csehország

Megállapodtak az új nyugdíjkorhatárról Csehországban

Csehországban 2030-tól 65 év lesz az öregségi nyugdíj korhatára a nyugdíjbiztosítási törvénynek a képviselőház által szerdán jóváhagyott módosítása értelmében. A jogszabályt még a szenátusnak is jóvá kell hagynia, ez várhatóan meg is történik, mert a szociáldemokrata vezetésű kormánykoalíciónak a felsőházban is többsége van.

Gigászi erők feszülnek egymásnak a korlát eltörlése után

Bár nagyon sokan hatalmas ugrást és vad csapkodást vártak azután, hogy a cseh jegybank 3,5 év után eltörli a korona árfolyamkorlátját, ez mégsem történt meg a héten, sőt meglepően nyugodtra sikeredett a szabad lebegés első két kerekedési napja. Londoni nagybankok elemzései és saját megítélésünk alapján azonban ez nem feltétlenül nagy meglepetés, legalább három ok miatt. Abban azonban lényegében mindenki egyet ért, hogy a vártnál hamarabb jött a korlát eltörlése, aminek az lehetett az oka, hogy a jegybank már csak rendkívül nagy intervenciók árán tudta azt fenntartani. Abban is nagy az egyet értés, hogy az előttünk álló időszakban várhatóan erősödik majd a korona az euróval szemben, de ez valószínűleg fokozatos lesz. Ha viszont túl lanyha lenne, akkor erre bizonyára "rásegít" majd a jegybank a kamatemeléssel, amelyet sokak meglepetésére máris belengetett az intézmény.

Dagad az élelmiszerbotrány, a cseheknek is elegük lett

Dagad az élelmiszerbotrány, a cseheknek is elegük lett

Szlovákia és Magyarország után Csehországnak is elege lett: az agrárminiszter szerint a multinacionális élelmiszerkereskedő cégek rosszabb élelmiszert adnak el a kelet-európai régióban.

Bankadót akarnak Csehországban is

A banki különadó bevezetését javasolja választási programjában a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), a jelenlegi hárompárti kormánykoalíció legerősebb pártja - közölte Bohuslav Sobotka kormányfő, pártelnök kedden Prágában sajtótájékoztatón.

Feltörték a cseh külügyminisztérium e-mailezését

Ismeretlen hackerek feltörték Csehország külügyminisztériumának elektronikus levelezését, titkos információkhoz nem jutottak hozzá - közölte kedden Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter.

Van, amiben behozhatatlan a magyar városok hátránya

Míg számos régiós és európai országban modern irodaházakat nem csak a fővárosban, hanem a regionális központokban is találhatunk, Magyarországon a kereskedelmi ingatlanállomány döntő része Budapesten koncentrálódik, ennek oka pedig elsősorban az európai szinten nagyvárosnak tekinthető vidéki központok hiányában keresendő. Budapesttől néhány órányi autóútra azonban találunk olyan városokat, melyek ugyan alig nagyobbak, mint Debrecen vagy Szeged, mégis komoly modern irodaállománnyal bírnak. A Magyarországon is jelenlévő cseh ingatlanfejlesztő, a CTP meghívására Csehország második legnagyobb városába, Brno-ba látogattunk el. Képekkel és számokkal mutatjuk be, hogy milyen egy 400 ezres város ingatlanpiaca.

Brutális veszteség vár a jegybankra, mégis el kell engednie a koronát

Már több mint három éve annak, hogy a cseh jegybank bevezette az euró-korona árfolyamküszöböt, hogy ezzel védje az árfolyamot a túlzott erősödéstől. Márciusban azonban lejár a hivatalos elköteleződés, így elméletileg bármikor eltörlése kerülhet a küszöb. Az esemény közeledtével felerősödhet az euró-korona keresztárfolyamra irányuló devizapiaci spekuláció, ami könnyen arra kényszerítheti a jegybankot, hogy már az első félévben feladja a 27-es árfolyampadlót. Függetlenül attól, hogy mikor lépi meg az elkerülhetetlent a jegybank, az idő közben óriásira duzzadt devizatartalékon a korona erősödésével óriási vesztesége keletkezik majd.

