Ismét szárnyra kapott a spekuláció Olaszországban, hogy a belföldi piacon legnagyobb olasz bank, az Intesa Sanpaolo megvásárolhatja a Generali biztosítót, a bankcsoport azonban közölte: nem érdeklődnek a társaság iránt.
A következő hetekben kapja meg a változó kamatozású jelzáloghiteles ügyfelek többsége banki tájékoztató levelét arról, hogy a kamatkockázat miatt célszerű lenne fix kamatúvá alakítania szerződését. Bár az értesítések jelentős részét csak idén ősszel küldték ki az érintett ügyfeleknek, 2 százalékuk már csökkentette vagy megszüntette a hitelszerződése kamatváltozásának a kockázatát - írja az MNB legfrissebb közleményében.
Az Országgyűlés lehetővé tette, hogy a Nemzeti Eszközkezelő azon ügyfelei is újra jelezzék a bankok által korábban elvett otthonaik visszavásárlási szándékát, akik korábban bár megfeleltek az ehhez szükséges feltételeknek, a határidőig nem válaszoltak az erről szóló megkeresésre.
Az OTP igazgatósági tagjai, Utassy László és Kiss-Haypál György fejenként 10 000 darab OTP-részvényt értékesített hétfőn, míg Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese az OTP kedvezményes részvényvásárlási programja keretében biztosított OTP-részvényeket hívott le november 18-án, 3 064 darabot, majd Bencsik László 3 064 darab OTP-részvényt is értékesített.
A német bankok több mint fele negatív kamatot ad az intézményi ügyfelek bankbetéteire, több mint 20%-uk ugyanezt a politikát folytatja a lakossági ügyfeleivel szemben is – írja a német jegybank adataira hivatkozva a Financial Times.
Nem elég egy banklicenc, egy erős brand és rengeteg tőke ahhoz, hogy valaki versenybe tudjon szállni a hagyományis bankokkal – mondta David Rafalovsky, a legnagyobb orosz állami bank, a Sberbank technológiai vezetője a CNBC konferenciáján. A szakember szerint a versenyképesség kulcsa a személyre szabott pénzügyi termékek és a pénzügyi technológiák ötvözete, ezen a téren viszont a bankoknak is van hova fejlődniük.
A feldolgozóipar (azon belül is leginkább a gépipar) és az ingatlanszektor biztosította a hazai bankok vállalati hitelezésében bekövetkezett dinamikus éves növekedés jóval több mint a felét – mutatják az MNB pénteken közzétett statisztikái.
Pénzmosási és jogi megfelelési problémák miatt visszavonta a kávézóiról és élelmiszerláncáról is híres, még a Habsburg időkben felfutott Meinl család bankjának működési engedélyét az Európai Központi Bank.
Egy nagybank döntése nyomán felröppent a pletyka az elmúlt hetekben, hogy több hitelintézetnél és esetleg „központilag” is megtilthatják vagy korlátozhatják a babaváró hitel magyar állampapírba fektetését. A pletyka arra a logikára épül, hogy ez a termékkombináció nagyon magas fix hozamot biztosít még azoknak a fiatal házaspároknak is, akik nem kívánnak gyermeket vállalni, és ezzel sérül a babaváró hitel bevezetésével kapcsolatos állami szándék. Ráadásul októberben bevezettek hasonló korlátozást a főleg privátbanki ügyfelek által igénybe vett lombardhitelek esetében is. A Pénzügyminisztérium és a bankok válaszai alapján összefoglaljuk, miért nem kell tartani egyelőre ilyen korlátozástól vagy tiltástól a babaváró hitel esetében.
Az OTP tájékoztatása szerint a társaság csütörtökön 1 886 darab saját részvényt értékesített az OTP Bank javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján.
2021 végén, vagyis a korábban tervezettnél egy évvel később fejezi be az olaj- gáz- és szénipari projektek finanszírozását az Európai Beruházási Bank (EIB).
Immáron negyedik alkalommal rendeztük meg a bankszektor, az IT-szektor és a fintech cégek egyik legfontosabb szellemi műhelyéül szolgáló Banking Technology konferenciánkat, ahol a bankok digitális transzformációjával, a szektor legfontosabb üzleti és technológiai fejlesztési irányairól volt szó. A konferencia helyszínéről tudósítottunk a nap folyamán ebben a cikkben.
Nincs könnyű dolga egy magyar fintechcégnek, hiszen számos környezeti tényező hátráltatja abban, hogy nemzetközi szempontból meghatározó szereplő legyen, nem véletlen, hogy a több mint 110 magyar startupból még nem nőtt eddig gyakorlatilag egy olyan sem, mint például a Revolut vagy a Transferwise – hangzott el mindez a Portolio Banking Technology 2019 záró panelbeszélgetésén.
Március 2-án nemcsak az azonnali fizetés, hanem több rá épülő fizetési szolgáltatás is elindulhat Magyarországon, így például a fizetési kérelem, amely a sárga csekkhez hasonlóan (a csoportos beszedéssel ellentétben) rugalmas időzítéssel teszi majd lehetővé a családok számára a közüzemi számlák online kifizetését. Hogy ez tömeges, valós alternatívája lesz-e a sárga csekknek, az a Magyar Posta bevételeivel kapcsolatos politikai szándékon múlhat – hangzott el a Portfolio mai konferenciáján.
E hét elejéig kellett megkapniuk az érintett ügyfeleknek biztosító társaságaiktól a jövő év január elsejétől alkalmazandó díjtarifáikat. A MABISZ közleménye szerint a 13 piaci szereplő közül 10 biztosító új díjat alkalmaz a jövő év elejétől. A szeptember végi adatok szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 5,2 millió magyarországi gépjármű közül több mint 89,5 ezer gépjármű (kb. 1,7 százalék) nem rendelkezett érvényes kgfb-szerződéssel.
Patai Mihály MNB-alelnök és BÉT-elnök szerint a mostani időszak még nem nevezhető aranykornak Magyarországon, de akkor már igen, ha ez a lendület még 8-10 évig kitart. A Figyelőnek adott interjúban a szakember elárulta, hogy két nagy kihívással kell most szembenézniük a bankoknak, és osztja azt a véleményt is, hogy túl sok a bankfiók Magyarországon.
Azonnali fizetés, mesterséges intelligencia, banki informatikusi álmok – többek között ezek voltak terítéken abban a panelbeszélgetésben, amelyben két banki informatikai vezető, valamint az ApPello és a Microsoft vezetői cseréltek eszmét egymással a Portfolio Banking Technology 2019 konferenciáján. Előtte előadásokat hallhatott a különbség hasonló témákban.
A Bankszövetség digitalizációs programjáról, a fiatalokért vívott versenyről, az ügyfelek számára látványos érdemi innovációkról és a bankszektor esetleges konszolidációjáról beszélgettek egymással hazai bankok vezetői és az EY szakértője a Portfolio mai Banking Technology 2019 konferenciájának egyik délelőtti panelbeszélgetésében.
A fizetési rendszerek területén folyik a legnagyobb innováció jelenleg a bankszektorban, ez pedig pont az a terület, amely a legfontosabb a pénzintézetek számára, ezért mindent meg fognak tenni a bankok azért, hogy a dominanciájukat megőrizzék, beleértve akár komplett techcégek felvásárlását. Nem minden fintechcég törekszik persze arra, hogy elvegye a bankok kenyerét: számos olyan szereplő van köztük, amely még javítja is a bankok szolgáltatásait – hangzott el mindez a mai Portfolio Banking Technology 2019 konferencián.
612 millió eurós profitról jelentett a belga KBC csoport, a K&H anyabankjánál a nettó kamatbevételek, valamint a díj- és jutalékbevételek emelkedni tudtak, a kereskedési bevételek viszont gyengén szerepeltek. A befektetők úgy tűnik, örülnek a csoport számainak, a KBC részvényeinek árfolyama a nyitást követően közel 3%-ot erősödik.