Üzlet

Óriási dobásra készül a Posta! Erre készülhetünk a sárga csekkeknél

Új szolgáltatásokkal és termékekkel tölti fel a Magyar Posta a 2700 fizikai postahely tartalmát annak érdekében, hogy racionálisan életben maradjon a jelenlegi hálózat, hiszen a klasszikus tevékenységből származó bevétel csökken és a társaság 30 ezer embert alkalmaz. Erre jó lehetőség a logisztikai üzletág folyamatos fejlesztése, a nemzeti közműcégek számára működtetett ügyfélszolgálat, a takarékszövetkezeti hálózatban való részvétel, a pénzügyi termékportfólió bővítése - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezérigazgatója. Azt is elárulta, hogy az ügyfélbarát kiszolgálás érdekében egy több évtizedes problémának vet véget hamarosan a Posta: a csekkbefizetés esetén a kártyás fizetés nem készpénzfelvételnek fog minősülni, vagyis az ügyfeleknek nem kell megfizetniük a többszáz forintos készpénzfelvételi díjat. A postavezér szerint tavaly kifejezetten jó évet zárt a cég és hasonló folyamatokat látnak az idei első negyedévben is.

1 2 3

Legfontosabb részletek:

  • A brókerbotrány miatti kártalanítások során 90 ezer ügyfél felé teljesített kifizetést a Posta.
  • A kártalanítás egyik következménye, hogy egyre szívesebben választják pénzügyi szolgáltatójuknak a Postát, már 30 ezer befektetési számlánál jár a társaság.
  • Belső szervezeti- és szemléletváltásra is szükség van a Posta hosszú távú sikeres működtetéséhez. Ezt azonban nem lehet egyik pillanatról a másikra elérni.
  • Az FHB Bankban létrejött tulajdonszerzésnek köszönhetően már az idei év nyarán bővül a Posta pénzügyi termékportfóliója. Jön például egy rövid lejáratú hiteltermék, ami klasszikusan lakossági fogyasztási hitel lehet.
  • A csekkbefizetés nem egy elavult dolog, vannak előnyei is ennek a befizetési módnak és a társaság arra törekszik, hogy az ügyfelek minél kényelmesebben, egyszerűbben tudják befizetni sárga csekkjeiket. Erre van a csekkre nyomtatott QR-kód és a csekkbefizető automata.
  • A következő fontos lépés a sorban, hogy 5700 darab POS-terminált cserél le a társaság, ezek közül 3400 POS-terminál telepítése valósul meg május végéig. Ennek köszönhetően már nem minősül készpénzfelvételnek bankkártyás fizetés a hálózatban.
  • A hazai piacon megjelenő kihívókkal felveszi a versenyt a Posta, a gigantikus globális szereplők viszont más ligában fociznak.
  • A stratégiában megfogalmazott üzleti tervek tavaly teljesültek és az idei első negyedévben is hasonló irányok érvényesülnek.
  • A Magyar Posta működésének és teljesítményének értékelése nem pusztán a közgazdasági racionalitás kérdése, 30 ezer foglalkoztatottról beszélünk.
Ilyen lesz a jövő postája.
Eltelt lassan két és fél év vezérigazgatói kinevezése óta. Ezzel az elmúlt 13 évben a második leghosszabb időt töltötte el eddig a Posta vezérigazgatói székében. A napokban a kancellária miniszter megdicsérte Önöket, amikor azt állította, hogy "az elmúlt 2 év alatt többet fejlődött a Magyar Posta, mint a megelőző 20 év alatt". Ön hogyan értékeli eddigi éveinek teljesítményét? Melyek azok a mérföldkövek, amelyeket sikerült elérni és hol mutatkozik elmaradás a tervekhez képest?



