Megszólalt Moszkva az Ukrajna elleni csapásokról
Az orosz erők "az ukrán terrorcselekményekre válaszul" tömeges csapást mértek egyebek mellett Kinzsal rakétákkal ukrán hadiipari vállalatokra és energetikai létesítményekre - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
Válaszul az Ukrajna által Oroszország területén elkövetett terrorcselekményekre, az éjszaka során az orosz fegyveres erők nagy pontosságú, hosszú hatótávolságú fegyverekkel, légi és földi indítású eszközökkel, köztük Kinzsal aeroballisztikus hiperszonikus rakétákkal, valamint távolsági harci drónokkal csapást mértek ukrán hadiipari vállalatokra, a működésüket biztosító energetikai létesítményekre, valamint a kikötői infrastruktúrára, amelyet az ukrán fegyveres erők használnak. A csapások elérték céljukat: minden kijelölt objektumot megsemmisítettek
- áll a tárca közleményében.
A minisztérium azt is közölte, hogy az orosz csapatok 152 körzetben mértek csapást ukrajnai energetikai és közlekedési infrastrukturális létesítményekre, valamint az ukrán erők és "külföldi zsoldosok" állásaira. "A hadműveleti-taktikai légierő, a harci drónok, a rakétacsapatok és a tüzérség révén az Oroszországi Föderáció fegyveres erői csapást mértek az energiatermelő és közlekedési infrastruktúrára, amelyet az ukrán erők használnak, valamint egy hadieszköz-raktárra" - tették hozzá a közleményben.
Az orosz védelmi minisztérium adatai szerint helyi idő szerint délelőtt 11 és délután 16 óra között 11 ukrán drónt semlegesítettek az orosz légtérben: hatot a Brjanszki terület, hármat Kurszk megye és kettőt a belgorodi régió felett.
(MTI)
Folytatódnak a béketárgyalások: Putyin térfelén pattog a labda?
Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje az elmúlt két héten belül már hatodik alkalommal ült tárgyalóasztalhoz ukrán tisztviselőkkel - közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium az Anadolu hírügynökség tudósítása alapján.
Elismert két támadást Kijev
Az ukrán hadsereg szombaton megerősítette, hogy csapást mértek a Moszkvától körülbelül 180 kilométerre délkeletre fekvő Rjazany olajfinomítójára, valamint egy lőszerhüvelyeket gyártó üzemre.
Az ukrán hadsereg szerint a finomítót és az orosz ellenőrzés alatt lévő Luhanszki régióban, Alcsivszkban található lőszerhüvely-üzemet szombat kora reggel támadták meg, de további részleteket nem közöltek.
(Reuters)
Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt
Az elmúlt néhány év megkérdőjelezhetetlenné tette, hogy az Európai Unió geopolitikai visszaerősödéséhez elengedhetetlenné vált egy új védelmi ipar felhúzása és a versenyképességi szempontok előtérbe helyezése. Ez a két téma több ponton kapcsolódik az uniós stratégiában, de egyik sem megvalósítható az ezekhez szükséges kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés nélkül. Kína az elmúlt évtizedek alatt úgy helyezkedett, hogy ezeknek a kitermelése és feldolgozása is rajta keresztül történjen, így a bármikor újraélesíthető vámháború árnyékában az EU-nak olyan stratégiát kell kidolgoznia, amely rövid távon biztosítja a készleteket, és fokozatosan eléri, hogy egy ország se legyen képes önkényesen zsarolni az EU-t, valamilyen függősége miatt. Az Európai Bizottság ezért olyan tervvel állt elő, amely új beszállítókkal és a beszerzési rendszer kézbevételével kívánja megelőzni a sokszor napi működést is fenyegető készlethiányt.
Akkora támadást indított Moszkva, hogy riadóztatták a NATO vadászgépeit – Ha így folytatják, nukleáris katasztrófa fenyeget?
Riasztották a NATO vadászgépeit, illetve a légvédelmi és radarfelderítő rendszereket is készenlétbe állították szombatra virradóra Lengyelországban, miután Oroszország széles körű drón- és rakétacsapásokat mért Ukrajnára - közölte a Varsói Fegyveres Erők Műveleti Parancsnoksága az ABC News tudósítása alapján.
Londonba megy Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij hétfőn az Egyesült Királyságba látogat - erősítette meg az ukrán elnök újságíróknak.
Az államfő hozzátette, még aznap délután számít egy jelentésre Rusztem Umerovtól, a nemzetbiztonsági tanács ttitkárától az Egyesült Államokban folytatott béketárgyalásokról.
(Ukrinform)
Elismerte az EU-s nagyágyú: bármennyire is függetlenedne Európa, a legfőbb szövetségese nem változik
Továbbra is az Egyesült Államok az Európai Unió legfőbb szövetségese - szögezte le Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton Dohában, ugyanakkor úgy vélte, Európának magabiztosabbnak kellene lennie.
Monumentális támadássorozatba fogott Oroszország – Riadót fújtak a NATO területén
Oroszország szombatra virradó éjjel újabb masszív, kombinált csapást mért Ukrajna létfontosságú infrastruktúrájára drónokkal, valamint légi, tengeri és szárazföldi indítású rakétákkal, összesen 704 légi támadóeszközzel - közölte az ukrán légierő.
