dohányzás

Lázár János nagyobb szigorral lépne fel az új típusú dohánytermékekkel szemben

Lázár János nagyobb szigorral lépne fel az új típusú dohánytermékekkel szemben

Füstmentes Magyarország mintegy húsz éven belül, ez a kormányzati szándék - fejtette ki a Boon.hu-nak adott interjújában Lázár János. A nemdohányzók védelméért felelős dohányügyi miniszterelnöki biztos beszélt az új típusú dohánytermékekről is. Szerinte majd csak 10-15 év múlva derül ki valójában, hogy igaz-e az az állítás, hogy az új típusú termékek kevésbé károsak. Előrevetítette, hogy új javaslatai keretében azt is meg kellene vizsgálni, hogy az új típusú dohánytermékek szabályozását miként lehetne tovább szigorítani.

Kevesebben gyújtanak rá Magyarországon, de vannak intő jelek

Kevesebben gyújtanak rá Magyarországon, de vannak intő jelek

Az elmúlt 5 évben csökkent a dohányosok aránya Magyarországon, ami a rendszeresen dohányzók nagyobb arányú csökkenésének köszönhető, ugyanis az alkalmi dohányosok száma emelkedett. Az is látványos folyamat, hogy leginkább a fiatalabb férfi felnőttek körében szorult vissza a dohányzás, és figyelmeztető, hogy a 65 év feletti nők esetében a rendszeresen dohányzók aránya emelkedett.

Bréking! Nagyobb mértékben emelkedik az új típusú dohánytermékek jövedéki adója, mint a cigarettáé

Bréking! Nagyobb mértékben emelkedik az új típusú dohánytermékek jövedéki adója, mint a cigarettáé

A kedden beterjesztett 2021-es adócsomagban szereplő tervek szerint két lépésben emeli a kormány jövőre a dohánytermékek jövedéki adóját. A javaslat érdekessége és megítélésünk szerint előremutató lépés, hogy a nem hagyományos dohánytermékek (e-cigaretta, hevített termékek) adótartalmát is emeli a kormány, erőteljesebb mértékben, 50 százalékkal.

Riasztóak a magyar cigis trendek, és közben értékes tízmilliárdokat hagyhat az állam a dohányiparnál

Riasztóak a magyar cigis trendek, és közben értékes tízmilliárdokat hagyhat az állam a dohányiparnál

A dohányzás jelentős egészségügyi, társadalmi és gazdasági károk okozója. 1990 óta 1 millió ember haláláért felelős ez a függőség - jelentette ki Joó Tamás egészségügyi közgazdász a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság "A dohányzás egészség-gazdaságtani szemszögből" című online ülésén. Előadásában bemutatta többek között, hogy miért lenne indokolt a fiatal korosztálynál az azonnali dohányzásellenes beavatkozás, hogy a hagyományos dohánytermékek fogyasztásvisszaesésének kedvező trendje megállt és hogy eközben az új típusú, főleg a hevített dohánytermékek térnyerése rendkívüli. Ez utóbbi termékek köre kevésbé szabályozott és a hevített dohánytermék jövedéki adótartalma is sokkal alacsonyabb, mint például a hagyományos cigi esetében. Mindezek alapján szerinte egyértelű, mit kellene lépni: a hevített termékek esetén szigorúbb szabályozás és a jövedéki adó mértékének emelése.

Kijött a friss iránymutatás – Ezt a négy dolgot kell betartani, hogy jelentősen csökkenjen a rák kockázata

Kijött a friss iránymutatás – Ezt a négy dolgot kell betartani, hogy jelentősen csökkenjen a rák kockázata

Kiadta friss iránymutatását az amerikai rákbetegek egyesülete annak kapcsán, milyen típusú fizikai mozgással és diétával lehet megelőzni a rák kialakulását. Rossz hír lehet egyeseknek, hogy ehhez el kell felejteni a vörös húsokat, feldolgozott élelmiszereket, cukrozott üdítőket és az alkoholt – számol be a hírről a MarketWatch.

Kimutatták: az e-cigaretta káros!

Kimutatták: az e-cigaretta káros!

