Sokba fog kerülni a 10+10 millió elköltése
Indulhat a lakásépítések felfutása
Mindkét intézkedés az élénkítés irányába hat - véli Ádány Tamás, az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója. A CSOK kiterjesztése a keresletet növeli, mivel a potenciális vevőket ösztönzi vásárlásra. A kiterjesztett CSOK hatása jelentős lehet, mivel a korábbiakkal ellentétben a megvásárolni kívánt új lakás vételárának nem csupán az 5-10%-ára nyújt fedezetet, hanem több - egyébként immár nem túlságosan leszűkítő - feltétel együttes teljesülése esetén, bizonyos lokációkban akár a vételár felére is. A CSOK bővítésének önmagában árfelhajtó hatása van azáltal, hogy a keresletet növeli. Fejlesztői oldalról természetesen olyan lakásokat éri meg most építeni, amelyek megfelelnek a vonatkozó jogszabályoknak, és igénybe vehető rá a CSOK.Az új lakások értékesítését terhelő áfakulcs eközben a kínálati oldalt ösztönzi. A korábbi, regionális és globális szinten is rendkívül magas adóterhelés átalakítását követően nem csupán néhány kiemelt lokációban éri majd meg a fejlesztőknek üzleti alapon újlakást építeni. Országosan látványosan beindulhatnak a lakásépítések, a piac egy-két év alatt jelentősen elmozdulhat az évszázados mélypontjáról.
Az árak tekintetében az első egy-két évben, a talpra állás időszakában, amíg az intézkedésnek köszönhetően elindított első fejlesztések átadásra nem kerülnek, nem várjuk az árak csökkenését, ebben az időszakban a piacon lévő egyébként országos szinten is inkább néhány száz, de legfeljebb 1000-2000 db új lakás ára változatlan marad, nem kizárva egy-két egyedi akció lehetőségét. Ezt követően, ahogy az intézkedésnek köszönhetően elkezdett és 2017-2018-ban birtokba vehető lakások nagyobb számban kerülnek majd a piacra, a visszatérő verseny miatt a kiemelt lokációk, és a kurrens termékek kivételével az árak kissé lefelé korrigálhatnak majd. Ennek mértéke sok mindentől függhet, például attól, hogy az élénküléssel párhuzamosan mennyivel emelkednek a kivitelezési költségek, illetve az építőanyag árak, a kereslet milyen szinten stabilizálódik, hogyan alakul az országban és Európában a politikai és az adózási környezet, stb. - zárja gondolatait Ádány Tamás.
1000 lakás már engedélyezett A válság, valamint a rendkívül magas adószint által fémjelzett, a kiemelt lokációkra korlátozódott lakásépítés hosszú és az ingatlanfejlesztők számára "keserves" évei után az OTP Ingatlan Zrt. a piaci változásokhoz igazodóan jelentősen fokozza lakóingatlan-fejlesztési aktivitását. Már jelenleg is - 6-7 új fejlesztés keretében - közel 1000 db lakás megépítése van engedélyeztetés, vagy előkészítés alatt, ezeket 2016 folyamán - amint rendelkezésre áll a jogerős építési engedély - elindítjuk, és a terveink szerint a következő években is határozottan nyomni fogjuk a gázpedált, hacsak valami váratlan dolog nem történik, ami lassításra késztethet, de ilyet most nem látunk - árulta el Ádány Tamás.

Csak hosszú távon csökkenhetnek az árak
Az áfacsökkentés az újlakás-piacon alapvetően az árak csökkenésének irányába mutat, ugyanakkor a CSOK kiterjesztése és a támogatási források jelentős emelkedése a kereslet növekedéséből adódóan rövid távon - amíg az intézkedésekből adódó nagyobb számú új lakás megjelenik a piacon - akár az árak emelkedésének irányába is mutathat, illetve talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy az árak csökkenésével ellentétes irányba hathat. Ugyanakkor nagyjából egy éven belül (vagy akár rövidebb időn belül is) a piacra kerülő új lakásokból adódóan az árak mérséklődésére számítok, először az új lakások piacán, majd ez át fog gyűrűzni a használt lakások piacára is - foglalta össze várakozásait Angel Gábor, a BIF vezérigazgatója.Kertvárosi folytatás A Harsánylejtő kertváros projektünk második ütemének előkészítése gőzerővel folyik, az első ütemünk területén pedig magas igényszintű, a kertvárosias beépítésbe illeszkedő társasházi projektet is indítunk az idei évben. Ezen kívül vizsgáljuk a portfoliónk más fejlesztési telkeinek lakás célú beépítési lehetőségeit is - részletezte Angel Gábor a BIF terveit.

