A Gloster a Budapesti Értéktőzsde oldalán tájékoztatta a befektetőket és a tőkepiaci szereplőket a nemrég lezajlott tőkeemelésről, aminek során 6 százalékos túljegyzés alakult ki, így összesen 85 467 darab részvényre érkezett jegyzési igény. A tőkeemelés következtében a társaság részvényeinek közkézhányada a kibocsátást megelőző 167 862 darab részvényről várhatóan 253 329 darab részvényre emelkedik, ami 51 százalékos közkézhányad bővülést jelent.
Kismértékben csökkentette a Zwack részvényeire vonatkozó célárát az OTP elemzője, a friss célár 17 054 forint, ami 4,6 százalékkal áll a jelenlegi árfolyam felett. Az elemző ajánlása változatlanul tartás.
A globális pandémia berobbanása okozta pánikszerű eladási hullám után nagyon komoly ralit láthattunk a világ vezető tőzsdéinél, szűk egy év leforgása alatt új csúcsra száguldottak a börzék, elsősorban a technológiai szektor vezette az emelkedést. A túlfűtött piacokon több extrém sztorit is láthattunk a kritovaluták szárnyalásától a reddites mémrészvények felrobbanásáig, egy ideje azonban az inflációs félelmek árnyékában beindult a rotáció a technológiai szektortól a korábban agyonütött szektorok vállalatai felé. Ebben a környezetben egyre nehezebb dolguk van a hosszú távra tervező, buy-and-hold stratégiát követő befektetőknek - de szerencsére számos kapaszkodó rendelkezésre áll ezekben a bizonytalan időkben is: ha egy kicsit körülnéz az ember, meg lehet találni a hosszú távon vélhetően jól teljesítő részvényeket. Most két ilyen kapaszkodó, illetve a Reuters elemzőinek ajánlásai alapján vizsgálunk meg közelebbről két vállalatot.
A Virgin Galactic részvényei több mint 16 százalékot raliznak a kereskedés első órájában, miután az űrturizmussal foglalkozó vállalat sikeresen hajtotta végre szombaton az első űrrepülési tesztjét, amit korábban már többször is el kellett halasztaniuk. Rendkívül bizakodóak a vállalat vezetői a jövővel kapcsolatban, Richard Branson szerint "szédítő közelségbe" kerültek a kereskedelmi űrutazás beindulásához, persze addig még több sikeres tesztrepülést kell végrehajtania a Virgin Galacticnek.
A Virgin Galactic részvényei több mint 13 százalékot raliztak a kereskedés első órájában, miután az űrturizmussal foglalkozó vállalat bejelentette, hogy a következő űrrepülési tesztjét szombatra tervezi, befejeződött ugyanis a hordozó repülőgép karbantartási felülvizsgálata. Komoly vesszőfutáson van túl a vállalat részvénye az elmúlt hónapokban, mondhatni úgy kellett most ez a bejelentés Richard Branson cégének, mint egy falat kenyér.
Egészen elképesztő zuhanásokat láthattunk tegnap a kriptovaluta-piacon, a fontosabb eszközök árfolyama 20-50 százalékot is esett mindössze néhány óra leforgása alatt. Az eladási hullám délután gyorsult be igazán, aminek apropóján egyes elemzők már kapitulációról is beszéltek. A 2020-as év egyik sztárbefektetője, Cathie Wood is megszólalt a kriptopiaci vérengzés apropóján, a guru a jelenlegi helyzetnek is megtalálta a pozitív oldalát.
A nap sztorija egyértelműen a kriptovaluta-piacon tapasztalt elképesztő szabadesés, amit Elon Musk múlt heti tweetjei után most annak köszönhetünk, hogy Kínában megtiltották a pénzintézeteknek, hogy kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtsanak az ügyfeleknek. De vajon meddig szakadhat még be az árfolyam, esetleg egy lufi kipukkanásának lehetünk a szemtanúi? Cikkünkben különböző elemzők és guruk legfrissebb vélekedéseit közöljük a témában.
Míg a tech-túlsúlyos Nasdaq több, mint 5 százalékkal került lejjebb ebben a hónapban az inflációs aggodalmak miatt, addig néhány kriptovaluta, mint például a bitcoin még brutálisabban esett, a legjelentősebb kripto egészen pontosan 30,7 százalékkal csökkent ebben a hónapban, míg a történelmi csúcshoz képest 40 százalékos a mínusz. A vesszőfutás igazán a múlt hét végén indult csak be, első körben Elon Musk Twitteres aktivitása miatt szakadt be az árfolyam, a Tesla-cégvezér ugyanis azt mondta, hogy az elektromos autógyártó környezetvédelmi aggályok miatt nem fogad el többé bitcoinfizetést az autókért. Ezt követte a ma hajnali esemény, amikor is Kína megtiltotta a pénzintézeteknek, hogy kriptovaluta-tranzakciókkal kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtsanak az ügyfeleiknek, újabb figyelemreméltó eladási hullámot generálva a kriptoeszközöknél. De persze a jelenleg tomboló viharban is akadnak optimisták, egy guru például nem kevesebb, mint 250 ezer dolláros 12 havi célárat fogalmazott meg a bitcoinnal kapcsolatban - azt is elárulta persze, hogy miért.
A kereskedelmi űrrepülés úttörőjének kikiáltott Virgin Galactic részvényei több, mint 11 százalékot estek tegnap, miután a Cowen befektetési bank csökkentette a vállalat részvényére vonatkozó célárját, valamint az Ark Investment Management guruja, Cathie Wood eladta fennmaradó SPCE-kitettségének tetemes részét az űrkutatási ETF-jéből.
