Mi a föld reális ára? (x)

A következő lépcsőfok már kétszáz hektár. Egyre nő a lehetőségek sora. Ez akkora földterület, hogy már az ország bármelyik részéről érdemes megvásárolnia a pénzügyi befektetőnek, szakmai érdeklődők pedig száz kilométeres körzetből jelentkezhetnek. Egyetlen hektár árához képest itt már két-és félszeres fajlagos árral kalkulálhatunk!
Végül, igazán nagyban gondolkodva, lássuk, mire számíthatunk ezer hektárnyi föld megvásárlása esetén. Ez már akkora tétel, hogy nem kérdés: bármely - ezt megfizetni képes -hazai befektetőt érdekel. Sőt, jó eséllyel külföldi állampolgár is bérbe veheti. Ekkor már hektáronként csaknem háromszorosára emelkedett a föld ára. Ahhoz tehát, hogy megtudjuk, hogy egy adott földterület hektáronkénti ára kedvező-e, az első kérdés, amire választ kell kapnunk: összesen mekkora területről van szó. Minél nagyobb a terület, annál több vevői ajánlat közül lehet válogatni. Az ár pedig annál magasabb.
Az sem mindegy, hogy a földterület szántó, legelő vagy éppen erdő. Ahány művelési ág, annyiféle az ár is. Vannak olyan művelési területek, amelyek szinte azonnal hasznot hoznak a tulajdonosnak, míg mások, például egy fiatal erdő jóval hosszabb távú befektetésnek számítanak.
Természetesen nagyban befolyásolja az értéket a terület fekvése, és mindenekelőtt a minősége is. A termőképesség olyan adat, amelynek hiányában nem tudhatjuk, hogy a földterület ára kedvezőnek minősül-e.
Fontos, hogy honnan származnak a földterületről rendelkezésünkre álló tájékoztató adatok. Pusztán az Illetékhivatal adatai alapján tájékozódni félrevezető lehet, hiszen ezek óhatatlanul olyan szélsőségeket is tartalmaznak, amelyeket a nagy adatmennyiség miatt lehetetlen kiszűrni, de ezek alapján hamis következtetéseket vonhatunk le. Itt kell megjegyeznünk: külső források fölvetik annak a lehetőségét is, hogy az alacsonyabb adóterhek miatt egyesek nem valós adatokat írták a szerződésbe. Az adatokat elemezve ezzel a lehetőséggel is érdemes számolnunk.
Bár fontos szempont, az adásvételi szerződésekben csak a legritkább esetekben találkozhatunk a bérlővel kapcsolatos információkkal. Pedig hiba nem foglalkozni azzal, hogy hány évre, milyen feltételekkel, és ki vette bérbe a területet, mert az árra mindez komoly hatással van. Nem kell magyarázni, mekkora különbség van a lehetőségeket és a nyereséget illetően egy rossz feltételekkel, hosszú távra megkötött bérleti szerződés, és egy remek feltételekkel kiadott föld között.
piaci kondícióval bérbeadott szántó hektáronkénti árának alakulása 1998 óta.

Ahogy a globális piaci kilátások is fontosak: többek között a búza aktuális elszámoló ára, a földtörvény alakulása, és a moratórium lejáratának dátuma. Mindezeket figyelembe véve kaphatunk reális képet egy földterületről, és dönthetünk a vásárlásról felelősen, magabiztosan.
A termőföld befektetés jó üzlet. De ha maximálisan ki akarjuk használni a benne rejlő lehetőségeket, legjobban akkor járunk, ha kellő tájékozódás után olyan szakértő segítségét kérjük a földvásárláshoz, aki ennek a speciális befektetési területnek valamennyi szegmensét ismeri, és aki által minden lehetőséget kiaknázhatunk.
(x)
Az ukrán hírszerzés vezetője szerint a katonai csapások nagyobb kárt okoznak Oroszországnak, mint a nyugati szankciók
Az energetikai infrastruktúra helyzetéről beszélt.
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő
Hollywood jó reklámot csinál.
Most már nincs visszaút: végítéletet fognak mondani Donald Trump radikális intézkedéséről
Másfél évszázados hagyományt rúgna fel az elnök.
Videó: súlyos incidens érte a világ egyik legfőbb királyi ereklyéjét – Nem mindennapi fegyvert fogtak az elkövetők
Ha tippelne, segítünk: nagyon omlós.
Folytatódnak a béketárgyalások: Putyin térfelén pattog a labda?
Bizonyítania kellene Moszkvának a béke melletti elkötelezettségét?
A legrosszabbra is fel kell készülnie a nőnek, aki elhappolta Trump áhított díját – Benne van a pakliban, hogy letartóztatják
Jövő héten adják át a kitüntetést.
Érdemes lesz felfelé nézni holnap este: rendkívül különleges látvány tárulhat a szemeink elé
Kivételes csillagászati esemény.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
