
A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.
A koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi hatásait szinte mindenki – emberek, civil szervezetek, cégek – érezte a saját bőrén, sokan kerültek nehéz helyzetbe. Az OTP Csoport épp ezért próbált segíteni azoknak, akik rászorultak: egyrészt a hátrányos helyzetű családoknak, másrészt egészségügyi és oktatási intézményeknek.
"Több kórháztól érkezett támogatási kérelem bankunkhoz és a bank alapítványához, a Humanitás Szociális Alapítványhoz. Számos szempontot mérlegelve, a bank alapítványának bevonásával döntöttünk a kiválasztásról és a támogatás mértékéről. Ügyeltünk arra, hogy budapesti intézmény mellett vidéki kórházaknak is nyújtsunk segítséget" – mondta a Portfolio-nak Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing és kommunikációs igazgatója. Végül
400 millió forintot adományozott az OTP Bank a balassagyarmati, ózdi, sátoraljaújhelyi, dunaújvárosi kórházaknak, valamint a Budapesti Szent Ferenc kórháznak, és 20 lélegeztetőgépet biztosított az egészségügyi intézmények számára.
A hitelintézet igyekezett enyhíteni azokat a komoly nehézségeket is, amelyeket a távoktatás bevezetése, a digitális oktatásra való gyors átállás jelentett az oktatási intézményeknek és a családoknak. Annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű településeken élő, nehéz sorsú családok gyermekei az esélyegyenlőség lehetőségének megteremtésével bekapcsolódhassanak a digitális oktatásba, az OTP Bank stratégia partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közvetítésével másfél millió forint támogatást és 25 számítógépet ajánlott fel részükre. A bank munkatársai is segítettek.
A házon belül meghirdetett jótékonysági gyűjtőakció szinte megduplázta az eredeti támogatási összeget, amely így végül közel 3 millió forintot tett ki.
A karitatív szervezet az összeget az iskolaév befejezéséhez szükséges papír, füzetek és írószerek – színes ceruza, gyurma, festékek –, valamint a kreatív foglalkozásokhoz szükséges alapanyagok vásárlására fordított, illetve közel 600, egyenként mintegy 4000 forint értékű csomagot állítanak össze, melyeket a nyár folyamán és az iskolakezdéskor fognak átadni a gyerekeknek.
"Az elmúlt tíz év során az ország számos településén futó Jelenlét programon keresztül juttattuk el a családoknak és a gyerekeknek felajánlott adományainkat. A program alapja az elszegényedett településeken végzett állandó és intenzív szociális munka, így a Máltai Szeretetszolgálat valóban célzottan tud segíteni a rászorulókon" – mondta Nagy Zoltán Péter.
Az OTP Csoport nem csak belföldön, hanem külföldön is igyekezett segítséget nyújtani a leánybankok közreműködésével. Szerbiában, Bulgáriában, Romániában, Montenegróban, Moldovában, Horvátországban – ahol nemcsak a globális járvány, hanem a fővárost, Zágrábot érintő márciusi földrengés is hatalmas károkat okozott – kórházakat, rászoruló időseket, családokat segítettek pénzbeli támogatással, orvosi eszközökkel, lélegeztetőgépekkel, mentőautóval, valamint több ezer élelmiszercsomaggal. A marketing és kommunikációs igazgatótól megtudtuk, a leánybankok általában helyi szinten kezelik a támogatásokat, a helyi igényekre, felmerülő helyzetekre reagálva.
Az OTP Csoport mostanáig összesen mintegy kétmilliárd forintnak megfelelő támogatást nyújtott a járványhelyzet kezelésére.
A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.
Nem vicc: Trump beteszi a "háború" szót több intézmény nevébe
Mindeközben a béketeremtőként lép fel.
Nem csak rekord, trendforduló: öt grafikon, ami sok mindent elmond az atom jövőjéről
Kiderült, mi a szűk keresztmetszet.
Megszólalt a MÁV a rendszerszintű problémákról szóló jelentéssel kapcsolatban
Vitatják és cáfolják annak tartalmát.
Izlandról érkezik a nagy zuhé - Megszólaltak a meteorológusok is
Vasárnap az esernyő fontos kiegészítő lesz.
Meglepő terv szivárgott ki az amerikai védelmi minisztériumból
Gárdistákat vezényelnének ki rendvédelmi feladatokra.
Hatalmas ütközetre készül az Európai Parlament az uniós források megtartásáért
Egyáltalán nem elégedettek Ursula von der Leyen terveivel.
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