Óriási dobásra készül a Posta! Erre készülhetünk a sárga csekkeknél
2013 elején azzal az elhatározással érkezett az új menedzsment a Posta élére, hogy a társaságot egy modern, hatékony és ügyfélközpontú szolgáltatóvá tegye. Ennek jegyében az elmúlt két és fél évben olyan folyamatokat, fejlesztéseket és beruházásokat indított el vagy zárt le a Magyar Posta, amelyek hosszú távon is megalapozzák a Társaság fenntartható fejlődését és megteremtik az eredményes működés alapjait. A 2013-as év egyik legfontosabb eseménye, hogy az új menedzsment kinevezését követően új, három pilléren alapuló - a tulajdonos által többször is jóváhagyott - stratégiát dolgozott ki (2014-2018), melynek a hagyományos üzletágak stabil működése és diverzifikált bevételi struktúra mellett az innováció a központi eleme. Az új stratégiához új szervezetet, részben megújult csapatot és egy sokkal hatékonyabb működési rendet teremtett. Ekkor zárult le a Díjbeszedő Holding akvizíciója, ami az egyik legjelentősebb üzleti esemény volt 2013-ban. Ez azért jelentős esemény, mivel számos a Posta üzleti stratégiája (például a közműszektor kiszolgálása) szempontjából kiemelt jelentőségű társaság került ezzel a cégcsoporttal a Magyar Posta felügyelete alá részben vagy egészben. A DB Csoport a 2014-es Magyar Posta Csoport 2,8 milliárd forintos konszolidált adózott eredményéhez jelentős mértékben hozzájárult.

Szintén 2013 eseménye volt, hogy törvényi megalapozás alapján a takarékszövetkezeti integráció részesévé vált a Magyar Posta egy tőkeemelés révén, majd ennek a részesedésnek az értékesítése is a tulajdonosi szándék szerint megtörtént, de a Magyar Posta integrációval kapcsolatos szoros együttműködése fennmaradt. A stratégiai együttműködések körében meg kell említeni egy a tavaly szeptember 30-ával zárult tranzakciót, melynek eredményeként a Magyar Posta az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-ben 49 százalékos részvénytulajdont szerzett.

Sikeresnek tartom továbbá, hogy azt követően, hogy 2013 során, miután több korábbi pénzügyi partnerünk felmondta a Postával 10-15 évre visszanyúló együttműködési szerződéseit, fél év alatt teljes mértékben meg tudtuk újítani a pénzügyi termékpalettát és az ehhez kapcsolódó informatikai rendszereket és megoldásokat is és ezzel - korábbi partnereink terveivel szemben - a Posta meg tudta tartani korábbi ügyfélkörének egy jelentős részét.

A megújulás során zöldmezőről induló projekt keretében jött létre a Magyar Posta Befektetési Zrt., melynek a Posta 50 százalékos tulajdonosa. Ez a befektetési szolgáltató körülbelül 30 ezer befektetési értékpapírszámlát vezet, és végre megvalósította a dematerializált értékpapírok kereskedelmét is a Magyar Postán.

Ezen felül számos további fejlesztést hajtottunk végre az elmúlt két és fél évben a logisztika, a pénzforgalom és a küldeményfeldolgozás területén.

Ha már a posta befektetési szolgáltatásait említette, az elmúlt hónapok brókerbotrányai alatt érzékeltek nagyobb ügyféláramlást?

Ha azt vesszük alapul, hogy hány ügyfél volt érintett az elmúlt időszak kártalanítási eseteiben, akkor látható, hogy százezres nagyságrendről beszélünk. A Magyar Posta egyedülálló kézbesítői és fiókhálózata több mint 90 ezer ügyfél felé teljesített kifizetést a kártalanítások során.

Óriási dobásra készül a Posta! Erre készülhetünk a sárga csekkeknél
Az elmúlt időszak kártalanításai során megfigyelhető, hogy azok az ügyfelek, akik korábban más pénzügyi szolgáltatónál vettek igénybe szolgáltatást, szívesen választják a Magyar Postát, mert egyrészt megbízható, alacsony kockázatú termékeket forgalmaz, másrészt a működése transzparens. Meg kell említeni, hogy ez az intenzitás nem csak az elmúlt hónapokra tehető, mivel 2013 végén indult a befektetési szolgáltató, és már akkor érezhető volt egy komoly felfutás ezeknek a termékeknek az értékesítésében. Az elmúlt másfél évben - miután a Magyar Posta megteremtette a saját jogú befektetési szolgáltatási tevékenység alapjait - a befektetési számlák száma a 0-ról indulva mára már közelíti a 30.000 darabot, ami azt jelzi, hogy új termékeink és szolgáltatásaink népszerűek az ügyfelek körében.

Óriási dobásra készül a Posta! Erre készülhetünk a sárga csekkeknél
A postaügyekért felelős államtitkár, Németh Lászlóné korábban már többször is beszélt arról, hogy a jövő postája teljesen másképp fog kinézni a ciklus végére. Hogyan képzelhetjük el a jövő postáját 3-4 év múlva?

A fent említett középtávú stratégia a "jövő postájának" a megalapozását szolgálja. Ha a jövő postájáról beszélünk, annak örülnék, ha az az egyik legjelentősebb, legsikeresebb, több lábon álló és továbbra is az egyik legnagyobb foglalkoztató lenne Magyarországon. Ha a jövő postájáról beszélünk, azt szeretném ha az egy modern, innovatív és az ügyfelek szolgálatában álló "barátságos" jelzővel illetett intézmény lenne, számos e-szolgáltatással akár a levél, akár a csomag üzletágban. Ennek érdekében már számos fejlesztést elindítottunk, illetve a pénzügyi üzletágban az elmúlt időszakban, már meg is jelentünk ilyen típusú szolgáltatásokkal. Terveink szerint a korszerűsítés megjelenik majd például a gépjármű stratégiánkban is az alternatív üzemanyag-felhasználású, például az elektromos autókon és motorokon keresztül. Magyarország egyik legnagyobb logisztikai cégről beszélünk, csaknem 3000 gépjárművet üzemeltetünk, melyek átlagéletkora 2013 elejére már a 10 évet közelítette. Az elmúlt két év alatt 500 gépjárművet cseréltünk le, és elindítottunk egy flottamegújítási programot.

A jövőben mindenképpen a komplex szolgáltatások nyújtása kerül előtérbe, legyen szó magánszemélyekről vagy vállalatokról. A menedzsmentváltás után megújítottuk a társaság középtávú stratégiáját és ennek mentén haladunk. Fontos látni, hogy a posta fő bevételi forrásában, a levélküldemények területén folyamatos, és természetes csökkenés tapasztalható. Közben más postai szolgáltatási területeken, például a csomagszállítás területén folyamatosan erősödő versenyben kell helytállni. Ezeken a területeken jelentős beruházásokat, fejlesztéseket végzünk. A munkálatok keretében olyan rendszereket, struktúrákat kell lecserélni, amelyekhez legalább egy évtizede nem nyúltak hozzá. Ezekre mindenképp szükség van, hogy a növekedés ne ütközzön korlátokba. Ilyen beruházás volt a budaörsi logisztikai központ levélfeldolgozó gépének cseréje. Ez a gépsor napi szinten akár 3 millió küldeményt képes lekezelni és ennek a cseréje pont a 2014-es rendkívülinek mondható évben történt. Egyszerre ugyanis 3 országos választás küldeményeinek kézbesítését kellett lebonyolítani, éves szinten pedig összesen csaknem 700 millió címzett levélküldemény kézbesítéséről beszélünk.

Ami a címezetlen (levél)küldeményeket/reklámkiadványokat illeti, ezek kézbesített darabszáma 2014-ben elérte az 1 milliárd darabot, ami - 25%-os növekedéssel - minden idők rekordja Magyarországon. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez egy állami tulajdonú vállalat és egyben az egyetemes postai szolgáltatásra kijelölt postai szolgáltató, ezért számos jogszabályi, átláthatósági, beszerzési szabálynak kell megfelelnie. Annak érdekében, hogy a jövő postája hosszú távon is sikeres lehessen, belső szervezeti és szemléletváltásra is szükség van. A postánál ugyanakkor körülbelül 30 ezer ember dolgozik, ezért a szemléletváltást nem lehet egyik pillanatról a másikra elérni.



