Befektetés

BÉT-en az Erste Bank

Új certifikátokat vezet be a Budapesti Értéktőzsdére 2009. június 24-étől az Erste Befektetési Zrt. A certifikátok alapterméke maga az osztrák anyabank, az Erste Group Bank AG részvénye.

Egyre többen kételkednek a részvényekben

Nem feltétlenül jó a nyugdíjalapok számára a részvénybefektetés, hiszen az elmúlt 130 év tapasztalata alapján igen komoly volatilitás is előfordult, nem beszélve a mostani válságról. Az osztrák gazdaságkutató korábbi vezetője szerint nem a hosszú távon potenciálisan elérhető hozam számít, hanem hogy adott időpontban, amikor a munkavállaló nyugdíjba megy, akkor a magasabb kockázatvállalás számára megérje.

A Templeton új alapokkal jelentkezik

A Franklin Templeton 14 új alapja érhető el hazánkban, miután megkapta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének az engedélyét. Az alapok euróban és dollárban denomináltak, miközben többségében olyan alapok alapjairól van szó, amik Templeton-os alapokba fektetnek be. Befektetési politika szerint is széles kör tárul elénk, hiszen a részvénytúlsúlyos alapokon kívül kiegyensúlyozott, és konzervatív alapok is elérhetők lesznek.

Szorosabbra húznák a nadrágszíjat az alapoknál is

A szabályozói szigorítások az amerikai nyugdíj célú megtakarítások piacát is elérhetik, a Szenátusban ugyanis a mai napon hallgatják meg a SEC és a Munkaügyi Minisztérium képviselőit azokról a befektetési alapokról, amiknek a befektetési politikája az ügyfél életkorának emelkedésével folyamatosan a kockázatmentesebb irányba változik. A Szenátus szakbizottsága szerint növelni kellene az ügyfelek tájékozottságát az alapokkal kapcsolatban, miközben nem elképzelhetetlen az adminisztratív szabályok szigorítása sem.

Félmillió nyugdíjas megélhetése a tét - Itt a megoldás?

A Világbank már régóta szorgalmazza az adóból finanszírozott szociális nyugdíj bevezetését, ami alapvetően arra lenne hivatott, hogy a végletes időskori szegénységet megakadályozza. Magyarországon a Nyugdíj és Időskori Kerekasztal is foglalkozik a témával, az adóbevételekből finanszírozott alapnyugdíj esetében ugyanis nem mindegy, hogy mindenkire vonatkozik, vagy csak a rászorultakra. Jelenleg azok az állampolgárok, akik a nyugdíjkorhatár elérésével nem teljesítik az öregségi nyugdíj kritériumait időskorúak járadékát kapnak, ami egy egyedül élő nyugdíjas esetében 20,800 forintot jelent. A téma pedig egyre égetőbbé válik, hiszen 2013-tól már minimálisan 20 év szolgálati idő kell az öregségi nyugdíjhoz, a határ alatt pedig százezrek maradhatnak.

Vért izzadhatunk, mire rendes nyugdíjat szerzünk

Egyes elemzők egészen katasztrofális veszteségeket vizionálnak a világ pénzügyi piacain a nyugati társadalmakban jelentős részaránnyal bíró baby-boomer generáció nyugdíjba vonulásával. A lényegesen kisebb fiatalabb generációk ugyanis nem vásárolnak majd annyi pénzügyi eszközt, mint amennyit a nyugdíjra készülő idősebbek eladnak.

Erre figyelj oda, ha rendes nyugdíjat akarsz!

Pénzügyi öngondoskodás nélkül senki sem számíthat sok jóra nyugdíjas éveire, a megtakarítások kulcsfontosságúak időskori jóllétünk biztosításában. A nyugdíjcélú megtakarítások ugyanakkor a hosszú, de bizonytalan időtartam miatt speciális kockázatokkal is járnak, amelyeket érdemes szem előtt tartani, nehogy kellemetlen meglepetés érjen bennünket a nyugdíjazásunkkor.

Újabb pénztárakkal bővült a Stabilitás Pénztárszövetség

Hét önkéntes- és egy magánnyugdíjpénztárral bővült a Stabilitás Pénztárszövetség, mely így a hazai magánnyugdíjpénztári tagok megtakarításainak közel 92 %-át kezeli, az önkéntes nyugdíjpénztári tagok 87 %-ának számláját vezeti, és tagjai között tudhatja az egészségpénztári tagok 85 %-át. A Szövetség hosszú távú célja a közös szakmai érdekképviselet mellett egy szoros gyakorlati együttműködés kialakítása a teljes pénztári szférával. A szakma vezetői hangsúlyozzák, hogy a különösen ilyen vérzivataros időben fontos a szféra egységes képviselete. A következőkben a Stabilitás sajtóközleményét közöljük.

Kell-e nekünk hozamgarancia?

A "közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról" című (és itt elérhető) törvényjavaslat rejti a legújabb csapdát a magánnyugdíjpénztáraknak és tagjaiknak.

A változás hullámai mindenhová elérnek (Wealth Management Konferencia)

A Portfolio.hu Wealth Management 2009 konferencia 3/B. szekciójában a nyugdíjpénztárak kerültek terítékre, azon belül is, hogy milyen szabályozói illetve vagyonkezelési kihívásokkal kell megküzdenie a szektornak. Az előadásokból kiderült, hogy nem lehet eltekinteni a rendszerek komplexitásától, amikor a szabályozás-változtatásról van szó, azonban ahhoz kérdés sem fér, hogy változtatásra szükség van. A globalizálódott világban pedig szükség lesz egy nemzetek feletti felügyeleti szervezetre, összhangban az egyre globálisabbá váló piaccal, azonban az evolúció még csak a kezdeti stádiumában tart.

Az ingatlanalap jó, ha megfelelően kezelik (Portfolio.hu Konferencia)

Az ingatlanalapok esetében kulcsfontosságú, hogy az értékbecslések ne szakadjanak el a realitások talajától, a konzervatív értékelésekkel ugyanis elkerülhetőek a túlzottan nagy kilengések az alapok árfolyamában - mutat rá Enno Kühn, a Credit Suisse németországi ingatlanbefektetésekkel foglalkozó üzletágának portfóliómenedzsere.

Évgyűrűk: saját alapkezelővel könnyebb, gyorsabb, olcsóbb

A hazai nyugdíjpénztári szférában egyedülálló módon saját alapkezelő társaságot alapított az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár a korábban is kiemelten figyelemmel övezett ingatlanbefektetései kezelésére. A társaság tervei szerint az alap jövő év végére akár 10 milliárd forintos nagyságot is elérhet.

Máshol is kedvelt a korai nyugdíjazás

Az elmúlt 16 évben két évvel csökkent a tényleges nyugdíjba vonulási kor Dániában egy friss tanulmány szerint, a legfőbb ok pedig az állami rendszer engedékenysége a korai nyugdíjazással kapcsolatban. Mindeközben 2 évvel nőtt a 60 évet betöltött emberek várható élettartama, ami komoly nyomást gyakorol az állami rendszerre, szakértők szerint pedig mindent meg kell tenni a munkakínálat növelése érdekében a helyzet megoldására.

A pénztárak vezetnek az intézményes megtakarításokban

Az intézményes megtakarítások teljes állománya az első negyedév végén 6,5 ezer milliárd forintra rúgott piaci értéken az információt szolgáltató vagyonkezelők és a BAMOSZ saját adatai alapján. Az intézményes befektetésből a BAMOSZ tagjai által kezelt befektetési alapok összesített nettó eszközértéke 2,5 ezer, míg a vagyonkezelt vagyon mintegy 4 ezer milliárd forintot tett ki. A következőkben a BAMOSZ sajtóközleményét közöljük változatlan formában.

Vezess egy igazi Ferrarit! - Portfolio.hu konferencia

A jelentős vagyonnövekedést és tekintélyes hozamokat hozó bőséges esztendők után a vagyonkezelők szinte minden szegmensben a piac szűkülésével és speciális kihívásokkal szembesülnek, legyen szó akár intézményi vagyonkezelésről vagy magánszemélyeknek nyújtott portfólió-kezelésről, befektetési termékekről. A pénzügyi piacokon korábban érvényes törvényszerűségek átmenetileg felborultak, így speciális tudás nélkül minden korábbinál nehezebb kiemelkedő vagyonkezelési teljesítményeket elérni. Egy hét múlva kerül sor a Portfolio.hu által szervezett Wealth Management konferenciára, ahol a vagyonkezelői szektor színe-java találkozik.

"Fordulóponthoz érkeztek a nyugdíjpénztárak" (Portfolio.hu Konferencia)

Komoly fordulópont lehet egyes nyugdíjpénztárak, sőt, akár az egész ágazat életében az idei év - véli Gaál Attila, az Aon Pénztárszolgáltató vezérigazgatója, aki szerint a szabályozási változások miatt átalakuló környezetben további konszolidáció mehet végbe. A tavalyi gyenge hozamok annak ellenére befolyásolják a pénztárak reputációját, hogy hosszú távon nem minősítik a vagyonkezelési teljesítményeket, és a vagyonkezelési piacot sem rajzolják át érdemben a szakember meglátása szerint.

Euró alapú ingatlan alapot indít az Erste

Magyarországon elsőként vezetett be euró alapú és elszámolású ingatlanalapot az Erste Alapkezelő Zrt. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap forgalmazása és a napi eszközérték számítása (az ingatlanok értékének meghatározása, a bevételek és költségek nyilvántartása) mind euróban történik, az Erste Alapkezelő vezérigazgatója szerint az új termék bevezetésére többek között azért volt szükség, mivel egyre többen érdeklődtek az euró alapú befektetések iránt. A következőkben az Erste sajtóközleményét közöljük.

Nem csak nálunk probléma az időskori szegénység

Az angliai Capita éves felmérése szerint igaz a minimális elvárásokat felülteljesítették a befizetés meghatározott vállalati nyugdíjalapok, azonban a munkáltatói és munkavállalói befizetések még így is egyeseknek csak szerény nyugdíjat biztosítanak. A jövőben éppen ezért a befizetések növelésére lenne szükség, amivel például a legegyszerűbb módon lehetne a válság káros hatásait ellensúlyozni.

Generali: Felnyílt a befektetők szeme (Portfolio.hu Konferencia)

A válság felhívta az intézményi befektetők figyelmét az abszolút hozamra törekvő stratégiák fontosságára Pillár Zsolt, a Generali Alapkezelő befektetési igazgatója szerint. A szakember a total return termékek piacáról tart előadást a Portfolio.hu Wealth Management 2009 Konferencián.

Romániai árváknak gyűjtött milliókat a híres hollywoodi színésznő

A hátrányos helyzetű gyerekek életszínvonalának javítására 2002-ben létrejött ARK jótékonysági szervezet 25 millió dollárt tudott összegyűjteni egy fedezeti alap vezetőknek és bankároknak tartott vacsorán, ami meglepetésre a kisebb népszerűség ellenére is meghaladta a várakozásokat. Az ARK egyik legfőbb támogatója és szószólója Uma Thurman színésznő, az elmúlt hét évben a szervezet pedig 185 millió dollárt gyűjtött össze például romániai árvák megsegítéséért.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Rejtélyes az újabb száj- és körömfájás kitörés - Nehéz hetek jönnek Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.