EKB

Brutális inflációs előrejelzést közölt az EKB!

Brutális inflációs előrejelzést közölt az EKB!

Ma délután tette közzé az Európai Központi Bank kamatdöntő üléséről szóló közleményét, a várakozásoknak megfelelően nem változott az irányadó kamat, az eszközvásárlási program kivezetését viszont felgyorsították. A közleményben bejelentették, hogy az APP kivezetése után sor kerülhet a kamatemelésre, de Christine Lagarde elnök a sajtótájékoztatón már puhította az előrejelzést. A jegybankelnök ismertette az inflációs és GDP-előrejelzéseket, előbbieket jelentős mértékben felfelé módosították. Szó volt a háború hatásairól is.

Háború és energiapiaci félelmek közepette kell döntenie az EKB-nak: kukába dobhatja eddigi terveit a jegybank?

Háború és energiapiaci félelmek közepette kell döntenie az EKB-nak: kukába dobhatja eddigi terveit a jegybank?

A háború miatt geopolitikai és piaci feszültség közepette kell ma döntést hoznia az Európai Központi Banknak. Az EKB a verbális szigorítást már február elején megkezdte, de azóta a háború egészen új helyzetet hozott: a jegybanknak egyszerre kell számolnia a reálgazdasági lassulással és az inflációs nyomás erősödésével. Ebben a helyzetben különösen nehéz döntenie a jegybanknak: próbáljon harcolni az infláció ellen szigorítással, amellyel egyben letöri a növekedést, vagy épp fordítva. Egyáltalán, fel lehet-e venni jegybanki szinten a harcot a háború gerjesztette inflációs sokkal? Rengeteg kérdés vár megválaszolásra, de ma délután picit okosabbak leszünk.

Durva elemzői vélemény: az EKB-nak kellene megvédenie a forintot is

Durva elemzői vélemény: az EKB-nak kellene megvédenie a forintot is

A kelet-közép-európai devizák zuhanását egyelőre nem tudják megfékezni az érintett országok jegybankjai intervencióikkal, ezért érdemes lenne mérlegelni annak lehetőségét, hogy az Európai Központi Bank siessen a régió segítségére – véli Ulrich Leuchtmann. A Commerzbank vezető devizastratégája szerint ha ez nem történik meg, akkor folytatódhat az összeomlás a piacon.

A háború árnyékában kezdődnek a lényeges jegybanki döntések

A háború árnyékában kezdődnek a lényeges jegybanki döntések

Várhatóan a következő napokban is elsősorban az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos aggodalmak uralják majd a piacokat, amíg a felek nem teszik le a fegyvert, addig maradhat a negatív hangulat. Emellett ugyanakkor lesznek fontos adatok és események is, kiemelkedik ezek közül az EKB csütörtöki kamatdöntése.

Matolcsy György a világ legnagyobb jegybankjait bírálja

Matolcsy György a világ legnagyobb jegybankjait bírálja

A magyar jegybankelnök friss, Facebookon megjelent értekezésében úgy vélekedik, hogy túl hosszú ideig tartott, amíg a Fed és az EKB korrigálta az áremelkedés félreértelmezését és most mindkét nagy központi bank igyekszik visszanyerni a szakpolitikai hitelességét.

Lagarde belengette: márciusban az EKB is léphet

Lagarde belengette: márciusban az EKB is léphet

Erős várakozásokat keltett az EKB kormányzótanácsának márciusi ülésével kapcsolatban Christine Lagarde. A jegybank elnöke nem ismételte meg azt a kijelentését, hogy idén valószínűtlen a kamatemelés, a hírre az euró azonnal erősödésbe kapcsolt. Úgy tűnik, hogy márciusban ismét izgalmas döntés elé nézünk, hiszen érkezik a friss gazdasági előrejelzés is, emellett mostmár elvárás, hogy valami erősebbet mondjanak a kamatpályával kapcsolatban. Christine Lagarde kiemelte, hogy először a nettó eszközvásárlásokat építik le, csak utána térnek rá a kamatemelés kérdésére.

Miért kakukktojás az euróövezeti monetáris politika?

Miért kakukktojás az euróövezeti monetáris politika?

Az emelkedő infláció miatt Magyarországon és Csehországban már tavaly nyáron elkezdődött a kamatemelési sorozat, Lengyelországban némi hezitálás után az ősszel, Angliában februárban, az USA-ban pedig márciusban fog elindulni. Az Európai Központi Bankban azonban egyelőre nincs terítéken az, hogy a 2016 óta változatlanul nulla százalékos hitelkamatot megemeljék. Pedig infláció ott is van. Mi ennek az oka?

Hatalmas nyomás nehezedett az EKB-ra: minden szavukra oda kell ma figyelni

Hatalmas nyomás nehezedett az EKB-ra: minden szavukra oda kell ma figyelni

Történelmi csúcson volt az éves infláció az eurózónában januárban, pedig az elemzők már csökkenést vártak decemberhez képest. A Fed már felismerte az inflációs veszélyeket, és két lábbal taposott a fékre: a belengetett kamatemelései miatt erősebb dollár várható. A reálgazdasági helyzet sem túl rózsás az eurózónában, a koronavírus megálljt parancsolt a növekedésnek, miközben a munkaerőpiac egyre feszesebb. Ha a foglalkoztatottságban látott dinamika fennmarad, csak idő kérdése, hogy a kínálati nehézségek mellé mikor jelennek meg keresleti okok is az inflációban. Eközben az orosz hadsereg bevetésre vár Ukrajna határában, a lépés szintén megütné az európai gazdaságot. Ilyen körülmények között kell ma döntenie az Európai Központi Banknak.

Klímastressztesztet indított a bankoknál az Európai Központi Bank

Klímastressztesztet indított a bankoknál az Európai Központi Bank

Stressztesztet indított tegnap az Európai Központi Bank annak kiértékelésére, hogy az általa felügyelt bankok mennyire felkészültek a klímakockázatból eredő lehetséges megrázkódtatásokkal szemben – közölte az európai jegybank.

Sokkal korábbi és gyorsabb kamatemeléseket vár az EKB-tól a Deutsche Bank, mint eddig

Sokkal korábbi és gyorsabb kamatemeléseket vár az EKB-tól a Deutsche Bank, mint eddig

Mivel hamarabb érheti el inflációs célját az Európai Központi Bank, ezért jócskán megváltoztatták eddigi kamatemelési előrejelzésüket a Deutsche Bank (DB) elemzői és akár már idén decembertől 25 bázispontos emelést várnak, miközben eddig 2023 végére várták a legelső, jelzésértékű 10 bázispontos szigorítást.

Új korszakba lépünk: több éves csúcsok dőlnek a legnagyobb kötvénypiacokon

Új korszakba lépünk: több éves csúcsok dőlnek a legnagyobb kötvénypiacokon

Tavaly év végén emelkedésnek indultak, az idén is töretlenül növekednek az amerikai állampapírok hozamai, jókora pofont adva ezzel a tengerentúli részvénypiacoknak. Az ok a magas infláció és az ennek következében egyre szigorúbb monetáris politikai kilátások. Nemcsak az Egyesült Államokban, de Európában is érdekes dolgok történnek a kötvénypiacon, a német tízéves hozama ugyanis 3 év után először fordult pozitív tartományba. Átmeneti jelenségről van szó, vagy készüljünk fel a további hozamemelkedésre?

Nagy a megosztottság az EKB vezetésében, már nem zárják ki a tartósan magas inflációs forgatókönyvet

Nagy a megosztottság az EKB vezetésében, már nem zárják ki a tartósan magas inflációs forgatókönyvet

Szokatlanul nagy volt a megosztottság az Európai Központi Bank Kormányzótanácsában a tavaly december 16-i kamatdöntő ülésen arról, hogy az infláció durva megugrása mennyire lesz tartós jelenség és a monetáris politikai időhorizonton biztosan vissza fog-e térni a pénzromlás üteme a jegybank 2%-os céljához, vagy sem, éppen ezért nyitva kell tartani minden lehetőséget a monetáris politika korrekciójára – derült ki a jegybank kamatdöntési jegyzőkönyvéből.

Ha inflációnak tekintjük a greenflációt, annak nagyon komoly következményei lehetnek

Ha inflációnak tekintjük a greenflációt, annak nagyon komoly következményei lehetnek

Isabel Schnabel, az Európai Központi Bank igazgatósági tagja szombati beszéde szerint amennyiben a zöld átállás inflációt hoz, az EKB-nak monetáris szigorítással kell majd rá reagálnia. Bár a kamatok ésszerű szintre feltornászása már régóta indokolt lenne, a zöld átállás költségnövekedését inflációnak nevezni egyértelműen félreértés, a rá adott monetáris politikai válasz hibás döntés.

Bíztató francia inflációs adat érkezett

Bíztató francia inflációs adat érkezett

Nem gyorsult tovább a fogyasztói árak emelkedése Franciaországban decemberben, az előző hónapok emelkedése után tehát egyelőre megállt az áremelkedés.

Évek óta nem látott rém köszöntött rá a világra – Velünk marad 2022-ben is? (TOP10 sztori - 1.)

Évek óta nem látott rém köszöntött rá a világra – Velünk marad 2022-ben is? (TOP10 sztori - 1.)

Magyarországon novemberben tizennégy éves csúcsra emelkedett az infláció, de még ezzel is viszonylag „olcsón” megúsztuk, legalábbis ha a történelmi rekordokat nézzük. Amerikában ugyanis majdnem negyven éve nem látott áremelkedést mértek, de Németországban is több évtizedes csúcson van az infláció. A fő kérdés most az, hogy 2022-ben is velünk marad-e a kiugró áremelkedés, mára szinte senki nem gondolja azt, hogy átmeneti megugrással megússzuk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.