Magyar falu program: 2022-ben már januárban kiírják az első pályázatokat

Magyar falu program: 2022-ben már januárban kiírják az első pályázatokat

A Magyar falu program forrásai rendelkezésre fognak állni a jövőben is, sőt az első pályázati kiírások 2022-ben már januárban megjelennek - hangsúlyozta a program kormánybiztosa csütörtökön a Fejér megyei Adonyban, ahol átadta a program keretében 30 millió forintos támogatásból felújított szolgálati lakást.

Ma újranyílt a kistelepülések cégeinek szóló EU-pályázat, csak 6 nap van beadni a kérelmet

Ma újranyílt a kistelepülések cégeinek szóló EU-pályázat, csak 6 nap van beadni a kérelmet

A hónap végéig ismét megnyílt a lehetőség a pályázatok beadására a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban. A szabad vállalkozási zónákban vagy 5000 fő alatti településeken működő mikrovállalkozások összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak május 31-ig - hívja fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Ingatlanfejlesztésre is pályázhatnak az önkormányzatok a Magyar falu programban

Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztésére és közösségi programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, közösségszervező bértámogatására nyújthatnak be pályázatot péntektől az ötezer vagy kevesebb állandó lakosú települések helyi önkormányzatai, önkormányzati társulásai a Magyar falu program keretében - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Itt a kormány terve a vidéki kisboltok megmentésére, feltámasztására

Itt a kormány terve a vidéki kisboltok megmentésére, feltámasztására

A falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a Magyar falu program idén induló negyedik pillére. A támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Lezárultak az idei pályázatok a Magyar falu programban

Lezárultak az idei pályázatok a Magyar falu programban

Lezárult a Magyar falu program idei pályázati alprogramja, minden kategóriában kihirdették a nyerteseket, a program jövőre az eddigieknél is nagyobb forrással folytatódik - mondta el a Magyar Nemzetnek Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.

Magyar Falu Program: mire lehet még pályázni idén?

A Magyar Falu Program idei pályázati forrásaiból újabb jelentős beruházások segíthetik a vidék népességmegtartó erejének növelését - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Szilvásváradon.

Újabb két pályázati lehetőséggel bővül a Magyar falu program

Két új pályázat jelent meg a Magyar falu program keretében, amelyek segítségével óvodák játszóudvarai és nyilvános játszóterek újulhatnak meg a magyar kistelepüléseken, valamint a közterületek karbantartásához szükséges eszközöket is vásárolhatnak a magyar falvak - mondta el az MTI-nek hétfőn Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Még 20 milliárdot kapnak a magyar falvak

Még 20 milliárdot kapnak a magyar falvak

A kormány újabb pályázati körről döntött a Magyar Falu Program keretében, így további 20 milliárd forint jut a falvaknak - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken Budapesten.

Már közel 1500 milliárdot kifizettek Magyarország legnagyobb fejlesztési programjára

Már 1456 milliárd forintot kifizettek augusztus végéig a Modern Városok Program (MVP) fejlesztéseire, amelyből 1028 milliárd forint volt a hazai, és 428 milliárd forint az európai uniós forrás – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Tavaly év végén még kevesebb, mint 1000 milliárd forint volt a kifizetés, azaz nyolc hónap alatt igencsak felpörgött a program.

Óvodafejlesztési pályázat nyílik kistelepüléseknek

Ötmilliárd forint keretösszegben óvodák fejlesztésére nyílik pályázati lehetőség a Magyar falu program keretében - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos egy keddi sajtótájékoztatón.

Már 1700 település és 500 egyház ugrott rá a Magyar Falu program pályázataira

Néhány héttel azután, hogy megnyíltak az első pályázati lehetőségek a Magyar Falu programban, már több mint 1700 település, továbbá több mint 500 egyházközség regisztrált potenciális pályázóként, és nyolcszáz pályázati anyagot már el is kezdtek feltölteni az érintettek - jelezte a modern településekért felelős kormánybiztos pénteken.

Új kisváros fejlesztési program kidolgozásába kezdett a kormány

Javaslatcsomag készül egy kisvárosi programra, ami az 5000 fő feletti települések fejlesztését célozná és legkorábban 2020-ban indulhat el - jelezte az 5000 fő alatti településekről szóló Magyar Falu program kvázi elindítása kapcsán Gyopáros Alpár. Az 5000 fő feletti településeknek szóló új programról egyelőre nem tudhatók részletek.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.