bürokrácia

Tízmilliós végkielégítést is kaphatnak a bürokráciacsökkentés vesztesei

Akár 10 millió forintos végkielégítést is kaphatnak azok a köztisztviselők, akik távozni kényszerülnek a megszűnő kormányzati háttérintézményektől - állítja a Népszabadság egy a birtokába került dokumentumra hivatkozva. Úgy tudják, azok is kaphatnak majd 600 ezer forintot, akiknek alapból nem járna végkielégítés, a feltétel csupán annyi, hogy hat évig el kell kerülniük az állami és az önkormányzati szektort. A megszerzett kormány-előterjesztés szerint 2017 januárjától elindíthatják a Karrier Híd-programot is, amelynek részeként a közfoglalkoztatásból kilépőket foglalkoztató vállalkozások adó- és járulékkedvezményt kaphatnak. A Miniszterelnökség nem cáfolta, hogy a dokumentum létezik, de közölték, hogy végleges döntés még nem született.

Hogyan csökkentsük az állami bürokráciát?

Ma elindult "Az adminisztratív terhek csökkentése" című (KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 kódszámú) kiemelt felhívás tervezetének partnerségi egyeztetése - hívja fel a figyelmet a kormány hivatalos pályázati oldala.

Kiszivárgott néhány részlet a rendkívüli kormányülésről

A bürokráciacsökkentés jegyében Lázár János javaslatára betervezte a kormány, hogy csökkenteni fogja a kormányablakok és okmányirodák számát. Ez a legdurvább, ami kiszivárgott a maratoni kormányülésről - számol be az Index.

Új programot hirdetett Lázár - Jön az állami rezsicsökkentés

A kormány 2015. január 1-jén elindítja az Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés, vagyis az állami szolgáltatások díjának csökkentése, továbbá a köztisztviselői életpályamodell kialakítása - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek adott interjújában. Lázár János a programot "bürokrácialebontó csomagként" jellemezte, amely rövidebb általános ügyintézési határidőket, egyszerűbb ügyintézést tesz majd lehetővé a kormányablakoknál, amelyeknél univerzális szolgáltatásokat lehet majd elérni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.