Megerősítette vételi ajánlását a Graphisoft Park részvényeire a Wood elemzője a társaság negyedéves gyorsjelentését követően, a részvényekre vonatkozó célárát pedig 10,5 euróra változtatta, miután a cég áttért a részvények euróban jegyzésére. Ez a jelenlegi szintekhez képest 23 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
A már hosszú évtizedek óta Warren Buffett jobbkezeként szolgáló Charlie Munger tizenöt év távlatában is úgy gondolja, hogy a 2008-ban hozott döntése volt az élete egyik legjobb befektetői húzása, amikor is "rávette" a Berkshire Hathawayt, hogy fektessen be a BYD nevű kínai elekromos autógyártóba - ma a világ legtöbb villanyautót értékesítő vállalatáról beszélünk. De az azóta többszörös árfolyam mellett most is megéri vajon befektetni az óriáscégbe? Mit gondolnak erről az elemzők?
Új elemzéssel jelentkezett az OTP a PannErgyről: a szakértő a termelési jelentésben látott magasabb hőárak, volumenek és a javuló hatékonyság miatt pozitív irányban módosította a részvényre vonatkozó árazási modelljét. A bank elemzője magasabb célár mellett továbbra is vételre ajánlja a részvényt.
Hiába szakadtak be a tavalyi évben a tőzsdék a jegybankok sorozatos kamatemeléseinek és az egyre erősödő recessziós félelmeknek köszönhetően, egy ilyen baljós környezetben is akadnak örök optimisták, akik egy-egy vállalat részvényében meglátják a szárnyalás lehetőségét. Az ilyen megmondóemberek egyik leghíresebbike Jim Cramer, aki bár elismerte, hogy nehéz időszak vár ránk a tőzsdéken, ám nemrég előrukkolt néhány vállalattal, amelyek részvénye nagyot emlkedhet szerinte az előttünk álló évben. Persze azért fontos kihangsúlyozni, hogy nem feltétlenül kell készpénznek venni a sokak által kritizált műsorvezető ajánlásait, alábbi elemzésünkben azt a három vállalatot nézzük meg közelebbről, amikben mi is láttunk fantáziát.
A 2022-es évre még nagyon sokáig fogunk emlékezni: a sokadik hullám és oltás után kezdtük végre elfelejteni a koronavírust, és mire a nyomasztó emlékeket az asztal alá söpörve fellélegezhettünk volna, Vlagyimir Putyin egy váratlan mozdulattal felborította azt a bizonyos asztalt, és a vírushoz hasonlóan olyan helyzetet teremtett, amit előtte senki nem vélt elképzelhetőnek. Jött tehát a háború, elszabadult a már előtte is meredeken emelkedő infláció, a monetáris politika példátlan tempójú kamatemelésekkel próbálta és próbálja tartani a lépést, közben egyre hangosabban kopogtat az ablakon a globális recesszió réme. Az ehhez hasonló helyzetekben a történelem során gyakran a különböző menekülőeszközöknél kereste a helyét a tőke: a 2022-es év viszontagságai után elmondhatjuk, hogy egy elég minőségi táptalaj alakult ki az arany csillogásához 2023-ra. De mit gondolnak az elemzők, miért lehet az idei év sztárterméke a sárga nemesfém? És ha ez valóban így lesz, akkor mégis milyen konkrét befektetési lehetőségek kínálkoznak?
A 2022-es év finoman szólva sem bánt kesztyűs kézzel a kriptopiaccal: a különféle likviditási problémákkal küzdő és csődöt jelentő kriptotőzsdék bukása mentén több, mint 1,3 ezer milliárd dollár törlődött a piacról, a bitcoin, a világ legjelentősebb digitális valutája pedig több mint 60 százalékot zuhant. De mire lehet mindezek után számítani 2023-ban? Folytatódik a lejtmenet vagy jön a feltámadás? Mindkét szcenárió mellett vannak érvelők, most a két talán legszélsőségesebb verziót mutatjuk be, és kettő valamivel visszafogottabb vélekedést is megnézünk.
A hétvégén érkezett a bejelentés, hogy a Mol magántőkealapokkal konzorciumban többségi tulajdonrészt tervez szerezni a megújuló energiára fókuszáló Alteóban. Ezt követően az Alteo által kibocsátott valamennyi törzsrészvényre vételi ajánlatot terveznek tenni az új nagytulajdonosok, az ajánlati ár relatíve alacsonyan, a pénteki záróár alatt és jóval az elemzői konszenzus alatt került meghatározásra. De mit érdemes jelenleg tudni az idén valósággal szárnyaló energiavállalatról, mit gondolnak a kilátásokkal kapcsolatban az elemzők? Érdemes a befektetőknek eladni a részvényt?
Friss elemzést adott ki az MKB az Alteo harmadik negyedéves gyorsjelentését követően, az elemzőház vételre ajánlja a részvényeket és a céláron is emelt.
Mind a négy hazai blue chip közzétette mostanra harmadik negyedéves gyorsjelentését, amelyekben brutálisan erős számokat közöltek, több rekord született. Az eredmények publikálását követően rendszerint frissítik modelljeiket a cégeket követő elemzők, új célárakkal jelennek meg és felülvizsgálják ajánlásaikat is. Összegyűjtöttük, hogy a hazai nagyvállalatokra milyen ajánlások vannak érvényben jelenleg, hogy milyen célárak láttak napvilágot a gyorsjelentéseket követően, és hogy a medián és átlagos célárak milyen felértékelődési potenciált jelentenek a jelenlegi árfolyamhoz viszonyítva.
