Bank

Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek

Az euró többnyire 290 és 300 forint között, a svájci frank pedig 235 és 245 forint között hullámzott az év első felében. A jen viszont erőteljesen gyengült a magyar fizetőeszközzel szemben, kedvező helyzetbe hozva a jenhiteleseket. A friss árfolyammozgásokat, illetve az árfolyamrögzítést is figyelembe véve vajon jobb lett volna inkább forintban eladósodnia a sok százezer devizahitelesnek? Ezúttal is megvizsgáltuk a kérdést pusztán a törlesztőrészletek szempontjából. Az alábbi fő következtetésekre jutottunk:

- egyre több olyan devizahitel található az átlagos kamatozásúak között is, amelyek rosszabb választásnak bizonyultak a piaci forinthitelekkel szemben az eddig kifizetett törlesztőrészletek alapján
- ez leginkább a 2008 nyarán, nagyon erős forint mellett eladósodottakra igaz
- a devizahitelesek közül általában a jen- és euróhitelesek fizették ki eddig a legkisebb törlesztőrészletet, most pedig a jen gyengülése miatt a jenhitelesek állnak a legjobban
- az árfolyamgát az euróhiteleseknél a válság előtti, a frankhiteleseknél pedig a 2009-es szint közelébe hozza le a törlesztőrészletet, míg a jenhiteleseknél (amíg a gyűjtőszámla nem nullázódik le) megemeli azt.
A befolyásoló tényezők

Példáinkban frank-, euró-, jen- és forinthiteleket hasonlítottunk össze. Ennek során a következő állandó feltételezésekkel éltünk: 1. a hitelek futamideje 20 év, 2. a hitelek folyósítási összege 8 millió forint volt, 3. a hitelek törlesztési módja normál annuitásos, 4. a hitelek rendszeres (nem kamatjellegű) költsége minden esetben 1,5% (becslés), 5. a forinthitelek piaci kamatozásúak (állami támogatás nélküliek), 6. májusra és júniusra a legfrissebb (áprilisi) kamatadattal, és júniusra a 20-áig terjedő időszak átlagárfolyamaival számoltunk. Magát az összehasonlítást pedig a változó tényezők teszik lehetővé, amelyek a következők: 1. a hitelek felvételének időpontja (mikor melyiket érte meg?), 2. a devizahitelek folyósítási és törlesztési árfolyama (milyen árfolyam mellett kellett volna?), 3. a hitelek átlagos kamatszintjének változása. Az alábbiakban e változó tényezőket vesszük végig röviden, majd bemutatjuk számításaink eredményét.

A hitelek felvételének időpontja

A devizahitelek csaknem 100%-át 2004 eleje és 2010 augusztusa között folyósították a magyar bankok, azóta ugyanis csak nagyon szigorú feltételek (pl. a minimálbér 15-szörösére rúgó devizajövedelem) mellett lehet ilyet jelzálogfedezettel felvenni. A frank- és jenhitelek döntő részét a válság 2008. őszi kirobbanása előtt (jenhitelt csak 2007 szeptemberétől), az euróhitelek jelentős hányadát pedig 2009-2010-ben folyósították. A forinthitelek folyósítása (a végtörlesztési időszakot leszámítva) egyenletesen alacsony volt.

Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek
A devizahitelek folyósítási és törlesztési árfolyama

A frankhitelek 93%-át 175 forintos frankárfolyam alatt vették fel az ügyfelek, szemben a mostani 240 körüli árfolyammal. Az euróhiteleknél 260-280 forint volt a jellemző folyósítási árfolyam a mostani 290 forint fölötti szint helyett, a jenhitelek nagy része pedig 1,4-1,8 forint között került folyósításra, szemben a mostani 2,3 forint körüli árfolyammal. Az azóta bekövetkezett árfolyamemelkedés tehát a devizahitelesek többségénél mind a három deviza esetében jelentős. A jenhitelesek örömére az év elején bejelentett japán monetáris politikai lazítás tovább gyengítette a japán fizetőeszközt egy másfél éve tartó gyengülési hullámot felerősítve. Végül a forinthitel nagy előnye, hogy az árfolyamkockázattal nem kell számolni.

Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek


Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek
A hitelek átlagos kamatszintjének változása

A kamatszint szempontjából viszont épp a piaci forinthitelek bizonyultak a legrosszabb választásnak, hiszen még ma is csaknem 5 százalékponttal magasabb ezek átlagkamata, mint a frankhiteleké. Figyelembe kell venni azonban a devizahitelek kamatemelkedését is: 2007 szeptemberéhez képest például ma a meglévő frankhitelek átlagkamata 2,0, az euróhiteleké és a jenhiteleké 0,9, százalékponttal magasabb. Némi növekedés (több mint 0,2 százalékpontos) a forinthiteleknél is történt. A kamatemeléseknek jellemzően egy nagyobb (2009-es) és egy kisebb (2012-es) hulláma volt, azóta kis mértékben csökkent a kamatszint.

Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek


Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek
Egy példa

Az említett tényezőket figyelembe véve megnéztük a 2007 szeptemberében felvett, csupán a devizanem tekintetében eltérő hitelek jelenlegi törlesztőrészletét. A kezdeti törlesztőrészlet alapján a sorrend: 1. jen (48 ezer forint), 2. svájci frank (56 ezer), 3. euró (66 ezer), 4. forint (88 ezer). A jelenlegi törlesztőrészlet alapján már más a sorrend: 1. jen (75 ezer), 2. euró (82 ezer), forint (89 ezer), frank (103 ezer). A legfontosabb (már tudható) szempontnak számító átlagos eddigi törlesztőrészlet alapján pedig szintén 1. jen (74 ezer), 2. euró (77 ezer), 3. frank (84 ezer), 4. forint (93 ezer) a sorrend. Tehát a kezdetekkor, jelenleg és az összes eddigi törlesztőrészlet alapján is a jen bizonyult a legjobb választásnak. A második helyen kezdetben a frank állt, mára azonban az utolsó helyre került. A legrosszabb választásnak a kezdetekkor a forinthitel tűnt, ma viszont már a frankhitel törlesztőrészlete a legmagasabb, összességében azonban még mindig a forinthitelesek fizették eddig a legtöbbet a 2007 szeptemberében hitelt felvevők közül.

Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek
Mit változtat ezen az árfolyamgát?

Abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a piaci árfolyamok 2017 júniusáig a jelenlegi szinten maradnak. Mint ismeretes, a rögzített árfolyam a frank esetében 180 forint, az euró esetében 250 forint, a jennél pedig 2,5 forint. A frank- és euróhitelesek esetében mindez könnyítést jelent jelenleg, a jenhitelesek számára viszont magasabb a most 2,3 forint körüli piaci árfolyamnál. Ezzel a jogszabályalkotói "félreárazással" azonban csak addig magasabb az árfolyamrögzített hitel törlesztőrészlete a piacinál, amíg a gyűjtőszámla-tartozás le nem nullázódik (ezt már nem veszi figyelembe az alábbi ábra: ha ez bekövetkezik, akkor a piaci árfolyam a mérvadó). Relatív értelemben a frankhitelesek számára nyújtja a legnagyobb könnyítést az árfolyamgát, viszont az euróhitelesek törlesztőrészlete lesz abszolút értelemben a legalacsonyabb. 2017 közepétől a példában szereplő hitelek esetében az alábbiak szerint alakul a törlesztőrészlet: a frankhitelesé a mostani 103 ezer forintról 110 ezer forintra, az euróhitelesé a mostani 82 ezerről 85 ezerre nő, a jenhiteleseké viszont 73 ezerre csökkenhet, továbbá - mivel a gyűjtőszámlán felhalmozott tartozás a piacinál magasabb rögzített árfolyam miatt negatív lesz - még előtörleszthet is a jenhiteles.

Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek
Mikor melyiket volt érdemes felvenni?

A fenti példa konkrét időpontban (2007 szeptemberében) felvett hitelekre vonatkozott. Csakhogy a bekövetkezett árfolyamváltozások miatt nem mindegy, mikor adósodott el valaki. Feltételezhetjük, hogy voltak olyan időszakok, amikor utólag, a mából visszatekintve a frank- vagy éppen a forinthitel bizonyult a legjobb választásnak. A különböző időpontokban felvett hiteleket hasonlítjuk ezért össze a kezdeti, a jelenlegi és az átlagos eddigi törlesztőrészlet alapján. Mint az alábbi ábrán is látható, a kezdeti törlesztőrészlet alapján egyértelműen 1. jen, 2., frank, 3. euró, 4. forint a sorrend attól függetlenül, mikor adósodott el az illető.

Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek
A jelenlegi átlagos törlesztőrészlet azonban nagyon eltér a kezdetitől: a 2008 végén folyósított jenhitelek esetében a legalacsonyabb (kevesebb, mint 60 ezer forint), a 2008 nyarán folyósított frankhiteleknél pedig a legmagasabb (csaknem 110 ezer forint) a húsz évre felvett 8 millió forintos hitelek törlesztőrészlete.

Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek
Ami a kezdetek óta bekövetkezett relatív törlesztőrészlet-emelkedést illeti, szintén a frankhitelek törlesztőrészlete emelkedett a leginkább (akár 80%-kal), a 2005-ben felvett forinthitelek törlesztőrészlete viszont több mint 10%-kal is alacsonyabb lehet most, szintén a kezdetinél.

Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek
Hogy mikor melyik devizában volt érdemes eladósodni, azt nem a kezdeti és nem is a jelenlegi, hanem a kifizetett teljes törlesztőrészlet összege (esetleg ezek jelenértéke) dönti el. Mivel a futamidő egészére erről még nincs adatunk, érdemes az eddigi törlesztőrészletek összegéből, illetve átlagából kiindulni. Ez alapján a forinthitelek, illetve a 2008 nyarán felvett frankhitelek teljesítettek a legrosszabbul, a 2006 nyarán felvett devizahitelek, valamint a válság kitörése után folyósított jenhitelek azonban kiemelkedően jó döntésnek bizonyultak eddig. Nagy átlagban kijelenthető, hogy az eddigi törlesztőrészletek alapján a devizahitelesek jobban jártak a forinthiteleseknél.

Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek
A kezdeti törlesztőrészlethez képest persze sokakat ért kellemetlen meglepetés még akkor is, ha átlagos eddigi törlesztőrészletük nem a legmagasabb másokéhoz viszonyítva. Leginkább a 2008 nyarán felvett devizahitelekre (közöttük is a jenhitelekre) igaz ez, hisz akkor volt a legerősebb a forint.

Friss adatok: totális bukásra állnak a frankhitelek
Következtetésképpen kijelenthető, hogy egy adott időpontban átlagosnak számító (!) devizahitel 2008 nyarát leszámítva minden időszakban jobb döntésnek bizonyult az eddig befizetett törlesztőrészletek alapján, mint egy átlagos akkori, piaci kamatozású forinthitel. A kezdetihez képest azonban a devizahitelesek sokszor elviselhetetlenül nagy törlesztőrészlet-emelkedést voltak kénytelenek elszenvedni. Ezen most a jenhitelesek kivételével enyhít az árfolyamgát, amelyre most már határidő nélkül jelentkezhetnek az ingatlanfedezetes devizahitellel rendelkezők.
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
házaspár