bmw

A BMW lehet a következő, amit lenyom a Tesla

Nagyot ment az elmúlt hónapokban a Tesla, a cég részvényárfolyama csak idén közel 45 százalékot emelkedett, piaci értéke már meghaladja az 50 milliárd dollárt, ezzel nem csak ismert európai autógyártóknál, például a Peugeot/Citroennél vagy a FiatChryslernél nőtt nagyobbra, de a befektetők többre értékelik, mint a GM-et vagy a Fordot, ezzel pedig a Tesla a legnagyobb piaci értékű amerikai autógyártó. Megnéztük, mikor hagyta le szektortársait az elektromos autóiról ismert amerikai cég.

Olyan jól megy a BMW-nek, hogy a szalagmunkások is milliós prémiumot kapnak

Több rekordot is elért a BMW 2016-ban, soha nem adott még el annyi autót és ért el olyan magas árbevételt és profitot a német autógyártó mint tavaly, ebből pedig a részvényesek és az alkalmazottak is profitálnak, előbbiek 10 százalékkal magasabb osztalékot, utóbbiak több ezer eurós prémiumot kapnak. A BMW Group éves pénzügyi beszámolóján arról is beszélt a vállalat vezetése, hogy a jövő az elektromos autóké, az akkumulátoros autók mellett azonban az üzemanyagcellás modelleket is fejlesztik.

A BMW tulajdonosainak semmi sem elég jó

A BMW közzétett 2016-ra vonatkozó előzetes beszámolóját, amelyből kiderült, hogy nem csak az autóeladások területén értek el új rekordot, hanem az árbevétel és a nettó eredmény esetében is. A befektetők ugyanakkor nem boldogok, amely elsősorban az autógyártó üzletág csökkenő profitabilitásával és az elemzői várakozásokat alulmúló eredményekkel magyarázható.

Már a BMW is költözne a Brexit miatt

Már a BMW-ről is szivárognak a Nagy Britannia elhagyásáról szóló hírek: az autógyártó állítólag Németországba helyezné át az 1994 óta a BMW csoporthoz tartózó Minik elektromos autóinak a gyártását.

Sose volt még ilyen nagy a Mini

A Mini is felszállt a SUV-vonatra, és piacra dobta a márka eddigi legnagyobb modelljét, az új Coutryman azt ígéri, hogy akár családi autóként is megállja a helyét. Leteszteltük.

Világcégek kampányolnak a hidrogénalapú technológiák alkalmazása mellett

A hidrogénalapú technológiák szélesebb körű alkalmazását sürgetik energetikai, közlekedési és ipari világcégek, az általuk alapított Hidrogén Tanács szerint a hidrogén energiaforrásként való felhasználása a globális klímavédelmi célok sikeréhez is hozzájárulhat - közölte a Toyota kedden az MTI-vel.

Nekifutásból, páros lábbal szállt bele a német autógyártókba Trump

Trump egyre keményebben támadja azokat az autógyártókat, akik akaratával ellentétben nem az Egyesült Államokban, hanem Mexikóban gyártanák járműveiket. Most a BMW-be és a Mercedesbe szállt bele páros lábbal, amit már a német kormány sem tudott szó nélkül hagyni.

A Mercedes a luxusvilág tetején

A Mercedes visszaszerezte a világ elsőszámú luxusautó-gyártójának járó címet, amit 2005-ben veszített el, miután kevesebb autót értékesített globálisan, mint a BMW.

Állami támogatás: máris kapkodnak az elektromos autók után

Az állam 1,5 millió forintos támogatást ad minden teljesen elektromos hajtású autóra. Ezzel azoknak az új autót vásárolni szándékozóknak a környezettudatosságát díjazzák, akik hajlandóak az egyelőre borsosabb árú, de nulla károsanyag-kibocsátású, olcsóbban üzemeltethető autókat megvenni. A forgalmazók máris élénkülő érdeklődésről számoltak be, ugyanakkor az értékesítésen ez még nem látszik, hiszen a pályázatok még elbírálás alatt állnak.

Összeállhat a Daimler és a BMW

A Daimler és a BMW titokban azt tervezi, hogy egyesítik járműmegosztási szolgáltatásaikat, a Car2Go-t és a DriveNow-t - írta a német Manager Magazin forrásokra hivatkozva. A lépés célja az lehet, hogy a jövőben olyan mobilitási megoldásokat kínáljanak, amellyel felvehetik a versenyt az Uberrel.

Állami támogatás: máris kapkodnak az elektromos autók után

Az állam 1,5 millió forintos támogatást ad minden teljesen elektromos hajtású autóra. Ezzel azoknak az új autót vásárlóknak a környezettudatosságot díjazzák, akik hajlandóak az egyelőre borsosabb árú, de nulla károsanyag kibocsátású, olcsóbban üzemeltethető autókat megvenni. A forgalmazók máris élénkülő érdeklődésről számoltak be, ugyanakkor az értékesítésen ez még nem látszik, hiszen a pályázatok még elbírálás alatt állnak.

Évi százezer eladott elektromos autót vizionál a BMW

Százezer elektromos autót értékesíthet jövőre a BMW az autógyártó vezérigazgatója, Harald Krüger szerint, vagyis a harmadával többet, mint idén, köszönhetően az erősebb akkumulátorokkal felszerelt modelleknek - írja Süddeutsche Zeitung.

Elővették a patikamérleget a BMW-nél

A BMW-nek szerény mértékben ugyan, de sikerült minden várakozást felülmúlnia a harmadik negyedévben, de azt is mondhatnánk, hogy a németek patikamérlegen kimért számokat tettek közzé.

A kormány milliárdokat ad autóvásárlásra - De mire elég 1,5 millió forint?

A kormány az elmúlt hetekben sorra jelentette be azokat az ösztönzőket, amelyekkel az elektromos autózás elterjedését akarja segíteni Magyarországon. Az önkormányzatok töltőoszlop-telepítésre már szeptember 15-e óta pályázhatnak, csütörtöktől pedig tisztán elektromos járművek vásárlásához lehet 1,5 millió forintos állami támogatást kapni. Az igyekezet nem véletlen, egyelőre messze vagyunk a korábban kitűzött céloktól. Ezek eléréséhez a mostani intézkedések ugyan adhatnak lökést, de a végső sikerhez a technológia fejlődésén túl, további direkt és indirekt ösztönzőkre, a töltőinfrastruktúra fejlesztésére és edukációra van szükség.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.