
Fontos összeolvadást történt a hazai kriptoszolgáltatók piacán november elején: a CoinCash átvette a MrCoin.eu szolgáltatásait, amely Mogyorósi Attila, a CoinCash ügyvezetője szerint magyar viszonylatban történelmi jelentőségű esemény.
„Mindketten éreztük, hogy hosszú távon nem feltétlenül lesz fenntartható, hogy egy ilyen kicsi piacon, mint a hazai, a nagy globális konkurenciákkal szemben két kisebb, lokális szereplő külön-külön próbálja felvenni a harcot. Már zajlottak a tárgyalások, amikor beindult egy újabb bitcoin bikapiac, és ez jóval nagyobb mozgásteret adott nekünk, így lett a fúzióból végül akvizíció és fintech történelem" – mondta a Portfolio-nak Mogyorósi.
Miután a tranzakció lezajlott, szeretnék az aktuális felhasználói igények szerint bővíteni a MrCoin kínálatát, hogy ne csak a legnépszerűbb 8-10 coin, hanem akár 100-200 kripotvaluta is elérhető legyen a portfólióban. Emellett a meglévő 20 tagú ATM hálózatukat is tervezik további 8 új géppel bővíteni.
Dübörög a kriptopiac
Bár volatilitása és szabályozási hiányosságai miatt sokan tartózkodnak attól, hogy befektetéseiket kriptovalutába tegyék, Mogyorósi szerint, aki betartja az alapvetéseket, miszerint
- olyan pénzzel szabad beszállni, ami nem létszükség, vagyis a teljes összeg elvesztése sem okoz gondot a családi költségvetésben,
- és megfelelően hosszú távban gondolkodnak, legalább 3-5 évben,
akkor jelenlegi állás szerint szinte lehetetlen, hogy a korábbi befektetések veszteségesek legyenek. Sőt, korábbi kisbefektetőik túlnyomó többsége több száz, de jellemzően több ezer százalékos profitot ért el, ami véleménye szerint az elmúlt évtizedben szinte semmilyen más befektetéssel nem volt lehetséges.
Több olyan ügyfelünk is van, aki a 2017-es árfolyamcsúcsok közelében vásárolt be, és bár évekig rossz befektetésnek tűnhetett a döntése, az elmúlt hónapokban 3-400 % haszonnal szálltak ki 4 éves időtávon
– mondta az ügyvezető.
Jönnek föl az altcoinok
Amíg a 2015-2019 közötti időszakot egyértelműen a bitcoin uralta, addigra a kisbefektetők között 2020-21-ben egyre népszerűbbek az altcoinok. A szakember szerint azonban, nem feltétlenül azért, mert tudják, hogy pontosan mibe fektetnek, hanem inkább azért, mert keresik a „következő bitcoint”, és az őrületes árfolyam-emelkedések bűvöletében el akarják találni a következő olyan tokent, amely megsokszorozza árfolyamát pár hónap alatt. „Ez komoly felkészültség és alapos kutatómunka nélkül inkább hasonlítható a kaszinózáshoz, mint komoly befektetéshez” – tette hozzá Mogyorósi.

Ezzel szemben megjelentek a privát és intézményi befektetők is a piacon, akik lényegesen nagyobb pénzzel szállnak be a kriptóba, jellemzően portfóliójuk 5-10%-át helyezik át tradicionális eszközökből, és mivel tapasztalt befektetők, sokkal jobban mérik fel a rizikóvállalási képességüket. Náluk továbbra is a bitcoin és az ethereum az elsődleges választás.
Az elmúlt időszaknak egyértelműen a blokkláncok skálázási problémáira választ adó coinok voltak a sztárjai. Óriási emelkedést tudhatott maga mögött például a Solana (SOL), Avalanche (AVAX), vagy a Polygon (MATIC). De nagy slágerek voltak a DeFi 2.0 tokenek, az NFT piachoz köthető coinok vagy akár a meme coinok is.
Meddig mehet az árfolyam, avagy érdemes-e még beszállni?
Mogyorósi szerint a jövőbeni árfolyamokat tekintve főleg a FED és az EKB iránymutatásait érdemes figyelni, illetve, hogy a dollár mennyire erős.
Arra számítunk, hogy ha tovább tart a monetáris lazítás és a pénznyomtatás a világban, akkor még bőven van tér a kriptovaluták további emelkedésére, de a gyengébb dollár is mindig segíteni szokta a bitcoin árfolyamát: ha a DXY index lefordul a 97 körüli ellenállásról és a dollár újra gyengülni kezd, az jó üzemanyag lehet egy év végi rallihoz, ami a bitcoin esetében akár a 100 000 dolláros álomhatárt is jelentheti
– mondta a szakember.
Mogyorósi szerint a kisbefektetőknél a befektetés mértéknek kiválasztásában az segít a legjobban, „ha az ember behunyja a szemét és arra gondol, hogy 1 hónap alatt elveszteni látszik a befektetett pénze 80%-át és még mindig nem veri ki a hideg verejték.” Azt is hozzátette, hogy minimum négy-ötéves időtávban érdemes gondolkodni.