Szivárognak az információk: megsemmisült egy ritka és titokzatos orosz vadászgép, de valami nem stimmel a történettel
Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága (GUR) szerint december 4-én éjszaka a "Ghost" különleges egység hosszú hatótávolságú drónokkal megsemmisített egy MiG–29-es vadászgépet a Szevasztopol melletti Kacsa repülőtéren. Ha a hír igaz, ez lenne az első ilyen eset a 2022-ben indított orosz invázió kezdete óta. A közzétett felvételek alapján ráadásul egy nagyon ritka MiG-29KR (vagy kétüléses változata) veszhetett oda - jelentette a The War Zone.
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.
Olyan kétségbeesett lépésre készülhet Oroszország, amely egyszer már súlyos kudarcot vallott
Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után, legalábbis erre számít Vaszilij Dandikin tartalékos kapitány - írta meg a mk.ru.
Videó: sorra veszíti el a kifutópályán a harci gépeit Oroszország, a légvédelem tehetetlen
Ukrajna Primari különítménye két hét alatt több orosz katonai célpontot semmisített meg a Krím-félszigeten, jelentősen gyengítve az orosz infrastruktúrát az ellenséges vonalak mögött. A támadásban egy újabb harci repülőgép is megsemmisült a földön, ez már a második kifutópályán elszenvedett veszteség egy hét leforgása alatt - írta a Defence Express.
Elképesztő eredményt ünnepelnek az oroszok – Különleges módon csaptak le a legendás HIMARS-sorozatvetőre
Orosz száloptikás drónnal mértek csapást egy HIMARS rakéta-sorozatvetőre a herszoni régióban. Bár a rendszer egyértelműen nem több jó minőségű csalinál, egyes orosz milbloggerek ünneplik a tényt: nem pazaroltak el Iszkander-rakétákat.
Riadót fújtak a tudósok: a csernobili szarkofág már képtelen megakadályozni a sugárzást
Megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát - jelentette be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ). A támadással Ukrajna az orosz egységeket vádolta.
Puccsot szerveznek Moszkvában - Ötvenezer harcos várja a parancsot
Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei, akik uralmának megdöntése után elmenekültek az országból, jelenleg több millió dollárt juttatnak el több tízezer potenciális harcosnak, abban a reményben, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat – derül ki a Reuters vizsgálatából.
Kiderült, milyen titkos fegyverrel látták el az ukrán vadászgépeket - Komoly veszélyt jelentenek Oroszország legveszélyesebb eszközeire
Ukrajna F–16-os vadászgépeit fejlett célzórendszerekkel szerelték fel, amelyek lehetővé teszik lézervezérelt fegyverek bevetését – köztük az amerikai gyártmányú APKWS II precíziós rakétarendszert. A frissített gépről készült fotót az Avia OFN Telegram-csatorna tette közzé december 4-én - írta az United24.
Tegnapi tudósításunk összefoglalója
- A francia nukleáris tengeralattjárókat őrző Ile Longue katonai bázis felett csütörtök este öt drónt észleltek, ami miatt a tengerészeti csendőrség és a tengerészgyalogosok drónelhárító rendszereket aktiváltak és figyelmeztető lövéseket adtak le. Európában hónapok óta egyre gyakoribbak a repülőtereket és katonai létesítményeket érintő drónészlelések, amelyek mögött több ország vezetői Oroszországot sejtik.
- Egy új dokumentum szerint Trump új nemzetbiztonsági stratégiája az „Amerika az első” elv alapján visszaállítaná az USA dominanciáját a nyugati féltekén a Monroe-doktrína modernizálásával, erősítené a katonai jelenlétet a Karib-térségben és az indo–csendes-óceáni régióban Kína feltartóztatására, miközben Európát civilizációs válsággal vádolja és irányváltást sürget, a stratégia egyszerre célozza a tajvani konfliktus megelőzését amerikai katonai fölénnyel, az ukrajnai háború gyors rendezését, valamint a NATO terheinek jelentős részét Európára hárítani, ami több európai államban aggodalmat és kritikát váltott ki.
- Putyin indiai látogatásán a felek egy 70 pontos együttműködési javaslatot fogadtak el, amely kiterjedt a gazdasági, energetikai, közlekedési, távol-keleti, sarkvidéki, valamint a nukleáris és űripari területekre. Az orosz elnök jelezte, hogy a szankciók ellenére továbbra is biztosítja India számára az üzemanyag-szállítmányokat, és kész támogatni az indiai hadsereg modernizálását. A találkozó végén Putyin meghívta Modit Oroszországba.
Tegnapi tudósításunkat itt olvashatják vissza:
A legrosszabbra is fel kell készülnie a nőnek, aki elhappolta Trump áhított díját – Benne van a pakliban, hogy letartóztatják
Jövő héten adják át a kitüntetést.
Érdemes lesz felfelé nézni holnap este: rendkívül különleges látvány tárulhat a szemeink elé
Kivételes csillagászati esemény.
Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt
A Covid-járványt idéző rendszer bevezetésére készülnek a veszélyhelyzet elhárításhoz.
Újabb aukció a Virág Judit Galériában – Lesz kilencszámjegyű leütés?
Egy Rippl-Rónai-mű lesz az árverés sztártétele.
Akkora támadást indított Moszkva, hogy riadóztatták a NATO vadászgépeit – Ha így folytatják, nukleáris katasztrófa fenyeget?
Hosszú hetek óta nem mértek ekkora csapást.
Bejelentette Orbán Viktor: napokon belül hatalmas üzleti delegáció indul Moszkvába
A gazdasági együttműködésről tárgyalnak majd.
Monumentális támadássorozatba fogott Oroszország – Riadót fújtak a NATO területén
Több mint 700 eszközzel támadtak.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
