalmak és összefüggések megalkotásán, ezerszer tesztelt hipotéziseken, tudományos igényű kutatásokon és akadémiai vitákon keresztül forrnak ki. Nos, ilyen munkának a 2010 óta zajló gazdaságpolitikai gyakorlat kapcsán még csak a közelében sem jártunk.

Hazánk esetében ráadásul még azt is igen nehéz megfogni, hogy pontosan milyen irányelvek mentén folyik a gazdaságpolitika. Leginkább ugyanis ad-hoc válaszok születtek a különböző problémákra, strukturált kép ebből nem rajzolódik ki (néhány jellemző motívumának gyors áttekintéséhez lásd alábbi keretes írásunkat). Ha kápásból be kéne valahova ezt sorolnunk, akkor egyébként egy baloldali, piacellenes és etatista irányzatot mondanánk, de mint fentebb írtuk: ez nagyon sok lépcsőre van attól, hogy közgazdaságtudományi iskolát húzzunk rá.

Ilyen motívumokat láttunk 2010-től

Erősen fokozódó állami szerepvállalás minden téren Növekvő állami szféra Államosítások Állami monopóliumok létrehozása Szelektív piacellenesség Árszabályozás Egykulcsos szja, de magas áfa Laza monetáris politika favorizálása Szigorú(bb) fiskális politika, de speciális terhekkel Ágazati különadók, különösen a fejlettebb és innovatívabb szektorokban

Ki kell jelentsük tehát: nem irigyeljük azt, akinek erről tankönyvet kell írnia. De ha megteszi valaki, mi kíváncsian vesszük majd kézbe, hátha új Marshall-keresztet is találunk benne.

Mentik majd a menthetőt?

Az optimista olvasata ennek az egész történetnek az, hogy bár Matolcsy hadat üzent a közgazdaságtudománynak, az alapítványok rendes működésébe nem szól majd bele annyira, hogy túl nagy butaság történjen. A kuratóriumba delegált jegybanki szakemberek és a tananyagot kidolgozók reményeink szerint mentik majd a menthetőt, és maradnak az általuk is tanult közgazdasági irányelveknél, legfeljebb kényszerből adva némi unortodox színezetet a dolognak.

Kik felügyelik mindezt? A HVG-által elsőként közzétett anyagból kiderült, hogy kik lesznek a kuratóriumi tagok. Amellett, hogy Matolcsy György jegybankelnök két helyen is feltűnik, találunk még alelnököket és más jegybanki vezetőket is. Az igazán érdekesnek viszont Bogár László jelenlétét tartjuk a Pallas Athéné Geopolitikai alapítvány kuratóriumi tagjai között. Kíváncsian várjuk tevékenységük hírét!

Jól lejáratjuk magunkat

Teljesen nyilvánvaló, hogy amennyiben ekkora fegyverrel (a 200 milliárdos összegről lásd alábbi keretes írásunkat) támadunk neki a közgazdaságtan főáramának, akkor azzal nem érünk majd el mást, mint hogy jó alaposan lejáratjuk a hazai közgazdász-társadalmat. Sőt, még ha nem is jár teljesen sikerrel ez az ellen-közgazdasági irány, akkor is nagyon nagy károkat szenvedhetnek el hazánk egyetemei, kutatói és a közgazdaságtant tanuló diákjai. Ahogy a piacon egybemossák a forintot a többi feltörekvő piaci devizával, úgy mossák majd össze a hosszan fényezett magyar diplomákat a szeméttel. Ne legyen így!

200 milliárdos vagyon? A Magyar Nemzeti Bank jelenleg nagy vagyonok elköltésére képes (sőt, a jövőben ez lehet, hogy még inkább így lesz!), ugyanis éppen nyereséges. Ezt persze egyáltalán nem szabad úgy érteni, mint egy kereskedelmi banknál, hiszen itt a nyereség nem cél, csak pusztán az aktuális mellékterméke a monetáris politikának és egyéb természetes tevékenységeknek. Röviden elmondva a történetet (hosszabban itt): a jegybank azért tud most ennyi pénzt elkölteni, mert a devizatartalékain óriási árfolyamnyereséget ért el a forint gyengülése miatt, amikor pedig a kormánynak vált eurót, akkor nyeresége keletkezik. Ennek a pénznek a felhasználásáról a jegybank igazgatósága dönt. Ők pedig úgy határoztak, hogy alapítványoknak adnak ebből 200 milliárd forintot, akik ezt majd kizárólag állampapírokban tarthatják, vagyis csak a hozamokból gazdálkodhatnak. Öt százalékos éves hozam esetén (a 2028/A kötvények referenciahozama 4,95 százalék volt a cikk írásakor) ~10 milliárdos éves költségvetésről beszélhetünk az MNB alapítványainál. Ez nagyságrendjében összevethető a Corvinus Egyetem teljes éves költségvetésével, míg a kötvényportfólió nagysága nem sokkal marad el a CEU pénzügyi vagyonától (880 millió dollár, ami ~214 milliárd forint)

A szerencsétlen Corvinus Egyetem pénzügyi helyzete olyan katasztrofális volt sokáig (még most sem éppen rózsás!), hogy egy időben még a liftet is leállították. A felsőoktatásból való forráskivonás mellett pedig már alig lehet néhány államilag támogatott diákot találni a padsorokban. Tehát a pénzre igenis nagy szükség van, de nem világmegváltó unortodoxiára, hanem egészen egyszerűen a jelenlegi képzések támogatására kéne költeni! Nagyon jó véleménnyel vannak hazánk vezető szakemberei az ELTE közgazdaságtudományi képzéséről, jó a vélemény a Corvinus Gazdálkodástudományi Karáról, a Közép-európai Egyetem mesterszakjai pedig a szakkollégisták áhított (és a tanáraik által melegen ajánlott) továbbtanulási lehetősége.

Ha már semmiképpen nem a meglévő és bejáratott intézményeket akarjuk továbbfejleszteni, még akkor is furcsának tűnik az ötlet, hogy pont Kecskeméten építenek majd közgazdasági és pénzügyi kart. Annak az iskolának ugyanis soha nem volt ehhez köthető szakmai profilja, a nulláról kell majd felépíteni. Még csak az sem egyértelmű, hogy lenne komoly igény rá abban a városban, de ezzel már ne is foglalkozzunk. Matolcsy Györgynek saját elmondása szerint szoros kötődése van Bács-Kiskun megyéhez (innen származnak a felmenői és innen szerzett területi mandátumot 2010-ben), de mi nem teljesen értjük, hogy milyen szinergiát látott meg a mérnökképzés, a Mercedes-gyár és a közgazdasági képzés között.

Persze nagyon szívesen szemet hunynánk afölött, hogy nem az eredményes, de csóró budapesti egyetemek közgazdasági karait támogatják ebből a pénzből, hanem új intézményeket. Afelett viszont már nem mehetünk el, hogy valaki ideológiai alapon nekimenjen a számára nem tetsző főáramú közgazdaságtudománynak, különösen így, egy állami pénzekből épített hatalmas ágyúval. A jövő a tudásalapú gazdaságoké, óriási szerencse, hogy a marxizmus megbukott és többé nem értelmetlen dolgokat tanítanak közgazdaságtudomány címszó alatt. Nagy áldás, hogy a magyar diákok a legnevesebb amerikai professzorok és Nobel-díjas tudósok tankönyveiből tanulhatják azt, hogy jelenleg mit mond ez a tudomány a világ működéséről.

• Címkék:
• MNB,
• monetáris politika,
• oktatás,
• makrogazdaság,
• matolcsy györgy,
• vélemény,
• ceu