atomerőmű

Történelmi pillanathoz közelít a napenergia

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezik el a napenergia 2017-ben, ez év végén ugyanis a fotovoltaikus napelemek telepített globális összkapacitása várhatóan utoléri és meghaladja majd az atomerőművekét. A napelemek hódítása pedig folytatódhat, így 2022-ben már örülbelül kétszer akkora lesz a világszerte telepített fotovoltaikus kapacitások összege, mint az atomerőműveké.

Megnyomták a vészjelzőt - Nukleáris katasztrófától tartanak a szomszédban

A befejező szakaszához közeledik Fehéroroszország első atomerőművének építkezése, a projekt biztonságával kapcsolatban azonban egyre több aggály merül fel. Az építkezés 2013-as megkezdése óta már tíz kisebb-nagyobb technikai hiba és baleset történt, amelyek már három halálesetet is okoztak. Litvánia már megnyomta a vészjelzőt, mivel egy újabb nukleáris katasztrófától tart, nem is olyan messze az 1986-os csernobili katasztrófa helyszínétől.

Szabadulna az atomenergia függéséből Franciaország

Franciaország 2017-ig bezárna mintegy 17-et a jelenleg működő 58 nukleáris reaktorából - jelentette be hétfőn Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter, megfelelően az előző szocialista kormány azon ígéretének, hogy 2025-ig 50 százalékra csökkentik az atomenergia arányát a lakossági energiaellátásban.

Igazi pénztemető lesz az új atomerőmű

Nem a Paks 2 beruházás az egyetlen atomerőműépítés az Európai Unióban, Angliában is épül egy erőmű, a Hinkley Point C, amely most azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a korábban tervezettnél jóval magasabb költséggel épülhet meg.

Az egekig nőnek a brit atomerőmű költségei

Alaposan elszállhatnak a nagy-britanniai Hinkley Point C atomerőműfejlesztés költségei, a kivitelezés várhatóan tovább csúszik majd, a francia EDF energetikai csoporttal az atomerőmű építésére kötött szerződés pedig számos kockázatot tartalmaz - jelentette a brit számvevőszék (NAO) pénteken. A független szervezet szerint az EDF újabb támogatásért folyamodhat a kormányhoz, és az erőműben termelendő villamos energia garantált átvételi ára is nagyobb anyagi terhet róhat az államra a korábban gondoltnál. A jelentés ráadásul egy olyan időszakban látott napvilágot, amikor a kormányzat kifejezett célja az energiaköltségek megzabolázása.

Dél-Korea is nemet mond az atomerőművekre

Dél-Korea is kivezeti a nukleáris energiát energiamixéből; az ország leállítja az új atomerőművek építését célzó programot, és a már működő erőművek élettartamát sem fogja meghosszabbítani - jelentette be Mun Dzsae In, Dél-Korea elnöke hétfőn.

Súlyosan alábecsülték az atomkatasztrófa esélyét az Egyesült Államokban?

A valósnál jóval kisebbnek tételezik fel egy potenciális nukleáris katasztrófa kockázatát az Egyesült Államok nukleáris hatóságai - állítja egy, a napokban publikált tanulmány. A Princeton University, Woodrow Wilson School of Public and International Affairs elemzése szerint a szövetségi kormányzat nukleáris ügynöksége (Nuclear Regulatory Commission; NRC) hibás elemzésekre támaszkodott, amikor úgy döntött, nem fogad el rendkívüli intézkedési tervet arra a hipotetikus esetre, amennyiben tűz ütne ki az ország valamely atomerőművének nukleáris hulladék tárolására szolgáló pihentető medencéjében.

Kockáztat Ukrajna - Felpörgeti az atomenergiát, hogy szakíthasson az oroszokkal

Újabb fejezettel bővül az orosz-ukrán konfliktus, és a korábbi gázválságokhoz hasonlóan ezúttal is az energiaellátás áll a középpontban. Ukrajna ugyanis teljes mértékben szakítana a zömmel Oroszországból származó feketeszénnel, amelyből jelenleg hő- és áramtermelésének jelentős részét biztosítja. A kieső villamos energia mennyiséget pedig jelentős részben az ország szovjet időkben épült, kiöregedőben lévő atomerőműveivel pótolhatja.

