
Az Intrum megbízásából a Scale Research közvélemény-kutatást készített arról, hogyan hatott a magyar lakosság pénzügyi helyzetére a koronavírus-járvány 2020-as és 2021-es két hulláma, valamint az arra adott kormányzati gazdasági intézkedések.
A Portfolio Deszpot Károlyt, az Intrum kereskedelmi és fejlesztési igazgatóját kérdezte a kutatás tapasztalatairól:
Az elmúlt évben a hitelpiac legfontosabb fejleménye a törlesztési moratórium bevezetése volt. Az akció népszerűségét a kutatás is alátámasztotta, a megkérdezett, hitellel rendelkező emberek közel fele vette igénybe a moratóriumot (a legnagyobb arányban a 100 és 200 ezer forint közötti keresetűek). A hitelmoratóriumot igénybe vett válaszadók között azonban még csak egy kisebbség, 27 százalék kezdte újra a törlesztést, és
a moratóriumosok több mint harmadának még nincs elképzelése arról, hogy mikor tudná újrakezdeni hitelei visszafizetését.
A kutatás kimutatta azt is, hogy a 20-60 éves magyar lakosság közel 60 százaléka szerint idén a növekvő árak miatt romlik a pénzügyi helyzete. Az áremelkedések leginkább a vidéki nagy- és kisvárosokban élőket érintik, a legkevésbé pedig a fővárosiakat: a megyeszékhelyeken élők 68 százaléka válaszolta, hogy a pénzügyi helyzete romlott az árnövekedés miatt 2021-ben, a budapestieknek pedig csak 45 százaléka.
A cikk megjelenését az Intrum Zrt. támogatta. A kutatás ide kattintva érhető el.
Címlapkép: Getty Images
Több száz balesetet okoztak az elektromos rollerezők
Már ezekre a járművekre is kötelező a biztosítás.
Gyengélkedik a luxusipar, de az ékszerek még jól fogynak
Erről árulkodik legalábbis a Cartier anyacégének jelentése.
Váratlanul leváltották a szárazföldi erők parancsnokát Oroszországban
Megvan, ki kerül a helyére.
Botrány Amerikában: Donald Trump elleni halálos merényletre szólított fel a volt FBI-igazgató?
Így is értelmezhető a titkos üzenete.
Szép csendben rég nem látott szintre kapaszkodott a forint - Maradt még benne szufla?
A nemzetközi hírekre koncentrálunk.
Így teheted jövőbiztossá agrárvállalkozásod – Minden információ egy helyen a szakma vezető szakembereitől
A Portfolio Agrofuture 2025 ezúttal is a legforróbb témákkal jön.
Tálcán kínálja magát Grönland az EU-nak
Kritikus nyersanyagokat lengetett be az ország külügyminisztere.
SAP bérszámfejtés: kihívások, megoldások és szakemberhiány Magyarországon
Az SAP az egyik legelterjedtebb vállalati szoftvercsomag a világon, amelyet a vállalkozások különböző folyamataik és működésük hatékonyságának növelésére használnak. Magyarországon is
Megverik az inflációt a magyar befektetési alapok?
A kérdés és a blog témája alapján úgy tűnhet, hogy a válasz egyértelműen nem lesz. Meglepú módon jobb a helyzet, mint gondoltam, de a jó nem ilyen. Persze okozhatta ezt az utóbbi 10+ év ré
Top 10 osztalék részvény - 2025. május
Május másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, de én szabin voltam, ezért csak most csináltam meg a listát.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolat
Trump tervével Amerika sokkal többet veszít, mint amennyit nyer
Az ipari termelés önmagában nem érték, a rozsdaövezeti kétkezi munkások támogatása politikailag fontos, de gazdaságilag nem jár előnyökkel. Pedig nem kellene nagy változás, az Egyesült...
EU-pályázatok Bulgáriában 2025-ben - Zöld, innovatív, digitális és tudásalapú átalakulás fókuszban
Bulgária 2025-ben is jelentős mértékben támaszkodik az Európai Unió strukturális és beruházási alapjaira, hogy előmozdítsa a tudásalapú társadalmat, az innovációvezérelt gazdasági növe
Tranzakciós adó a Binx szolgáltatásaira is
Sötét napra ébredt ma az ország, a már nem létező demokrácia egy újabb hatalmas szöget kapott a koporsójába, a legsötétebb putyini diktatórikus rendelkezéseket tovább másolva Orbán is to
A kapitalisták Woodstockján jártam - ilyen Warren Buffett cégének közgyűlése belülről
A világ minden tájáról érkeznek a tanulni vágyók Warren Buffetthez, mint egy ókori filozófushoz. Miután az omahai bölcs beszélt, a rajongók indulhatnak megvenni Berkshire-logóval ellátott...
Mit jelenthet XIV. Leó pápa beiktatása a Katolikus Egyház mesterséges intelligenciával kapcsolatos álláspontja szempontjából?
Az elmúlt napokban óriási figyelem övezte az új pápa megválasztását és természetesen ez a figyelem kiterjed arra is, hogy a frissen megválasztott - és a pápai trónt elfoglaló Rober Prevost,

A Stanley kulacs felemelkedése: hogyan lett státuszszimbólum egy ipari termoszból? (x)
Újragondolt márka: így lett virális siker a Stanley kulacs.

- Hozzányúl a kormány a szocho-szabályokhoz
- Felszámolták az önjelölt király birodalmát Európa legerősebb országában: bilincsben vitték el I. Pétert
- Amióta világ a világ, ilyen még nem történt az amerikai részvénypiacokon
- Megrettent Amerika az üres polcoktól - Hamarosan nagy bejelentések jönnek a vámháborúban
- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Válaszút előtt Románia – küszöbön az összeomlás?
Hétvégén tartják az elnökválasztás második fordulóját.
Egyedi kormánydöntésen alapuló támogatások – Mit kell tenni értük?
A WTS szakértőivel beszélgettünk.
Világbotrány az élelmiszerpazarlás, de a változás a konyhánkban kezdődik
Játékosság, kreativitás és pozitív hozzáállás a kulcs a Munch és a Maradék nélkül csapata szerint.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen