
Az arany az elmúlt 70-80 évben 2 százalék körüli reálhozamot produkált, ami ugyan kevesebb, mint ami az amerikai részvények hozama volt, de az infláció feletti 2 százalékos hozamot szép eredménynek tartja Juhász Gergely, a Conclude Zrt. alapítója, amellett, hogy az arany egy kézzel fogható érték, ami válsághelyzetben sem veszíti el az értékét.
„A mi életünkben ilyen nem nagyon volt még, de ha végig nézünk a történelmen számos olyan válság történt, amely leradírozta azoknak a vagyonát, akik nem védekeztek megfelelően ez ellen. Az arany értékmegőrző tulajdonságát már számos alkalommal bizonyította” – mondta a Portfolio-nak Juhász, aki szerint most egy olyan szituációban vagyunk, amikor nagyon nagy valószínűséggel a kötvénypiacon már nem lehet majd jó hozamokat elérni, ahogy a bankbetétek és a hagyományos befektetési formák sem képesek inflációt meghaladó hozamot biztosítani.
A szakértő szerint ilyenkor a likvid eszközök harminc százalékát érdemes nemesfémekbe fektetni.
„Az arany árát most a negatív reálkamat hajtja fel és ez valószínűleg még sokáig nem is fog változni, akár egy évtizedig kevesebb pénzt kaphatunk a befektetéseinkért, mint amennyi a valós infláció. Az én álláspontom az, hogy a koronaválság megszűnésével, amit az oltóanyag hozhat el beindul majd az infláció, de a jegybankok nem nagyon mernek majd kamatokat emelni, hogy a lábadozó gazdaság számára biztosítsák a forrásokat, ez pedig az aranyárnak óriási lökést adhat” – mondta a Conclude alapítója, aki tíz éves távlaton, unciánkénti 8 ezer dolláros aranyárat is el tud képzelni.
A szakértő az alábbi videóban bemutatja azt is, hogyan érdemes belevágni az aranybefektetésbe, miként lehet már akár havi pár tízezer forintos megtakarítást aranyra váltani, meggyőződni az arany eredetisége felől, és hogy miért van nagy potenciál a kevesebbet emlegetett ezüstben.
A cikk megjelenését a Goldtresor rendszert működtető Conclude Zrt. támogatta.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Olyan biztonsági malőr történt Amerikában, ami a Trump–Putyin-csúcs minden részletét kiadta
Államtitkokat szórtak el az amerikaik egy nyilvános helyen.
Új izraeli offenzíva előtt menedékfelszereléseket szállítanak egymillió ember számára Gázába
Utána megkezdődik a palesztin területen a totális offenzíva.
Előkerült a kormány 10 ezer milliárdos beruházáslistája – durva terveket lepleztek le
Lázár János leleplezte, hogyan költik el az ezermilliárdokat a következő években.
Olyan ellentámadásba kezdett Ukrajna, hogy az oroszok csak hátrálni tudnak a fontos frontvonalon
Ukrajna ellencsapásba lendült, miután az oroszok váratlanul előrenyomultak a héten.
Rekordösszeg áramlik a feltörekvő piacokra: 250 milliárd dollár hét hónap alatt
Két évtizede nem volt ilyen lehetőség.
167 millió forintot költhet havonta a MÁV a késések miatt, milliárdokra rúg a teljes kár
Az viszont nem világos, honnan van a pénz elkülönítve.
Fegyveres katonákat vetnek be Washington DC-ben – Trump kiadta a parancsot
Az amerikai főváros utcáira vezénylik a nemzeti gárdát.
Követett részvények - 2025. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Mi történik, ha kifogyunk a talajvízből?
A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása
Most van csak igazán csúcson a piaci koncentráció
Az elmúlt évek már bőven arról szóltak az amerikai részvénypiacon, hogy pár nagy techcég dominálja az S&P500-at. De igazából az index koncentrációja csak most ért... The post Most van c

Aggasztó vélemény az Otthon Start programról
Ritkán szoktam hírekről írni, mert őszintén szólva a napi változásokról írnak eleget a híroldalak. Viszont az Otthon Start hitelprogrammal kapcsolatban szeretnék reagálni pár véleményre, a
Így bukhatod el a támogatást: a projekt jelenléti ív rejtélyei
A támogatott kutatás-fejlesztési projektek egyik legfontosabb, mégis gyakran alábecsült dokumentuma a projekt jelenléti ív, pedig ezen is múlhat a sikeres elszámolás.

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

A külföldi beruházások és a klímacélok kapcsolata
A zöld-FDI-t vizsgálva már több kutatás megállapította a korrelációt a megújuló energiahordozókba történő befektetések és a klímaváltozás elleni hatékony fellépés között.
Tényleg a mohóság és lobbi miatt ilyen drága egy-egy gyógyszer?
Nehéz megdönteni azt a vélekedést, hogy a gyógyszergyártók mohósága miatt nagyon drága egy-egy gyógyszer ára. A valóság ennél bonyolultabb: a gyártók ugyanis még így kisebb... The post T


Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