Megnyugodhatnak az angliai magyarok, szárnyal a font

Miután Orbán Viktor magyar kormányfő szerdán Londonban egyeztetett többek között a kinti magyarok jogainak biztosításáról, ma Prágában nyugtatta meg a Kelet-Közép-Európából származó angliai munkavállalókat a brit külügyminiszter. Boris Johnson azt hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia nagyra értékeli az európai uniós állampolgárok tevékenységét a szigetországban, és jogaikat a jövőben is meg kívánja védeni. Közben pénzügyi értelemben is jó hír érte a kint dolgozókat: a font másfél hónapos csúcsra erősödött a vezető devizákkal szemben, a forint ellenében pedig kéthavi csúcsra (360 körül), így a kint megkeresett pénz forintban újra jelentősen többet ér.

Elapadtak a régió EU-pénzei - A csehek jobban szenvednek nálunk

Az egész visegrádi régió megsínyli a tavalyinál jóval kevesebb uniós pénz beáramlását idén, de Magyarország még egészen jól áll a csehekkel és a lengyelekkel összevetve - derül ki a JPMorgan friss elemzéséből. Közben a románoknál meglepőnek tűnő folyamat zajlik: még a tavalyinál is több EU-pénzt tudtak idén szeptemberig lehívni.

Csődbe ment az EU első orosz bankja

Csehországban 13 év után most először ment csődbe egy bank, amelynek a tulajdonosa egyébként egy dúsgazdag orosz befektető.

Magyarország égeti a leggyorsabban a devizatartalékát

A tágabban vett régióban 2013 óta Magyarország devizatartaléka csökkent a legnagyobb mértékben - olvasható a JP Morgan szerdán megjelent elemzésében. Persze a folyamat nem feltétlenül káros, hiszen erre az időszakra esett a devizahitelek forintosítása és az adósságon belül a deviza arány csökkentése is.

A Fitch nem aggódik a cseh árfolyamküszöb eltörlése miatt

A cseh árfolyamküszöb eltörlése nem befolyásolja Csehország stabil kilátású A+ besorolását, áll a Fitch friss értékelésében. A hitelminősítő úgy látja, hogy a jelenlegi árfolyamrendszer, illetve a jövő évben lehetséges módosítás egyaránt a cseh monetáris politikai keretrendszer hitelességét szolgálja.

Haladékot kap a Raiffeisen a lengyelektől

A lengyel pénzügyi rendszer felügyeletét ellátó KNF két hónappal meghosszabbította a Raiffeisennek adott határidőt, hogy megállapodásra jusson a lengyel leánybankjának eladása ügyében. Eközben az osztrák nagybank cseh online banki üzletága, a Zuno bejelentette, hogy 2017 első felében Csehországban és Szlovákiában is beszüntetné tevékenységét - írja a Reuters.

Lassan kifogy a töltény a cseh csodafegyverből

Novemberben lesz három éve, hogy a cseh jegybank (CNB) 27-nél küszöböt határozott meg az euró-korona árfolyamra, vagyis nem engedik ennél jobban erősödni a cseh devizát. Most úgy tűnik, hogy 2017-ig még maradhat a küszöb, de árulkodó jel, hogy egyre többet beszélnek annak eltörléséről, egyes elemzők szerint meg vannak számlálva a napjai.

Jó bőrben van a cseh gazdaság

A második negyedévben, éves összehasonlításban, 2,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, ami 0,1 százalékkal több mint az előzetes becslés - közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) pénteken Prágában. Az első negyedévhez viszonyítva a növekedés 0,9 százalékos volt.

Eldőlt: 65 év lesz a cseh nyugdíjkorhatár

Hatvanöt év lesz a nyugdíjkorhatár Csehországban. Hosszú viták után ebben állapodott meg a kormánykoalíció három pártja csütörtökön Prágában.

Repedés a V4-ben? - Clintonnak jobban örülne a cseh kormányfő

Míg Orbán Viktor magyar kormányfő egy hónapja és ma is a republikánus Donald Trump elnökké választását tartotta jobb kimenetnek, addig egy mai lapinterjúban a cseh kormányfő Hillary Clinton demokrata elnökjelöltre mondta ugyanezt a térségi országok biztonsága szempontjából.

Népszavazást akar az EU-tagságról a cseh államfő

Mindent meg fogok tenni azért, hogy legyen népszavazás Csehországban az EU- és NATO-tagságról - többek között ezt jelentette ki egy csütörtök esti rádióműsorban Milos Zeman cseh államfő.

Véget ér a cseh erősködés?

Folytatja beavatkozási politikáját a korona árfolyamába a cseh jegybank, hogy továbbra is mintegy 27 korona legyen egy euró értéke. A cseh jegybank ugyanakkor megtartotta az alapkamat minimális, 0,05 százalékos szintjét - közölte Marek Zeman, a jegybank szóvivője a banktanács csütörtöki ülése után Prágában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.