Megemelte az OTP részvényeire vonatkozó célárát az HSBC, az elemzőház már eddig is a legmagasabb célárral volt kint a piacon, ez emelkedett most tovább.
Másfél napja tartó ralit követően bő fél éves trend tört meg az Opus részvényénél, már bőven két számjegyű a plusz a mai kereskedésben, ezzel messze a BUX-tagok legjobban teljesítő vállalatáról beszélünk. De mi állhat a meredek emelkedés hátterében?
7395 forintos célárral vételre ajánlja az MKB elemzője a Masterplast részvényeit friss elemzésében, ami 78 százalékos felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi árfolyamhoz képest.
Részben az átlagosnál hűvösebb szeptemberi időjárásnak is köszönhetően kifejezetten erős számokat közölt a PannErgy a harmadik negyedévre vonatkozó termelési jelentésében. Ennek apropóján a vállalatot követő OTP elemzője friss elemzést jelentetett meg, amiben megerősítette korábbi vételi ajánlását és a célárat is változatlanul 1670 forinton hagyta, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest közel 60 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Az Equilor elemzése szerint a megrendelések értékének emelkedése mutatja a Gloster előrehaladását a növekedést előtérbe helyező stratégiája mentén. Az informatikai szolgáltatások iránti igény belföldön és külföldön továbbra is töretlen, amely jó alapokat nyújt a társaságnak a további növekedéshez. A rendelésállomány meggyőző azt figyelembe véve, hogy az informatikai szektort szezonalitás jellemzi: a megrendelések jelentős része hagyományosan a negyedik negyedévben realizálódik.
A cseppfolyósított földgázzal kereskedő nagyvállalatok nehezen tartják a lépést a háború okán fellépő európai extra igénnyel, a kereslet és az üzemzavarok miatt akadozó kínálat közti egyre élesebb különbség pedig az elmúlt hónapokban meredeken felfelé hajtotta az LNG-piac globális árait. Az árnyomás hatására erőteljes konszolidáció figyelhető meg a piacon, több tucat kisebb kereskedő szorult ki vagy lett felvásárolva a diverzifikált nagyvállalatok által, így az üzlet döntő része egy maroknyi nemzetközi energiaipari óriáscég kezében összpontosul. Elemzésünkben utánajárunk, hogy mit érdemes most tudni a legnagyobb LNG-vállalatok jelenéről és jövőjéről.
Felfüggesztette a Masterplastra megfogalmazott célárát az MKB elemzője, mivel frissíti DCF-modelljét, de hamarosan jön az új célár, amely már az új üzletágat, az ásványgyapot gyártást is tartalmazza – derül ki a BÉT-en publikált elemzésből.
Már látóhatáron vannak az EU-s szankciók az orosz energiatermékekre, ezért az orosz gáz helyettesítése egyre égetőbb feladat az európai országok számára. Az egyik legversenyképesebb alternatíva a cseppfolyósított földgáz technológia lehet, a legfrissebb adatok alapján úgy néz ki, hogy elsősorban az LNG-szállításoknak köszönhetően egy jelentős részét pótolni is tudja a kontinens az orosz gáznak. Persze az ellátásbiztonság elérése érdekében a továbbiakban is egyre nagyobb hangsúly fog kerülni az energiaforrásra, az iparág kilátásai kifejezetten pozitív jövőt vetítenek előre, mindezek tudatában az a logikus kérdés maradt, hogy hogyan lehet profitálni a Putyin háborúját potenciálisan megbuktató technológiából? Elemzésünkben a tőzsdén jegyzett, LNG kitermeléssel, szállítással és értékesítéssel foglalkozó vállalatokra fókuszáló befektetési alapokkal és az egyéni vállalatok értékeléseivel, árazásával és kilátásaival foglalkozunk.
Jelentősen megemelte a Masterplast részvényeire adott célárát a Kalliwoda ma reggeli elemzésében, a friss célár 7214 forint, ami a részvények pénteki záróárfolyamához képest közel 84 százalékos felértékelődési potenciált jelent. Az elemző ajánlása változatlanul vétel a társaság részvényeire.
Ritkán szólal meg nyilvános fórumokon a világ leggazdagabb magyarjának számító Thomas Peterffy, amikor viszont megteszi, akkor érdemes rá odafigyelni. Az Interactive Brokers alapítója és cégvezére szerint az egyre súlyosabb inflációs nyomás miatt az amerikai részvények még tovább eshetnek idén, a jegybank ugyanis sokáig kitarthat a kamatemelések mellett az árrobbanás megfékezése érdekében - a szakember szerint több mélyreható probléma is van, amelyek hozzájárulnak a kedvezőtlen inflációs környezethez, ami nem fog egyhamar megszűnni. De hogyan vélekednek a kilátásokról a legfontosabb amerikai elemzőházak és befektetési bankok, mi várhat még idén az amerikai tőzsdékre? Cikkünkben erre a kérdésre keressük a választ.
A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.
Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!