Az elektromos cigaretta jelentősen növeli a krónikus tüdőbetegségek, mint az asztma, a bronchitisz és a krónikus obstruktív tüdőbetegség kockázatát a Kaliforniai Egyetem tudósainak új tanulmánya szerint, amely az első hosszú távú vizsgálat az e-cigaretta és a légzőszervi betegségek közötti kapcsolatról az Egyesült Államok teljes lakosságának reprezentatív adatai alapján.

Nagyon érdekes adócsökkentés jön Magyarországon

Nagyon érdekes adócsökkentés jön Magyarországon

A parlamenti képviselők kedden szavaztak a Fidesz által még nyáron benyújtott, "A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és nemdohányzók védelmével összefüggő egyes törvények" módosításáról. A javaslat amellett, hogy szigorításokat tartalmaz, adócsökkentést hajt végre 2020. július elsejétől.

Horváth Ildikó: Az új dohánytermékek gyilkolnak

Horváth Ildikó: Az új dohánytermékek gyilkolnak

Az egészségfejlesztés fontosságáról tartott előadást a Semmelweis Egyetem Hatékony Egészségfejlesztési Konferenciáján Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár. Előadását követően kérdésre válaszolva kifejtette véleményét a hevített dohánytermékekről, amely Magyarországon is terjed. Figyelmeztető üzenetet fogalmazott meg.

Egymillió magyart ölt meg a káros szenvedély, amely újra fertőz

Egymillió magyart ölt meg a káros szenvedély, amely újra fertőz

Az úgynevezett hevített dohánytermékek is tartalmazzák azokat a káros anyagokat, amelyeket a normál cigaretta, csak más arányban - figyelmeztettek az M1 szerda reggeli műsorában szakemberek, akik szerint külön drámai, hogy az új termékek nagyon gyorsan terjednek a fiatalok körében.

Megérkezett a figyelmeztetés az itthon is terjedő füstmentes cigi miatt

Megérkezett a figyelmeztetés az itthon is terjedő füstmentes cigi miatt

A hevített dohánytermékek dohányterméknek minősülnek, emiatt dohánytermékként is kell szabályozni őket. Az új típusú termékekre való átállás nem tekinthető leszokásnak, és a passzívan elszenvedők is ki vannak téve az egészségkárosító vegyületek hatásának - többek között ezeket az üzeneteket tartalmazza az Egészségügyi Szakmai Kollégium Tüdőgyógyászat Tagozatának hevített dohánytermékekkel kapcsolatos állásfoglalása, amelyet a Portfolio elsőként közöl. Azt is megemlítik, hogy a hevített dohánytermékek esetében káros és esetlegesen káros vegyületek ugyan kisebb mennyiségben vannak jelen, mint a hagyományos cigaretta esetében, de más, mérgező és rákkeltő vegyületek lényegesen nagyobb mennyiségben találhatók meg.

Járványként terjed a veszélyes szokás Magyarországon

Járványként terjed a veszélyes szokás Magyarországon

A fejlett országokban nem leszokási folyamat megy végbe a dohánytermékek esetében, hanem egy átszokási folyamatnak vagyunk a szemtanúi, az új típusú termékeket választják a fogyasztók, az e-cigarettát és a hevített dohánytermékeket. És ez tapasztalható Magyarországon is, az új dohánytermékek törnek előre, főleg a fiatalok körében - tudtuk meg Kovács Gábortól, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatójától és Cselkó Zsuzsától, az intézet osztályvezetőjétől. A Ne gyújts rá világnap alkalmából készített interjúban a szakértők a zéró tolerencia fontosságát hangsúlyozták a nikotonbevitel kapcsán és kiemelték, hogy az e-cigaretta bizonyítottan káros az egészségre, valamint nem igaz az az állítás, hogy az új termékek segítenek a leszokásban. Az intézet vezető munkatársai lehetséges új dohányzásellenes javaslatokat is megfogalmaztak: szigorúbb hatósági ellenőrzés a cégek marketingtevékenységére vonatkozóan és a jövedéki adó emelése a hevített dohánytermékek esetében.

14 életévét is elveszítheti, aki dohányzik

14 életévét is elveszítheti, aki dohányzik

Mindenki kaphat szakmai segítséget a dohányzásról leszokáshoz, amelyben az akarat a legfontosabb, ezért szakszerű segítséggel meg kell erősíteni és támogatni kell a magatartásváltást - mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön a "Ne gyújts rá!" világnapon tartott sajtótájékoztatón, Budakeszin.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!