andrzej duda

Átírják a lengyel devizahiteles csomagot

A korábban tervezett árfolyam-kedvezményes átváltás helyett más, a bankok számára szintén költséges fizetéskönnyítő megoldást fontolgat Lengyelország saját frankhitelesei számára - tudta meg a Reuters.

Készül a végleges lengyel devizahiteles csomag

Már több mint egy éve húzódik a devizahiteles mentőcsomag összeállítása Lengyelországban, a köztársasági elnök hivatala június elejéig ígéri a végleges megoldás előkészítését. Jaroslaw Kaczynski, a PiS kormánypárt vezére tegnap azt nyilatkozta, a jegybankot is be kell vonni, és a bankszektor helyzetét is figyelembe kell venni a döntés során.

Devizahitelek: a bolondját járatják a lengyel bankokkal

Ha túl sokba kerülne a bankoknak, akkor felvizezi a Jog és Igazságosság (PiS) az Andrzej Duda köztársasági elnök által január közepén javasolt devizahiteles csomagot - közölte az egyik lengyel miniszter a Reuters szerint. Márpedig Duda javaslata drága mulatság lenne, hisz elemzők szerint akár 32-40 milliárd zloty veszteséget okozna a bankoknak, ami mintegy kétévi nyereségüknek felel meg. A hírnek is köszönhetően emelkednek a lengyel banki részvényárfolyamok.

Mégis nagyon durva lesz a lengyel devizahiteles csomag

Bár hónapokig úgy tűnt, hogy elült a téma, most ismét előkerült Lengyelországban a devizahiteles mentőcsomag ügye. Andrzej Duda köztársasági elnök friss javaslata elemzők szerint 32-40 milliárd zlotyba kerülne a bankszektornak. Esnek is a tőzsdén a banki részvényárfolyamok, mint a kő.

Fordulat: folyósítási árfolyamon válthatják át a lengyel frankhiteleket

Emeli a tétet a konzervatív lengyel köztársasági elnök: az általa támogatott verzió szerint felvételkori árfolyamon konvertálnák át a lengyel lakossági frankhiteleket, ami több mint 1600 milliárd forintnyi veszteséget jelentene a lengyel bankoknak. Esnek is a részvényárfolyamok: a PKO 2,8%-ot, a Pekao 2,5%-ot esett mostanáig.

Ragadós a magyar példa - Itt az újabb devizahiteles mentőcsomag

A 100 négyzetméter alatti lakásban élő frankhitelesek árfolyamveszteségének a felét a bankokkal nyeletné le a lengyel kormány a tegnap benyújtott törvényjavaslat szerint. A másik felét az ügyfelek viselnék az önkéntesen igényelhető konverzió során. A kormánypárt kalkulációi szerint ez 700, az Erste elemzői szerint 400 milliárd forintnak megfelelő összegbe kerülne a lengyel bankszektornak öt év alatt. Előbbi közelíti a magyar devizahiteles elszámolás egyszeri költségét.

Orbán módszereivel szorongatná meg a bankokat az új lengyel elnök

Az Orbán-kormány módszereire kísértetiesen emlékeztető javaslatai vannak a bankrendszer sorsára vonatkozóan az új lengyel elnöknek. Bankadót vezetne be, historikus árfolyamon konvertálná a frankhiteleket és lengyel kézbe venné a bankrendszer növekvő hányadát. Marek Belka lengyel jegybankelnöknek részben tetszenek az ötletek - derült ki minapi nyilatkozatából.

Meglepetést hozott a lengyel elnökválasztás

Andrzej Duda, a legerősebb ellenzéki párt, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje nyerte meg a vasárnapi lengyelországi elnökválasztást az országos választási bizottság (PKW) által hétfőn este közölt hivatalos eredmény szerint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Lecserélnék a magyarok a gázfűtést, de ennek van egy nagy akadálya
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.