Fontos az is, hogy ha valakinek nincs ideje komolyabban beelásnia magát az ökoszisztémába vagy egy-egy projekt részleteibe, akkor a bitcoin és ethereum javasolt, ha ennél mélyebbre szeretne menni valaki, akkor viszont komolyabb tudással kell felvértezni magát, és olyan projektbe fektetni, amely hosszútávon is életképes lesz.
Amit mindenképp érdemes vizsgálni:
- a csapat a projekt mögött (pl. volt-e már más sikeres projektjük),
- a projekt jelenlegi és jövőbeni értékteremtési képessége,
- potenciális piacméret,
- illetve az ebből birtokolt/birtokolható piacrészesedés,
A legtöbb mostani belépő igényli a professzionális segítséget és kiszolgálást, amikor ismerkedni kezd a kriptovaluták világával, például, hogy mi az a tárca, hogyan működik egy kripto-utalás, hogyan lehet azt biztonságosan tárolni, hol és hogyan lehet eladni.
„Ezért érdemes olyan szolgáltatót választani, amely a helyi igényekre szabott kiszolgálást nyújt, például lehet forintért gyorsan és kényelmesen vásárolni, van magyar nyelvű ügyfélszolgálat, amely elérhető telefonon is, illetve van számos magyar nyelvű edukációs anyaga, amelyekből gyorsan lehet tájékozódni az alapokról. Ezek a MrCoin-nál és a CoinCash-nél egyaránt megtalálhatóak” – hívta fel a figyelmet a szakember.
A cikk megjelenését a CoinCash támogatta.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Magyarországhoz közel bukkantak fel a rettegett Sinaloa kartel tagjai: Black Hawk helikopterekkel csaptak le rájuk
Különleges akció volt Lengyelországban.
Felmérés: tízből hat jogosult azt mondta, hogy felvenné az Otthon Start hitelt
A fiatalok körében érezhetően nőtt a hitelfelvételi hajlandóság.
Jól ismert taktikát vettek elő Moszkvában, egyetlen céljuk van ezzel
Egyre nehezebb a helyzet.
„Nem hozunk orosz gázt Romániába” – Megszólalt az MVM vezére a romániai terjeszkedésről
Komoly politikai hullámokat vet az üzlet.
Akár százmilliós befektetést is kaphatnak a legígéretesebb startupok ezen a magyar egyetemen
Óbuda Uni Venture Capital egyedülálló kezdeményezés a hazai innovációs ökoszisztémában, már kilenc új céget karoltak fel.
Német gazdaság: egy sima, egy fordított
Két meglepő adat érkezett - lehet elkezdeni bizakodni?
Radikális lépésre készül Európa egyik legerősebb országa: súlyos szankciót kaphat Izrael
Hosszabb távon akár minden kapcsolat megszakadhat.
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
HR trendek 2025-2026
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
Deák Ferenc eladná a lelkét egy lakásért? (feat. Szabó László)
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud

Sosem látott pénzt költött el a leggazdagabb liga, de megfizetik az árát
Több, mint 1.360 milliárd forint - ennyit költöttek el az angol első osztály, a Premier League focicsapatai játékosokra a nyáron. Bődületes rekord, amit egy másik... The post Sosem látott pén


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Pickup tuning a határban: ezek az extrák most a gazdák és vadászok kedvencei
A pickupok ütőképességét az extrák adják.
