Bank

Bajban az életbiztosítások? - Csúnya számok kerültek elő

Portfolio
Negyedével kevesebb új életbiztosítást kötöttek tavaly a magyar családok, mint egy évvel korábban. Nem intézhető el ez annyival, hogy "ilyen a recesszió", hiszen a háztartások teljes vagyona nőtt, egyes megtakarítási formák (pl. állampapírok) pedig egyenesen szárnyaltak. Úgy tűnik, új értékesítési ötletekre, innovatív termékekre szorul a biztosítási piac. Hogy mik lehetnek ezek, többek között erre igyekszik választ adni a Portfolio.hu holnapi konferenciája.
Portfolio.hu Biztosítási Konferencia 2013 - még nem késő, regisztráljon Ön is!

Az egy évvel korábbihoz képest negyedével csökkent 2012-ben a magyar biztosítási piac új életbiztosítási szerzéseinek volumene. Az új szerződések állománydíja ugyanis alig érte el a 60 milliárd forintot tavaly - derül ki a Portfolio.hu birtokába került adatokból. 2005 óta ez lett a második legrosszabb év a magyar életbiztosítások értékesítése szempontjából, csak a válság mélypontját jelentő 2009-es év sikerült rosszabbul.

Bajban az életbiztosítások? - Csúnya számok kerültek elő
Az életbiztosítási piac szezonalitását jól mutatja, hogy a negyedik negyedév ezúttal is jobban sikerült az előző kettőnél. Az egy évvel korábbihoz képest így is 32%-kal esett vissza az értékesítés az év utolsó három hónapjában. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 2011-es bázist olyan biztosítási termékek torzították felfelé, amelyek valójában csak lejáró termékek "életben tartását" (új termék formájában való újrakötését) szolgálták. A statisztikát érdemes tehát fenntartással kezelni, de így is szembeötlő a teljes tavalyi év 25%-os visszaesése.

Bajban az életbiztosítások? - Csúnya számok kerültek elő
Az elmúlt években megfigyelhető jelenség a befektetési egységhez kötött (unit-linked) termékek részarányának fokozatos csökkenése az új szerzéseken belül. Míg például 2010-ben még 82%, 2011-ben 75%, tavaly pedig csak 71% volt ezek aránya. Korai lenne azonban temetni a unit-linked életbiztosításokat már csak azért is, mert részvénypiaci emelkedés és alacsony kamatkörnyezet mellett emelkedhet a betéteknél magasabb (igaz, általában nem fix) hozamot ígérő megtakarítási jellegű biztosítások népszerűsége. 2012-ben azonban ez a pozitív hatás még nem jelentkezett: míg a unit-linked termékek új szerzései 29%-kal, a nem unit-linked biztosításoké 11,6%-kal esett vissza.

Bajban az életbiztosítások? - Csúnya számok kerültek elő


Bajban az életbiztosítások? - Csúnya számok kerültek elő
Az egyes biztosítók adatait nem ismerjük, kivéve a CIG Pannóniát, amely tőzsdei cég lévén közzéteszi ezen számait. A magyar tulajdonú biztosító alulteljesítette a piacot, hiszen új szerzéseinek állománydíja tavaly 54%-kal esett vissza a piaci 25%-kal szemben.

Bajban az életbiztosítások? - Csúnya számok kerültek elő
Az új szerzések visszaesésének és a viszonylag nagy lejáró állományoknak és visszavásárlásoknak egyaránt betudható, hogy a biztosítók díjbevétele tavaly jelentősen, 9%-kal visszaesett, ezen belül az egyszeri díjas termékekhez kapcsolódóak 14,5%-kal, a rendszeres díjas termékeké 6,5%-kal. Az életbiztosítási piac ezzel alulteljesítette a nem-életbiztosításit, és a magyar lakosság által életbiztosításokra fordított összeg reálértéke nem érte el a 2005-ös szintet, ahogy erről korábbi elemzésünkben beszámoltunk.

Bajban az életbiztosítások? - Csúnya számok kerültek elő
Mivel a hazai életbiztosítások jó része megtakarítási célú termék, érdemes megvizsgálni az életbiztosításokban kezelt lakossági vagyon nagyságát és a többi megtakarítási termékhez viszonyított "teljesítményét" is. Az alábbi ábrán látható, hogy míg a válságot megelőzően a biztosítástechnikai tartalékok folyamatosan nőttek, azóta, de különösen a magánnyugdíjpénztári pénzek állami elvonása óta gyakorlatilag stagnálnak. Eközben más pénzügyi eszközök már inkább növekednek.

Bajban az életbiztosítások? - Csúnya számok kerültek elő
A kezelt vagyon nagyságára a tranzakciós változások mellett az átértékelődések is hatnak. Az alábbi ábra az életbiztosítások esetében mutatja be ezek viszonyát. Látható, hogy az elmúlt öt negyedév során az életbiztosítások tranzakciós értelemben visszaestek, az átértékelődés szempontjából viszont nem teljesítettek rosszul. Kis egyszerűsítéssel tehát a vagyonkezelés "felülteljesít" az értékesítéssel szemben.

Bajban az életbiztosítások? - Csúnya számok kerültek elő
Az életbiztosítások díjtartaléka (kis egyszerűsítéssel a "kezelt vagyon") gyakorlatilag stagnált tavaly (1610 milliárd forintról 1606 milliárdra csökkent 2012-ben), vagyis az átértékelődésekből származó pozitívum nem múlta felül a tranzakciók negatívumát.

Bajban az életbiztosítások? - Csúnya számok kerültek elő
Mivel más háztartási megtakarítások jobban teljesítenek, a biztosításokban kezelt vagyon 2011 eleje óta egyre kisebb szerepet tölt be a lakossági megtakarításokon belül. 2011 márciusának végén a megtakarítások 6,22%-a életbiztosítás volt (az volt a csúcs), 2012 végén azonban már csak 5,67% az arányuk.

Bajban az életbiztosítások? - Csúnya számok kerültek elő
2011-hez hasonlóan tavaly is az életbiztosítások értékesítése haladt a legrosszabbul a pénzügyi szektorban: miközben ezekből vonták ki a legtöbb pénzt a háztartások, a készpénz-, bankbetét-, részvény- és egyéb értékpapír-állományuk egyaránt nőtt. Utóbbiak növekedése jelentős részben a lakossági állampapíroknak köszönhető.

Bajban az életbiztosítások? - Csúnya számok kerültek elő
A Portfolio.hu holnapi konferenciája többek között arra keresi a válasz, miként magyarázhatók ezek a piaci folyamatok, illetve miként található meg a kiút az életbiztosítási piac válságából.

Portfolio.hu Biztosítási Konferencia 2013 - még nem késő, regisztráljon Ön is!
Holdblog

Pénzgyáros AI

Az AI az új vasút - írtuk nemrég egy posztunkban. Beruházási oldalról tényleg lehet így tekinteni, de vagyongyarapítási oldalról inkább a kriptóra hasonlít: egyetlen szektor ilyen... Th

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet