deficit

Olyan lépésre készül Brüsszel, amire még soha sem volt példa

Még a nyári szünet előtt pénzbírságot és a felzárkóztatási források egy részének felfüggesztését javasolhatja Spanyolországgal és Portugáliával szemben az Európai Bizottság, amely csütörtökön kimondta, hogy a két ország az előírt határidőre nem tett hathatós lépéseket a túlzott mértékű államháztartási hiány megszüntetése érdekében. A paktum létrehozása óta ez lehet az első eset, hogy tagállamokat pénzbírsággal büntetnek - hívja fel a figyelmet a BruxInfo. A pénzbírság ugyanakkor nem biztos, hogy ténylegesen is kiszabásra kerül majd.

Júniusban összejött az éves deficit fele Magyarországon

Júniusban 388,9 milliárd forint lett a központi alrendszer hiánya, így az első öt hónap rendkívül kedvező államháztartási helyzete egy csapásra elromlott: az első hathavi együttes deficit 402,1 milliárd forintra ugrott, ami az éves hiánycél 51%-át jelenti - derül ki az NGM ma kiadott adataiból. Nagy aggodalomra azonban nincs ok, hiszen még az időarányosnak is megfelel a június végi deficit, márpedig a második félévben a bevételek szoktak dominálni. Épp ezért az NGM továbbra is tarthatónak mondja a 2%-os GDP-arányos államháztartási hiánycélt, sőt azt is rögzítette mai közleményében, hogy a Brexit miatt se az idei, se a jövő évi költségvetést nem kell módosítani.

Tönkretette a Brexit a brit pénzügyminiszter költségvetési álmát

George Osborne brit pénzügyminiszter pénteki beszédében feladta a nagy tervét, amely szerint a brit költségvetési deficitet többletté alakítaná 2020-ig, az országot esetlegesen érő gazdasági sokk miatt, amit a Brexit-szavazás eredménye okoz - írja a Reuters.

Új trükköt talált ki a kormány, de ez nem segít rajtunk az idén

Az idei uniós támogatás-kifizetési számokat nagyon durván megtolhatják az új előlegfizetési szabályok, ám ezek a 2016-os növekedésélénkítést nem igazán segítik majd - ez a kép rajzolódik ki a kkv-k számára 50%-ra, a kincstári körben 100%-ra emelt új előleg-szabályok alapján. Mindez azzal magyarázható, hogy a magasabb előleg nem feltétlenül kerül ki idén a gazdaságba, hiszen a nyertes projektek megvalósításához továbbra is ugyanannyi idő kell. Közben viszont lesz némi kamatbevétele azoknak a szereplőknek, akiknek a számláján ott parkol az államtól megkapott megemelt előleg.

Megdöbbentően alacsony a magyar büdzsé hiánya (2.)

Áprilisban mindössze 19,1 milliárd forintos volt a központi alrendszer összesített hiánya, így az első négy hónapban összesen csak 144,9 milliárd forintos deficit keletkezett - közölte az előzetes áprilisi adatot ma délelőtt a Nemzetgazdasági Minisztérium. Egy évvel ezelőtt a havi deficit még 73,1 milliárdos volt, az első négy hónap összesített hiánya pedig 465 milliárdot tett ki, azaz sokkal kedvezőbb idén a helyzet. A tárca közleménye szerint "az elmúlt közel másfél évtizedben még sosem volt ilyen alacsony az első négyhavi hiány". Éppen ez szolgáltatott alapot arra, hogy még április végét sem várta meg az NGM és máris bejelentett egy 500 milliárdos idei kiadásnövelést.

Varga: jövőre is 2 százalék körüli hiánnyal tervezünk

"Szeretnénk, ha a fegyelmezett fiskális politika folytatódna, azaz nem tervezzük, hogy a 2% körüli hiánytól jelentősen elmozduljunk" - többek között ezt a határozott üzenetet fogalmazta meg a Bankszövetség pénteki testületi ülése után az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szavai szerint a működés szintjén nullás költségvetés mellett többek között a beruházásokra adott források okozhatnak deficitet. Felrótta, hogy túlságosan magas a magyar gazdaságban a készpénz használata, így ennek szűkítését és az elektronikus fizetés elterjesztésének segítését célozzák. Az Erste Bank Hungary Zrt.-be történő állami bevásárlás már a küszöbön áll, az első félév végéig megszülethet a megállapodás.

Hatalmas deficittel számol idén a kormány az EU-pénzeknél

A kormány tisztában van azzal, hogy már 2016-ban nagyra nyílhat az olló az EU-pályázatok itthoni 2048 milliárdos kifizetése és a brüsszeli támogatások lehívása között, hiszen utóbbinál csak 875 milliárddal kalkulál - írja saját forrásaira hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap további lényeges információja, hogy tudomása szerint az állam a 2014-2020-as ciklus terhére már 320 milliárd forintnyi előleget megkapott az EU kasszájából, ami teljesen összhangban van a Portfolio múlt heti elemzésében vázolt előleg időarányos részével. A cikkben jelzett támogatás- és előleglehívás alapján 802 milliárdos, a GDP 2,4%-át kitevő pénzforgalmi deficit rajzolódik ki idénre az EU-támogatások itthoni és brüsszeli kifizetési tempója közötti különbségből.

Varga gigantikus hírt jelentett be fű alatt

Az elmúlt hetekben csak pedzegették, hogy előbb-utóbb jó lenne majd nullás deficitű költségvetést összeállítani Magyarországon, ma viszont be is jelentette Varga Mihály egy délutáni eseményen, hogy már a 2017-es állami büdzsé is így készül. Ez teljességgel új információ és egyúttal gigantikus a jelentősége, hiszen ez jelentős átrendezéseket kíván meg a jövő évi büdzsétől bevételi és kiadási oldalon is. Mindez ráadásul épp a következő parlamenti választások előtti évet érintené, illetve akkor történne, amikor az EU-pénzek felpörgetett kifizetése miatt a büdzsének a kiadásai is felszaporodhatnak. Az EU felé elküldött konvergenciaprogramban egyébként még csak a GDP 1,6%-ára mérséklődő deficitet vállaltunk, így tehát ehhez képest is jelentős az "előrelépés".

Nagy a baj? - Deficitnöveléssel is próbálkozik Kína

A társasági adóterheket csökkenti, ezáltal az államháztartás hiányát növelni fogja Kína 2016-ban - jelezte egy névtelenséget kérő forrás hétfőn a Reutersnek, aki a ma is zajló kínai csúcsvezetői gazdasági értekezlet fejleményeiről tájékoztatta az újságírókat.

Varga a forint árfolyamáról beszélt

Varga Mihály többek között a Budapest Bank és az MKB jövőre várható eladásáról, a kormány deficitcéljairól, renminbi-kötvények kibocsátásról és a hitelezés egy újabb eszközzel való ösztönzéséről beszélt a Reutersnek. Szívesebben látna 308-310 forintos szint közeli euróárfolyamot, ami jó hatással lehet az államadósságra is.

Hatalmasat ugrott a költségvetés hiánya!

Júniusban 312 milliárd forintos deficittel zárt a költségvetés, ami a Portfolio gyűjtése szerint a legmagasabb hatodik havi hiányszám 2004 óta. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban nem aggódik, a várakozásoknak megfelelőnek mondja a június végi halmozott hiányt, ami 823 milliárd forinton áll. Ezzel az éves hiányelőirányzat már közel 94%-a teljesült, ami szintén kimagasló a korábbi évekkel összevetve.

Két százalékon a hiány

A kormányzati szektor idei első negyedévi hiánya az előzetes adatok szerint 160,1 milliárd forint, a GDP 2,0%-a volt, ami 2014 azonos időszakához képest 57,6 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,8 százalékponttal alacsonyabb volt - közölte a KSH. Ilyen erős évkezdésre 2000 óta nem volt példa.

Magyarország a legjobb európai nyolcban

2014-ben összességében a költségvetési hiány csökkent mind az euróövezet 19, mind az Európai Unió 28 tagállamának szintjén, ám az államadósság-mutatók esetében ellenkező folyamat volt megfigyelhető - olvasható ki az Eurostat 2014-es államháztartási adatokat tartalmazó első felülvizsgálatából. Magyarország azon nyolc uniós ország között van, ahol csökkent a GDP-arányos államadósság.

Megvan: ezért nem aggódnak Orbánék!

Miközben az elmúlt napokban minden a 2015-ös költségvetés és annak kockázatai körül forgott, a háttérbe szorult egy rendkívül kedvező folyamat. Kalkulációink szerint ugyanis a 2014-es költségvetés számai a vártnál sokkal jobban alakulnak. Ezért lehet az, hogy a kormány és a Nemzetgazdasági Minisztérium nem aggódik a jövő évet illetően, egyszerűen csak kihasználja helyzeti előnyét. Most úgy tűnik, hogy tényleg minden azon múlik, jövőre mennyire lesz bőkezű a kormány (a béremelésekkel, gigaberuházásokkal).

Másfél éve nem volt ilyen magas a hiány (2.)

Az idei második negyedévben 3,8% volt a kormányzati szektor hiánya az első negyedévi - jelentősen javított - 2,7%-os deficit után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ilyen magas negyedéves deficitre 2013 első negyedéve óta nem volt példa.

Kis deficittel megúsztuk a júliust (2.)

Az előzetesen közölttel összhangban júliusban 37,7 milliárd forintos deficit alakult ki az államháztartás központi alrendszerében - közölte a nemzetgazdasági tárca. Ez az elmúlt évek azonos hónapjai tükrében kis hiánynak számít, de ezzel együtt is elértük már azt, hogy az év első 7 hónapjában összejött az egész évre meghatározott deficit 86,5%-a.

Csendben lazít a kormány, ebből nem lesz adósságcsökkenés

Bár az első féléves költségvetési adatok alapján csak kis kockázatot lát az MKB Bank az idei deficitcél elérésére, ez mégsem jelenti azt, hogy a fiskális politika szigorú lenne. Kondrát Zsolt, a bank vezető elemzője friss anyagában arra hívja fel a figyelmet, hogy ennek ellenkezőjeként a fiskális politika alapvetően laza, hiszen a váratlanul gyors idei gazdasági növekedés mellett is csak az éppen 3% alatti államháztartási hiány betartására "lő" a kormány. A Varga-csomag melletti csendes költségvetési lazítás idén a GDP 1,1%-a lehet és mindezekkel párhuzamosan ő úgy látja, hogy valószerűtlen a GDP-arányos adósság-ráta fenntartható módon történő csökkenése. Az alapeseti forgatókönyve szerint a tavalyi 79,3%-ról idén év végére 80,5%-ra növekedhet a ráta gyengébb forintárfolyam és a kormányzat részesedésvásárlásai következtében, hacsak nem történik valamilyen intézkedés, vagy a forint árfolyama nem erősödik jelentősen (300 alá az euróval szemben) a mostani szintekről. Hosszabb távra előrenézve azzal kalkulál, hogy az államadósság pályája gyakorlatilag lapos lesz, azaz 80% közelében beragad.

Alacsony deficit jött össze júliusban

Júliusban 37,7 milliárd forintos deficitet mutatott az államháztartás központi alrendszere - közölte a nemzetgazdasági tárca az előzetes adatokat. Ezzel az első hét hónapban a teljes éves hiányelőirányzat 86,5%-a jött össze.

Költségvetési Tanács: elérhető a 2,9 százalékos hiány

A Költségvetési Tanács (KT) szerint a költségvetési törvényben kitűzött, GDP-arányosan 2,9 százalékos uniós módszertan szerinti államháztartási hiány az első félévi makrogazdasági folyamatok, a költségvetés bevételeinek és kiadásainak időarányos teljesítése alapján elérhető.

Vargáék valamiért nagyon titkolóznak

A nemrég nyilvánosságra hozott, 2015-ös büdzsé tervezési köriratában csupán egyetlen - már ismert - szám derül ki: a kormány ezek szerint 2,8%-os hiánycélt tűzött ki. Új makropálya csak augusztusban lesz, de a korábbi kevés számhoz képest ezúttal még kevesebb adatot közölt a tárca.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.