GVH

Hajnali rajtaütést is tartott a kiskercégeknél a GVH

Hajnali rajtaütést is tartott a kiskercégeknél a GVH

Az infláció féken tartása nem a Gazdasági Versenyhivatal dolga, de felmerül a kérdés egy ilyen inflációs helyzetben, hogy maradhat-e passzív a hivatal. Álláspontom szerint nem maradhat passzív - jelezte egy keddi háttérbeszélgetésen Rigó Csaba Balázs, a hatóság elnöke. Ezzel van összefüggésben, hogy a GVH az elmúlt időszakban két gyorsított ágazati vizsgálatot is indított az élelmiszerek piacán, melynek keretében bizonyos termékkörök és gazdasági szereplők árgyakorlatát ellenőrzik, olyan eszközökkel például, mint a hajnali rajtaütés.

Az Apenta, a Nestea, a Topjoy üdítőitalok gyártója szabálytalanul felhajthatta az üdítőárakat, vizsgálat indult

Az Apenta, a Nestea, a Topjoy üdítőitalok gyártója szabálytalanul felhajthatta az üdítőárakat, vizsgálat indult

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Maspex Olymposszal szemben, mert a cég valószínűleg előírta partnereinek, hogy milyen minimum-áron árulhatják termékeit. A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalata az uniós versenyszabályokat is megsérthette az ármegkötéssel - olvasható a GVH közleményében.

Kiegyezett a Samsung a magyar hatósággal

Kiegyezett a Samsung a magyar hatósággal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Samsung önkéntes kötelezettségvállalását, amely szerint a jövőben részletesebben tájékoztatja a fogyasztókat az okostévéinek menürendszerébe épített reklámfelület működéséről. A GVH döntése irányt mutat a piac többi szereplője számára is.

Lépett a GVH: 150 ezer magyarnak áll pénz a házhoz

Lépett a GVH: 150 ezer magyarnak áll pénz a házhoz

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-sel szemben - írja a GVH közleményében. A platform működtetője összetett jóvátételi csomagot – benne az érintett, mintegy 100-150 ezer fogyasztó pénzügyi kompenzálását – vállalta, hogy elkerülhesse a bírságot.

Kihegyezték a lándzsa hegyét, de még nem döftek: így szorítaná le a kormány az inflációt?

Kihegyezték a lándzsa hegyét, de még nem döftek: így szorítaná le a kormány az inflációt?

A kormány azt a célt tűzte ki, hogy az év végére egyszámjegyűre csökkenjen az infláció, és ebben partnerként számít a gazdasági élet szereplőire, azokra a hivatalokra és hatóságokra, köztük a Gazdasági Versenyhivatalra (GVH), amelyek ellenőrizni tudják az árak emelkedéséhez vezető szabálytalanságokat - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden sajtótájékoztatón, miután találkozott a GVH elnökével.

Ismét lecsapott a GVH az eMAG-ra - Reagált a cég

Ismét lecsapott a GVH az eMAG-ra - Reagált a cég

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az eMAG webáruház üzemeltetője megszegte egyes kötelezettségeit, amelyeket korábbi, jogsértő akcióinak kompenzálására vállalt a GVH, illetve a felhasználói felé. A jóvátételi program eddig lezárult része azonban elérte célját, vagyis a versenyhatóság eljárása 2021 év végéig több mint 1 milliárd forintos közvetlen haszonnal járt a fogyasztóknak.

Matolcsy György: az infláció tartós letörése nyithatja meg az utat a kamatcsökkentéshez

Matolcsy György: az infláció tartós letörése nyithatja meg az utat a kamatcsökkentéshez

Csütörtökön Matolcsy György jegybankelnök Rigó Csaba Balázzsal, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökével találkozott – olvasható a jegybank közleményében. A megbeszélésen a felek megerősítették, hogy folytatják és elmélyítik a két intézmény között eddig is meglévő kiváló együttműködést. Egyetértettek abban, hogy az infláció csökkenése jelenleg kiemelt fontossággal bír, aminek érdekében a gazdaságpolitikai ágak összehangolt lépéseire van szükség.

Brutális drágulás van Magyarországon: ezt nem nézi tétlenül a versenyhivatal!

Brutális drágulás van Magyarországon: ezt nem nézi tétlenül a versenyhivatal!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hatósági eljárásban vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort, valamint piaci jelzéseket értékel annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés, vagy versenytorzulás az élelmiszerárak kiugró emelkedésében. Az egyes eljárások eredményeiről a GVH azok lezárulta után, haladéktalanul tájékoztatja a közvéleményt - írja a GVH.

Jogsértően hirdethetik az egyik fitnesz weboldalon az étrend-kiegészítőket, nyomoz a GVH

Jogsértően hirdethetik az egyik fitnesz weboldalon az étrend-kiegészítőket, nyomoz a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a gymbeam.hu fitnesz-webáruházat üzemeltető szlovák vállalkozással és annak magyarországi leányvállalatával szemben. A cégek ugyanis valószínűleg megalapozatlan egészségre vonatkozó állításokkal, esetenként gyógyhatás-ígéretekkel, megtévesztő árfeltüntetéssel, továbbá a forgalmazáshoz szükséges bejelentési kötelezettség teljesítése nélkül árusítják egyes termékeiket - áll a GVH közleményében.

Perbe fogják a GVH-t a

Perbe fogják a GVH-t a "tüdővitamin" megbírságolása miatt

A Gazdasági Versenyhivatal több mint 60 milliós bírságot szabott ki december elején az Air7 vitamincsalád forgalmazóira, amiért alátámasztatlan állításokkal, jogszerűtlen reklámmódszerrel és szakhatósági regisztráció nélkül hirdették a termékeket a hazai fogyasztóknak. A termékcsaládba tartozó „Air7 a tüdő vitaminja” márkanevű termékeket korábban a Nébih is vizsgálta és 2022. júliusában kivonatta azokat a forgalomból - derült ki a GVH közleményéből. Az Air7 brand tulajdonosa most közölte, hogy pert indít az ügy miatt a GVH-val szemben. 

Átvilágítást végez a GVH - Befolyásolnak minket a zöld reklámüzenetek?

Átvilágítást végez a GVH - Befolyásolnak minket a zöld reklámüzenetek?

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzés keretében alkot képet arról, milyen eltérések tapasztalhatók a különféle környezetvédelmi (ún. zöld) reklámüzenetek valós tartalma és azok fogyasztói értelmezése között. A GVH célja, hogy jogalkotói szempontokat adjon egy egységes állítás- és jelölésrendszer bevezetéséhez, amellyel erősödhet a fogyasztók bizalma.

Nekiment a HelloPay a GVH-nak az újabb vizsgálat miatt

Nekiment a HelloPay a GVH-nak az újabb vizsgálat miatt

Reagált a HelloPay a Gazdasági Versenyhivatal digitális borravaló rendszert érintő újabb vizsgálatára, a cég szerint versenyhátrányt okoz a GVH a közleményével. A versenyhivatal tegnap közölte, hogy vizsgálatot indított a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben, mivel – a korábbi versenyhatósági bírságok ellenére – valószínűleg megint tisztességtelen nyomást gyakorol a fogyasztókra az „elvárt” borravaló mértékéről.

Vizsgálódott a GVH: fontos ajánlásokat fogalmaztak meg az építőipar számára

Vizsgálódott a GVH: fontos ajánlásokat fogalmaztak meg az építőipar számára

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) augusztusban lezárta a szigetelőanyagok piacát vizsgáló gyorsított ágazati vizsgálatát, és a termékárak csökkenését célzó ajánlásokat fogalmazott meg a gyártók, a lakosság, a hulladékgazdálkodási szolgáltatók és a jogalkotó számára egyaránt. A végleges jelentést augusztus 26-án publikálta honlapján. Ennek megállapításait foglalja össze Turi Anna, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportjának vezetője.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen lépéssel magára haragította Oroszország a világ egyik legerősebb katonai hatalmát: fontos szövetségest nyerhet Ukrajna
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.