autópálya

2017. január 06. 10:15 | Portfolio

Két fontos térkép a főváros és az ország jövőjéről

Összesen harminc különböző autópálya-fejlesztés előkészítésén dolgozik jelenleg a Nemzeti Infrastruktúra Zrt., köztük az M0-ás út két meghosszabbításán is - írja a napi.hu. A körgyűrű teljessé válása óriási lehetőséget jelentene Budapest számára, ahol jelentősen csökkenhetne az áthaladó forgalom, valamint az ország számos távoli pontját közelebb hozná egymáshoz.

2016. december 24. 08:55 | Portfolio

Háromsávos lesz az M1-es és az M7-es autópálya

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat az M1 autópálya Budapest-Győr, valamint az M7 autópálya Budapest-Balatonvilágos közötti szakaszának kapacitásbővítő fejlesztéseiről rendelkezik. Ennek értelmében az említett útszakaszokat legkésőbb 2023. március 15-ig menetirányonként háromsávosra kell bővíteni.

2016. december 22. 11:42 | MTI

Már most ráugrottak a 2017-es autópálya matricákra

December 8. óta, vagyis két hét alatt már közel 20 ezer autós váltotta meg a 2017-es országos és megyei éves e-matricákat - jelentette be csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

2016. december 06. 17:35 | Portfolio

Már most meg lehet venni a jövő évi autópályamatricákat

Idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-ától megvásárolhatóak a következő esztendőre szóló országos és megyei e-matricák - jelentette be Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

2016. november 20. 07:40 | Portfolio

Ezért vannak óriásdugók Magyarország útjain

A rendszerváltás óta eltelt évtizedek során sokat változott Magyarország úthálózata, kiépült a ma ismert gyorsforgalmi rendszer. Ezzel párhuzamosan egyre több település mentesült a rajta keresztülhaladó hatalmas forgalom terhétől, ugyanakkor még mindig vannak települések, ahol a járműforgalom több mint kétszeresen meghaladja a megengedett maximális mértéket. Az érintett helyeken a zaj- és a levegőszennyezés mellett a balesetek valószínűségének növekedése is veszélyezteti a helyi lakosok mindennapi életét - derül ki a Lechner Tudásközpont elemzéséből.

2016. szeptember 23. 15:35 | Portfolio

Ezer kilométer új négysávos út épülhet meg

2500 milliárd forintos közútfejlesztési programot jelentette be még múlt csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter - írja a a HVG. Ezek alapján 2022-ig 81 főút újulhat meg, ezer kilométer új négysávos autóút és autópálya épülhet hazai és európai uniós forrásokból. A program részeként az összes autópályát kivezetik az országhatárig és a megyei jogú városokat gyorsforgalmi utak kötik majd össze a sztrádákkal.

2016. szeptember 05. 14:52 | Portfolio

Extrém olcsó ajánlatot tett Simicska az M4-es megépítésére

A közbeszerzési pályázatoknál kegyvesztetté vált Közgép egy olasz nagyvállalattal társulva a konkurenciánál 25 milliárd forinttal olcsóbban építené meg az M4-es újabb szakaszát - írja a Világgazdaság.

2016. augusztus 26. 16:39 | MTI

Újabb autópálya épül Magyarország és Románia között

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Petru Sorin Buse román közlekedési miniszter találkozóján megegyezés született arról, hogy 2018-tól újabb autópálya-összeköttetés jön létre Magyarország és Románia között, ezúttal az M4-es és az A3-as autópályák összekötésével.

2016. augusztus 03. 16:56 | Portfolio

Pénzhiány miatt törölhették az M1-M7-es kiszélesítési tervét

Előbb eldöntötte a végleges közútfejlesztések országos listáját a kormány, majd pár napra rá "hozzácsapta" néhány kiemelt budapesti beruházás előkészítését, utóbbiak közül viszont csak az M1 és M7-es autópálya kiszélesítési tervét törölte néhány nappal ezután - ez történt az elmúlt két hétben a 2400 milliárd forintos fejlesztési listával. A furcsa változtatásokat aztán zavaros közleményben magyarázta meg a kormány, amelyből az hámozható ki, hogy lényegében hazai költségvetési források hiánya miatt törölték az M1-M7-es kiszélesítési tervét.

2016. július 16. 06:10 | Portfolio

Sokan nem tudják, hogyan kell vezetni az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Osztályának vezetője szerint az autópályákon szolgálatot teljesítő több rendőr valóban szabálykövető magatartásra késztetné az autósokat, de a baleseteket mindenekelőtt a figyelmesebb vezetéssel lehet megelőzni. A legtöbb tragédiát ugyanis az okozza hétvégenként, hogy sokan nem tudják, hogyan kell közlekedni a sztrádákon - számol be az InfoRádió.

2016. június 24. 15:43 | Portfolio

Magyar autópályacéget vett az alapkezelő

Az Aberdeen Asset Management, az EBRD és az Intertoll konzorciuma együttesen 80%-os tulajdonrészt szerzett az M6-os autópálya első szakaszáért felelős koncessziós társaságban (M6 Duna). az Aberdeen emellett azt is bejelentette, hogy 90%-os részesedést szerzett a másik ilyen koncessziós társaságban (M6 Tolna).

2016. június 23. 20:19 | Portfolio

Az ukrán határig mehetne a magyar autópálya

A magyar kormánynak a lehetősége és a forrása is megvan arra, hogy azonnal folytassa a jelenleg Vásárosnaményig tartó M3-as autópálya továbbépítését Beregdaróc irányába - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.

2016. június 02. 16:25 | Portfolio

Autópályán utaznál Erdélybe? - Ennyit kell még várnod

2018 végéig elkészül az autópálya Nagyvárad felé a magyar-román határig - írja az MTI. Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár Cseke Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei parlamenti képviselőjének meghívására Nagyváradra utazott, hogy a határ menti magyar infrastruktúrafejlesztési projektekről adjon tájékoztatást. Az államtitkár elmondta: jövő héten adják át az építési területet a kivitelezőnek a Debrecen déli részétől Berettyóújfalu felé vezető szakasz megépítésére, amely az M4-es autóutat is bekötve jut el a magyar-román határig.

2016. május 23. 15:55 | MTI, Portfolio

Jócskán megtoldják az idei büdzsét Orbán vidékjáró programja miatt

A Miskolcnak szánt uniós pénzek nem elegendőek a komplex városfejlesztési programhoz, ezért született a Modern Városok Program is és azért, hogy ez gördülékenyen haladhasson, módosul az állami, illetve a miskolci költségvetés is - többek között ezt jelezte egy mai sajtótájékoztatón a város polgármestere. Kriza Ákos ezzel arra utalt, amit a nemzetgazdasági tárca már április végén bejelentett: az idei 500 milliárdos költségvetési kiadásnövelés keretében 50 milliárddal megtoldják a Modern Városok Programra szánt forrásokat is. Ebből a Miskolcnak szánt plusz juttatás mértéke 3,2 milliárd forint, illetve egy mai jelzés szerint a szolnoki fejlesztések miatt további 300 millióval módosul az állami büdzsé. A 2017-es állami büdzsé az MVP jövő évi projektjeire összesen 152 milliárdos keretet szán.

2016. május 12. 10:15 | Portfolio

Tovább gyorsul a közlekedés Ausztria felé

Nettó 2 milliárd 98 millió forintos ajánlattal az Utiber Közúti Beruházó Kft., a Főmterv Zrt. és az Unitef'83 Zrt. közös ajánlata nyerte az M85-ös gyorsforgalmi út Csornától az országhatárig tartó utolsó szakaszának tervezését - írja a Napi.hu.

2016. április 22. 18:23 | Portfolio

Egy évig még biztosan ingyenes lesz ez a P+R parkoló

Az új, 7,2 milliárd forintért épített gigacsomópontot tesztelő Index-videó után a beruházó DBR Metró Projektigazgatóság leszedette az őrmezői lakótelepre terelő kötelező haladási irány táblákat a szintén új P+R parkoló kijárata elől, és immár könnyen és egyértelműen elérhető az M1-M7-es autópálya kifelé vezető szakasza. A táblák a portál információi szerint a csatornázási munkák miatt maradtak kint az átadás után is.

2016. április 06. 19:57 | Portfolio

Autósok, figyelem! Ma éjszaka teljesen lezárják a Budaörsi utat

2016. április 6-áról (szerdáról) 7-ére (csütörtökre) virradóra 22 és hajnali 4 óra között a Budaörsi úton a Pannonhalmi út, valamint a Sasadi út kereszteződése környékén sávlezárásokra kell számítani az épülő új közúti csomópont építési munkái miatt - közölte a BKK.

Részletes keresés