Lakáspiaci boom következik
Az áfatartalom csökkentése elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az új lakások versenyképessé váljanak a használt lakásokkal szemben. Ez végre megtörtént és ez egy fantasztikusan nagy dolog a lakáspiac számára. Azt gondolom, hogy ez az intézkedés lakáspiaci boomot fog eredményezni Magyarországon, elindulhatnak a sok-sok éve elmaradt fejlesztések, melyek feltétlenül szükségesek a lakásállomány fenntartásához - nyilatkozta a Portfolio-nak Futó Gábor, a Futureal alapítója.Ma a fejlesztési piac leggyengébb láncszeme az építőipari munkaerő. A munkaerőpiacon kialakuló hiány hatására könnyen elképzelhető, hogy 15-25 százalékkal is emelkedni fognak a kivitelezési költségek, ami komoly részben elnyelheti azt az árcsökkentő hatást, amit az áfacsökkentés a lakáspiacra gyakorolhatna. Az áfacsökkentés legnagyobb nyertesei a fizikai munkások és az építőipari szakmunkások lesznek, akiknek a bére emelkedni fog. Az építőipari költségek komoly emelkedése várható, ami hosszabb távon negatív hatással lesz az irodaház- és az egyéb, nem lakás jellegű fejlesztésekre.
Fejlesztések városszerte A Cordia nagyon komoly lakásportfólióval készül jövőre a piacra lépni. A Corvin sétányon épül a következő ütem, amiben már az összes lakás elkelt papíron és akkora az érdeklődés, hogy lehet hirdetés nélkül fogjuk értékesíteni a következő ütem 250 lakását. A Corvinon kívül a múlt hónapban elindítottuk a XI. kerület zöldövezeti Cordia Terrace Residence projektet a Madárhegyen, ennek most kezdődött el az értékesítése. Zuglóban újraindítjuk a Cordia Thermál Zugló projektet, aminek az első ütemét már megépítettük, a következő öt épület következik most, termálvízzel a lakásokban. A II. kerületi Kapás utcában, a belvárosi bulinegyedben és a XIII. kerületben is indítunk új projektet a jövő év során. Folyamatosan keressük az új projekteket, azonnali cash vevők vagyunk a jó telkekre. Szeretnénk a Cordia piacvezető pozícióját a következő években is fenntartani - mondta el Futó Gábor.

Nem tudni, milyen drága lesz a kivitelezés
A Biggeorge Property Zrt. várakozása szerint az áfacsökkentés csak átmenetileg teszi lehetővé a fejlesztők számára az ár csökkentését, mivel a CSOK révén jelentkező jelentős kereslet a fejlesztői oldalon jelentős kínálatot fog indukálni, de egyelőre bizonytalan, hogy 1-2 év múlva milyen kivitelezési költségekkel kell számolni, és ezt a bizonytalanságot a fejlesztők kénytelenek lesznek beépíteni az árakba. Ezen kívül a telekárak növekedésével is számolunk. A jelentős kínálat csak korlátozott mértékben jelent majd árversenyt a fejlesztők között, mivel egyelőre úgy tűnik, hogy a CSOK révén több tízezer lakásra lesz igény - mondta el Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Holding vezérigazgatója.Több ütemes építkezés A Biggeorge Property Zrt. egyik legfőbb fővárosi projektje a XI. kerületi Beregszász utcában lévő Sasad Liget. A 214 lakásos harmadik ütem 90%-os előértékesítettséggel rendelkezik, a 280 lakásos negyedik ütem értékesítése rövidesen indul, a Sasad Liget City elnevezésű projekt 280 lakással 2016 negyedik negyedévében indulhat, a 200 lakásos ötödik ütem pedig 2017-ben. A VII. kerületi, 56 lakásos Broadway Residence 90% előértékesítettséggel rendelkezik, a szintén VII. kerület Elisabeth Residence elnevezésű projekt értékesítése pedig rövidesen indul. A fentieken túl kb. 150 000 négyzetméternyi fejlesztésére alkalmas, jó adottságú budapesti telekkel rendelkezik társaságunk, amelyet a következő négy évben szeretne megfejleszteni - tette hozzá Nagygyörgy Tibor.
Olyan ingatlant keresel, amire igénybe vehető az állami támogatás?Nézelődj az Otthontérképen!
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Kegyetlen dróneső hullott Ukrajnára, nagy bajban Kijev - Híreink az ukrajnai háborúról hétfőn
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Újabb orosz ajánlat érkezett Ukrajnának, ezzel pedig véletlen lebuktatta magát Moszkva
Elismerték azt, amit régóta tagadnak.
Minimálbéres támogatásról döntött a kormány - itt vannak a részletek
37 500 forintot jelent egy munkavállalóra nézve idén.
Kiszivárgott dokumentum: 36 országra terjedhet ki az USA utazási tilalma
Nemzetbiztonsági okokra hivatkoznak.
Nagyon egyszerű trükköt találtak ki az ukránok, ezzel már bárhová elér az ukrán hírszerzés keze
Ezt korábban még nem próbálták.
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!
A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l
Biodiverzitás-barát vállalkozások: nemcsak felelősség, üzleti lehetőség
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok számára ma már nem elég a környezeti hatásukat mi
Indulnak a revízió háborúi
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak...
The post Indulnak a revízió
Azok a drága előfizetések!
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,


- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
- Forint helyett itt az euró - Ezt kevesen várták a kormánytól
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Véget ért a mezőgazdaság aranykora? Ami most történik, arra senki nincs felkészülve
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen