Súlyos dolgok derültek ki a magyarok életéről

Súlyos dolgok derültek ki a magyarok életéről

Bár 2024-ben a születéskor várható élettartam Magyarországon elérte a 76,66 évet – ezzel átlépve a Covid-válság előtti szintet –, úgy tűnik, hogy a javulás lassú, és az EU-átlagtól való elmaradás továbbra is jelentős. A rövidebb élettartam mögött krónikus betegségek, életmódbeli kockázatok, gyenge prevenciós ellátás és súlyos társadalmi egyenlőtlenségek állnak.

Brutális összegek mozognak a magyar dohánybizniszben

Brutális összegek mozognak a magyar dohánybizniszben

Tavaly ismét nőtt a legális magyar dohánypiac volumene, elképesztően nagy összeget füstölnek el minden évben a magyarok. A hagyományos cigaretták visszaszorulása mellett egyre nagyobb teret nyernek az alternatív termékek, különösen a hevített dohány és a nikotinpárnák. Az Az elektronikus cigaretták töltőfolyadékának legális piacán megtört a növekedés.

Hivatalos: a hollandok még mindig több, mint fele túlsúlyos

Hivatalos: a hollandok még mindig több, mint fele túlsúlyos

A hollandok jóval kisebb aránya dohányzott és ivott túl sok alkoholt tavaly 2014-hez képest, de a túlsúlyos emberek aránya tízéves viszonylatban változatlan maradt - közölte a holland statisztikai hivatal, amelynek adataiból további érdekes összefüggések is kiolvashatók.

Hullanak a bírságok Horvátországban

Hullanak a bírságok Horvátországban

Horvátországban szigorú ellenőrzések kezdődtek a vendéglátóhelyeken a beltéri dohányzási tilalom betartatása érdekében. A büntetések száma alapján úgy tűnik, mind a tulajdonosok, mind a dohányosok nehezen alkalmazkodnak az új szabályokhoz - írta meg a Croatia Week.

Elképesztő kutatási eredmény a hosszú életről: ez a tényező sokkal fontosabb a genetikánál

Elképesztő kutatási eredmény a hosszú életről: ez a tényező sokkal fontosabb a genetikánál

A környezeti és életmódbeli tényezők jelentősége az egészséges öregedésben messze felülmúlja a genetikai faktorokét - állapította meg egy nagyszabású kutatás. Az Oxfordi Egyetem és a Massachusetts General Hospital tudósai által végzett vizsgálat rámutatott, hogy a külső hatások, mint például a testmozgás és a dohányzás, sokkal nagyobb mértékben befolyásolják a korai elhalálozás kockázatát, mint az örökletes tényezők - közölte a Bloomberg.

Sokkoló jelentést tett közzé az Európai Bizottság és az OECD

Sokkoló jelentést tett közzé az Európai Bizottság és az OECD

Az Európai Unióban közel négymillió rákos megbetegedés lenne megelőzhető 2050-ig, ha a tagállamok elérnék a dohányzás és alkoholfogyasztás csökkentésére vonatkozó célkitűzéseket, valamint hatékonyabban kezelnék az egészségtelen táplálkozás és a légszennyezés problémáját. Ezt állapítja meg az Európai Bizottság és az OECD legújabb tanulmánya, amely részletesen elemzi a rákos megbetegedések jelenlegi helyzetét és jövőbeli kilátásait az EU-ban - írta az Euronews.

Leszokási hullám jöhet: drasztikusan csökkentenék a cigaretták nikotintartalmát

Leszokási hullám jöhet: drasztikusan csökkentenék a cigaretták nikotintartalmát

Az FDA régóta várt szabályozási javaslata szerint a cigaretták addiktív nikotinszintjét drasztikusan csökkentik az Egyesült Államokban. A cél az, hogy a dohányzók, akik az amerikai felnőttek közel 12%-át teszik ki, kevésbé veszélyes alternatívákra, például e-cigarettára vagy nikotinpótlókra váltsanak, illetve teljesen felhagyjanak a dohányzással. Az intézkedés egyúttal a fiatalok cigarettázásának megkezdését is csökkentené – számolt be a CBS News.

Mi történik akkor, ha összecsap a dohány- és az egészségügyi lobbi? - Texasban most kiderült

Mi történik akkor, ha összecsap a dohány- és az egészségügyi lobbi? - Texasban most kiderült

Az Egyesült Államokban egy texasi szövetségi bíró döntése nyomán egyelőre nem léphet életbe a szabályozás, amely előírná a cigarettacsomagolásokon és -reklámokban a dohányzás egészségügyi kockázatait bemutató grafikus figyelmeztetések kötelező használatát. A döntés jelentős győzelmet jelent a dohányipari vállalatok számára, ugyanakkor komoly akadályt gördít az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) dohányzásellenes törekvései elé - írta a Reuters.

Dohányzás tiltása: EU-szintű lépések jönnek

Dohányzás tiltása: EU-szintű lépések jönnek

Az Európai Bizottság támogatja az Európai Tanács döntését, amellyel elfogadták a füstmentes környezetekre vonatkozó ajánlás felülvizsgálatát. Az új irányvonal célja a másodlagos füst és aeroszol káros hatásainak mérséklése, különösen a gyermekek és fiatalok körében.

Dohányzás betiltása: döntött az Európai Parlament

Dohányzás betiltása: döntött az Európai Parlament

A dohányzási tilalmak kiterjesztéséről szóló javaslatot az Európai Parlament nagy többséggel, 378 szavazattal elutasította, mindössze 152-en szavaztak mellette, 26 képviselő pedig tartózkodott. Az eredetileg négy nagy politikai frakció által támogatott határozatot végül jobboldali módosítások miatt vetették el.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meglépte Donald Trump, amitől Moszkva a legjobban félt - Itt van a fordulat a háborúban?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.