Ez volt a világ 10 legsúlyosabb nukleáris katasztrófája

A nukleáris katasztrófák hosszú távú hatásai több ezer évre kiterjedhetnek, becslések szerint Csernobil térsége még körülbelül 20 ezer évig nem lesz biztonságosan lakható. A nukleáris balesetek, különösen súlyosabbak azonban rendkívül ritkán fordulnak elő, így a globális energiaellátás 5,7, a globális áramfogyasztás pedig mintegy 13 százalékát napjainkban a világszerte működő közel 450 atomerőmű biztosítja. Az alábbi esetek szinte mindegyike súlyos emberi mulasztás eredményeként állt elő, és az is közös jellemzőjük, hogy a hatóságok és kormányok rendszerint igyekeztek szőnyeg alá söpörni a problémát.

Átírná Macron programját az atomenergia ipar

Brit típusú állami támogatást alkudna ki franciaországi atomerőmű-építkezései számára az EDF francia energetikai és közmű-óriás. Az állami tulajdonú vállalat különlegesen erős alkupozícióját jelzi, hogy pénzügyi vezetőjével azt is megüzente Emmanuel Macron újonnan megválasztott elnöknek, arra számít, hogy a nukleáris energia szerepének csökkentésére vonatkozó választási programpontját csak hosszabb távon fogja megvalósítani.

Így áll most Paks 2 - Lassan jöhetnek a munkagépek

Bár a bővítésért felelős kormánybiztos szerint idén még nem, de jövőre már elkezdődhet az atomerőmű új blokkjainak építése, ugyanis minden komolyabb akadály elhárult a projekt kivitelezése elől, már csak a létesítési engedélyezés van hátra. A Portfolio május 16-ai konferenciájának résztvevői első kézből kaphatnak információkat a beruházás lépéseiről.

Elsötétül az Egyesült Királyság a Brexit után?

Bizonytalanná válhat az Egyesült Királyság villamos energia ellátásának jövője a Brexit miatt, a kormányzatnak pedig azonnal cselekednie kell annak érdekében, hogy biztosítsa az atomerőművek brit kilépést követő üzemeltetését is - figyelmeztette az Egyesült Királyság kormányát brit képviselők egy csoportja.

Jön az új francia elnök - Elfordulnak az atomenergiától?

Kritikus témává vált az atomenergia a francia elnökválasztási kampányban. Az energiapolitika területén is kemény döntések várnak Franciaország új köztársasági elnökére; a francia atomerőművek jövőjével kapcsolatban ugyanis jelenleg több a kérdés mint a bizonyosság. A jelöltek közül van, aki teljesen szakítana a nukleáris energiával, ugyanakkor olyan politikai erő is van, amelyik nem csökkentené az ország jelenleg 75 százalékos függőségét az atomenergiától.Akármilyen döntés is születik majd, bizonyosan kockázatos, komplikált és költséges lesz a megoldás - politikai és financiális értelemben egyaránt.

Titokzatos úszó atomerőmű miatt aggódnak a zöldek

Nyugtalanságot váltott ki elsősorban Szentpéterváron, hogy az orosz kormány a város szívétől mindössze 2 kilométerre található kikötőben kívánja üzemanyaggal ellátni az ország első és egyetlen úszó atomerőművét.

Leállt egy atomerőmű a szomszédban

Egy hibás szelep miatt leállítják pénteken a délnyugat-szlovéniai krskói atomerőművet - közölte az erőművet működtető vállalat (NEK).

Eldőlt: bedobja a törülközőt az atomerőmű építő

Kedden csődvédelmet kér az Egyesült Államokban a Westinghouse, a Toshiba nukleáris energetikai egysége. A várakozások szerint a Toshiba képes lesz kezelni a helyzetet és megmenteni a Westinghouse-t, azonban a nukleáris projektekhez kapcsolódó leírások a jelenlegi 6,3 millird dollárról 9 milliárd dollárra emelkedhetnek.

Csődbe menekülhet az atomerőmű építő

Csőd felé tart a Westinghouse Electric; a japán Toshiba nukleáris erőműveket építő vállalata egy több mint 500 millió dolláros rendkívüli finanszírozási csomaggal igyekszik átvergődni a nehézségeken - írta a Reuters értesüléseire hivatkozva.

Esküt tett az államtitkár: nem ugranak meg Paks 2 költségei

Nem várható, hogy a Paksi Atomerőmű bővítése során sokszorosára növekedjenek a költségek - mondta Csepreghy Nándor az ATV-ben szerda este. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára esküt is tett arra az adásban, hogy Paks-ügyben nem fognak emelkedni a költségek. Példaként a Puskás stadion beruházást említette, amelyre állítása szerint a kormány az eredeti tervek szerint is 180 milliárd forintos büdzsét fogadott el.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.