Óriási dobásra készül a Posta! Erre készülhetünk a sárga csekkeknél
A budaörsi logisztikai központ.
Hogyan képzeljék el a fogyasztók a jövő postáit? Minden ügyüket (levélfeladás, csomagküldés, befektetések, közüzemi ügyintézés, uniós források ügye) egy helyen tudják majd intézni, amolyan univerzális ügyfélszolgálat jön létre?

Az egyik legnagyobb kérdés ezzel kapcsolatban, hogy mekkora hálózattal fog működni a jövőben a Magyar Posta. Ma rendkívül nagy kapacitásokkal működik, több mint 2700 fizikai postahely van és több száz mobil postajárat. Azt látni kell, hogy ennek a fenntartása az egyik legnagyobb költségelem mind humánoldalon, mind ingatlan, és üzemeltetés tekintetében. Annak érdekében, hogy ez gazdaságosan és racionálisan életben maradjon, feltétlenül szükséges megfelelő tartalommal feltölteni. Erre nagyon jó lehetőség az ügyfélszolgálatok működtetése közműcégek számára. Emellett az Első Nemzeti Közműszolgáltatóhoz került Főgáz esetében országos lefedettséget biztosít a posta. Ez a szolgáltatás nemcsak a közműszolgáltatók számára előnyös, mert egy meglévő ügyfélszolgálati kapacitást tudnak kihasználni gazdaságosabb módon, hanem a posta és az ügyfelek számára is. Az ügyfél ugyanis így időt takarít meg és hatékonyan, kényelmesen intézheti különböző ügyeit egy helyen.

A nemzeti közműcég mellett fontos szerep jut a postának a takarékszövetkezeti integrációban is. Milyen konkrét tervei vannak a társaságnak ezen a területen?

Ezen a területen számos olyan szinergia létezik, amit ki lehet használni. A Magyar Posta és a takarékszövetkezeti hálózat is egyedülálló magyarországi pénzügyi ügyfélszolgálati hálózat. Egy ilyen lehetőség kiaknázásával mindkét félnél növekedhet a hatékonyság, gazdaságosabb, fenntarthatóbb modell alakul ki. Nem tartom kizártnak, hogy akár már 2015 folyamán legyenek jelei a posta és a takarékszövetkezeti integráció együttes megoldásainak. Ebben az első lépések már megtörténtek, gondoljunk például a Magyar Posta és a Takarékszövetkezetek közös befektetési alapjaira, de további nem csak termék szintű lépések is várhatóak.

Tavaly megtörtént a részesedésvásárlás az FHB Bankban. Terveznek-e még ehhez hasonló együttműködéseket a bankszektorban?

Ennek a részesedésvásárlásnak kifejezetten az volt a célja, hogy a Magyar Postának legyen ezen keresztül egy részvénytulajdonnal biztosított pénzügyi partnere. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a legteljesebb mértékig ki tudjuk üzletileg aknázni a tulajdonszerzésből fakadó előnyöket. Ennek keretében már az idei év nyarán bővíteni fogjuk a pénzügyi termékportfóliót.

Maradva a pénzügyi szolgáltatásoknál, milyen aktuális piacbefolyásoló trendeket látnak a postánál, amelybe a társaság akár közvetlenül, akár az integráció részeként is bekapcsolódhat?

Egy elég intenzív mozgás van most a piacon, ami a megtakarításokat érinti, miután a brókerügyek kártalanításai miatt sokan átértékelik a kockázattűrő képességüket és kockázatvállalásukat. Emellett a devizahitelek forintosítása miatti hitelkiváltások is jelentős mozgást eredményeznek a hitelek tekintetében. Ez a helyzet jó lehetőséget teremt arra, hogy a Magyar Posta is meg tudja szólítani azokat az ügyfeleket, aki a pénzügyi szolgáltatásokat eddig nem nálunk vették igénybe. Számukra széles termékpalettát tudunk kínálni az állampapíroktól, a befektetési jegyeken át a bankbetétekig.

A postánál továbbá újabb pénzügyi termékek bevezetését tervezzük, például egy rövid lejáratú hitelterméket, ami klasszikusan lakossági fogyasztási hitel lehet.

Nézze meg képgalériánkat, mi folyik a Magyar Postánál:

Ez a cikk folytatódik
1 2 3
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Carrick Orsolya