boltbezárás

Vargáék meggondolták magukat

Szerda éjjel kezdődött a boltok vasárnapi bezárásáról szóló törvényjavaslat általános parlamenti vitája. Itt a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről felszólaló államtitkár szavaiból először derült ki: a kormány támogatja a javaslatot. Vagyis a kormány és az illetékes NGM épp akkor állt az intézkedés mellé, amikor egyre több szakmai szervezet szólal fel ellene.

Ez lesz a vasárnapi boltbezárás következménye

A bevásárlóközpontok szövetsége, valamint a kereskedelmi láncok képviselete a boltok vasárnapi bezárásának negatív következményeire hívta fel a figyelmet az RTL Klub híradójában. A csatornának sikerült megszólaltatnia az ügyben a Nemzetgazdasági Minisztériumot is.

Zárva lesznek a boltok vasárnaponként

A Fidesz hétfői bejelentésével biztosnak tűnik, hogy megvalósul a KDNP javaslata a boltok vasárnapi zárva tartásáról. A nagyobbik kormánypárt már igyekszik abba az irányba terelni a kommunikációt, hogy ez az intézkedés a teljes vasárnapi munka tiltásának irányába tett lépés. Közben a két tábor támogatói is változtak, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete ugyanis már nem támogatja a javaslatot, az MKIK viszont melléállt.

Módosításokkal támogatja a Fidesz a vasárnapi boltbezárást (3.)

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn sajtótájékoztatót tartott a boltok vasárnapi bezárásának ügyében. Kijelentette, hogy feltételekkel és módosításokkal támogatják a KDNP javaslatát. Szerinte ez az első lépés az irányba, hogy senki ne dolgozzon vasárnap.

A héten kiderülhet, ki az erősebb a kormányban

Fontos döntéseket hozhat és súlyos vitákat folytathat le az Országgyűlés a héten háromnapos ülésén. A legérdekesebbnek az üzletek vasárnapi bezárásáról szóló javaslat tárgyalása ígérkezik, ebben a kérdésben ugyanis még a kormány is megosztott.

Népszavazás lesz a szabad vasárnapról?

Népszavazást fog kezdeményezni a VOSZ, ha elfogadja az Országgyűlés az üzletek nyitva tartását korlátozó törvényjavaslatot - számolt be az Index.

Ő lesz a magyar kereskedelem ura

Szatmáry Kristóf fideszes képviselőt, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jelenlegi elnökét "kereskedelempolitika kormányzati összehangolásával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős" miniszteri biztossá nevezte ki Lázár János.

A CBA, a Coop és a Reál is támogatja a vasárnapi boltbezárást

A hazai tulajdonú élelmiszerkereskedelmi cégek, a CBA, a Coop és a Reál egy kedden kiadott közleményben határozottan kiállt a vasárnapi nyitva tartás korlátozása mellett. Hangsúlyozzák, hogy a törvényjavaslat őket nem diszkriminálja pozitívan és garantálják, hogy a lépés miatt nem bocsátanak el senkit.

Kiakadtak a hipermarketek a kormány javaslatain

Sokkolónak és durvának tartják az iparági szereplők a kormány, kereskedelmet érintő elképzeléseit - számol be a hír24. Nem csak a vasárnapi boltbezárásról van szó, ezen kívül vannak még érdekes javaslatok.

Akik kiállnak a vasárnapi boltbezárás mellett

Tovább folytatódik az egyeztetés a Kereszténydemokrata Néppárt szabad vasárnapról szóló kezdeményezéséről, amely december elejére, közepére nyerheti el végleges formáját - közölte Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatón, amelyet munkavállalói szervezetekkel és két boltlánc képviselőjével közösen tartott.

Döntsön a nép a vasárnapi boltbezárásról

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) népszavazást kezdeményez az üzletek vasárnapi nyitva tartásáért, ha elfogadják a korlátozó jogszabályt - közölte az érdekképviselet hétfőn az MTI-vel.

Ez lenne a megoldás a vasárnapi boltbezárás helyett?

A LIGA Szakszervezetek szerint komoly elbocsátásokkal, a munkájukat megőrzők számára komoly jövedelemcsökkenéssel, az államkincstár számára pedig komoly bevételkieséssel járna a kereskedelmi ágazatban bevezetendő kötelező vasárnapi zárva tartás. A LIGA közleménye szerint így sem a munkavállalók érdekeit, sem a vállalkozások érdekeit, sem a nemzetgazdaság érdekeit, sem pedig a vásárlók érdekeit nem szolgálná. A szervezet javaslatokat is megfogalmaz.

Vasárnapi boltbezárás: a kormány még nem döntött

A kormány még nem döntött a KDNP törvényjavaslatáról, ami vasárnap megtiltaná - néhány kivétellel - az üzletek nyitvatartását - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium Portfolio-nak adott válaszából.

Így korlátozzák a boltok nyitva tartását! (2.)

Harrach Péter KDNP-frakcióvezető csütörtöki ígéretének megfelelőn a kisebbik kormánypárt képviselői beterjesztették a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatukat. A tervezet értelmében megtiltják az üzletek nyitva tartását vasárnap és a munkaszüneti napon. Főszabály szerint az üzletek reggel 6 óra és este 10 óra között lehetnek nyitva Magyarországon, ezzel vége az éjjel-nappali Tescóknak. A javaslat azt is kimondja, hogy 5 vasárnap lehetnek nyitva egy évben az üzletek, valamint december 24-én és 31-én 6 és 12 óra között. Szerepel benne a 400 négyzetméteres határ, vagyis az ennél kisebb területű üzletek kinyithatnak a hét hetedik napján.

Bezárnak a boltok vasárnaponként, márciustól (2.)

A kormány megtárgyalta és támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza - jelentette be a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Amit tudunk: csütörtökön már érkezik is a törvénytervezet, március 15-től lépne életbe, a 400 négyzetméter alatti és családi vállalkozásokra nem vonatkozna.

Mit művelne velünk a vasárnapi boltbezárás?

Kíméletlen hatása lenne a kereskedelmi szektorra a három év után újra napirendre kerülő "szabad vasárnap" kezdeményezés. A boltok vasárnapi bezárása miatt akár 30 ezren is elveszíthetik a munkájukat és tízmilliárdokkal járna rosszabbul a költségvetés is. A javaslatot beterjesztő KDNP azonban azzal magyarázza az intézkedés 2015-ös időzítését, hogy jövőre az emberek egyébként is többet fognak költeni, mert több pénz marad náluk, így a kereskedelmi forgalom sem fog visszaesni, még az üzletek vasárnapi zárva tartása esetén sem.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.