A globális koronavírus-járvány és az otthonokban önkéntelenül eltöltött több, mint egy éves remete-életmód alaposan megváltoztatta a mindennapjainkat és szokásainkat, ez megmutatkozott például a tőzsdei befektetések iránti érdeklődés fellángolásában, a kisállattartás hirtelen megugró népszerűségén és persze az öltözködési szokásainkon és a divathoz fűződő viszonyunkon is. Az utóbbi változásból tudott nagymértékben profitálni a 2000-es évek végén divatos, ikonikus lyukacsos papucsot gyártó Crocs vállalat, aminek a részvényárfolyama elképesztő ralit produkált tavaly március óta, az utolsó negyedéves jelentésük után pedig valóságos őrület alakult ki a részvény körül a remek teljesítménynek és a jövőbeli várakozásoknak köszönhetően. De vajon maradt még tere az emelkedésnek, meddig tarthat a 2020 márciusa óta töretlenül emelkedő trend? Többek között ennek járunk utána elemzésünkben.
Az elmúlt hónapokban megtorpant a bitcoin ralija és a 60 ezer dolláros szinttel küzd a jegyzés, sok kis- és intézményi befektető is többek között az ethereumot és a viccnek indult dogecoint részesítette inkább előnyben a mögöttünk álló időszakban - de ez persze korántsem jelenti azt, hogy temetni kéne a piaci alapon legjelentősebb kriptodevizát. Így vélekedik az ügyben a Morgan Creek Capital Management befektetési igazgatója is, egészen elképesztő célárat fogalmazott meg ugyanis a guru a kriptodevizával kapcsolatban, és meg is indokolta a döntését.
Még januárban, amikor a világ második legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptopénzével, az ethereummal alig több mint 1200 dolláron kereskedtek, egy intézményi befektető merészen megjósolta a 3000 dolláros szint fölé való emelkedést, azzal indokolva mindezt, hogy a befektetők túlságosan is figyelmen kívül hagyják a kriptodevizát. Alig öt hónappal később ez a jóslat már be is jött: az ethereum csak idén több, mint 450 százalékot emelkedett, és ma reggelre átlépte a 4000 dolláros szintet. Most ugyanez a befektető, Megan Kaspar, a Magnetic digitális befektetési vállalat társalapítója az év végére 8000 és 10 000 dollár közötti ársávba emelte a célárat, és azt is elmondta, hogy mi lehet majd az oka a szárnyalásnak.
Megemelte az MKB elemzője a Masterplast részvényeire vonatkozó célárfolyamát, az új célár 3072 forint, ami elmarad a részvények jelenlegi árfolyamától.
Megemelte az Opus Global részvényeire vonatkozó célárát az Equilor a vállalat múlt héten publikált éves jelentésére reagálva. A friss célár 395 forint, ami a papírok hétfői záróárfolyamához képest 61 százalékos felértékelődési potenciált jelent, az Equilor ajánlása változatlanul vétel.
A koronavírus-válság alaposan megkeserítette emberek millióinak az életét, ám a tömeges otthonmaradásnak mégiscsak voltak egyértelmű haszonélvezői – nem mások, mint a kisállataink. Egyre több büszke gazdit lehet látni mindenfelé a kutyafuttató parkokban, egyre többen tekintik családtagjuknak a kis szőrpamacsokat. Ennek apropóján a Morgan Stanley elemzői alaposabban is körüljárták a témát, megnézték, hogyan alakult számokban az állattartási kedv az Egyesült Államokban, illetve mi várható a jövőben ezen a téren. Természetesen a befektetések oldaláról is meg lehet fogni a dolgot, elemzésünkben alaposan körülnézünk a kisállatokkal foglalkozó, tőzsdén jegyzett cégek háza táján, megnézzük, hogy akadnak-e jó befektetések a szektorban.
Az OTP új elemzéssel jelentkezett, amiben továbbra is vételre ajánlja a PannErgy részvényeit a cég negyedéves termelési jelentését és éves közgyűlését követően, a korábbi céláron pedig nem változtatott a bank.
Múlt pénteken az MNB felfüggesztette az OTT-One részvényeivel való kereskedést, miután a cég a megítélését érintő információkat hallgatott el. Az eseményekre reflektálva az MKB ma közölte, hogy felülvizsgálat alá helyezte az OTT-One részvényeinek célárát.
A Jefferies technológiai cégekre specializálódott elemzője, Brent Thill nézett utána részletesen az Amazon jelenlegi árazásának, a szakember véleménye szerint a tech óriás papírja durván alulértékelt lehet, 75 százalékos felértékelődési potenciált lát hosszabb távon a részvény számára Thill – és ebbe a számba még nincs is belekalkulálva több, potenciálisan többmilliárdos bevétellel kecsegtető terjeszkedési lehetőség sem.
Az elmúlt hetekben láthatóan megzuhantak a növekedési és a technológiai részvények, illetve az elektromosautó-gyártók közül is sokan, köztük a Tesla is. Ezt követően némileg magára talált a részvény, és emelkedett is az árfolyam, de a korábbi csúcsok még továbbra is messze vannak, ráadásul közben a befektetési és a gazdasági környezet is változik. Egy elemzőház, az Ark Investment, azonban hajmeresztően magas célárral rukkolt elő a napokban, ami számos elemző szemöldökét alaposan megemelte. Az alapkezelő ugyanis azt sem tartja kizártnak, hogy 2025-re a mostani értékének több mint 4-szeresét is érheti a Tesla. Sokan azonban ezt a valóságtól elrugaszkodottnak tartják, és kritikával illették az elemzés több pontját is, sőt, volt olyan, aki egyenesen kamunak nevezte az egészet.