Márciusban is élénkebb volt a kereslet az eladó lakások piacán az egy évvel korábbihoz képest, de a februári bő 20 százalékos éves növekedéssel szemben 16 százalékos bővülést eredményezett a múlt hónap - áll az ingatlan.com friss elemzésében, amely a lakáspiaci kereslet és a kínálat márciusi alakulását ismerteti. Az ingatlan.com adatai szerint március végén 145 ezer eladó lakás és ház szerepelt az összesen 220 ezer hirdetésből álló ingatlankínálatban, ami 8 százalékkal több mint egy évvel korábban. 2022 márciusához képest pedig több mint 40 százalékkal több lakást és házat kínálnak eladásra.
A múlt év végére, az idei elejére már az alkulehetőségek szűkülése dominálta a lakáspiacot – derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Ám a reálisabb árazás és a növekvő forgalom dacára még mindig érdemes próbálkozni vele, ugyanis jelentős megtakarítási lehetőségeket rejthet a vásárlás végső, személyes fázisa is.
A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2024 januárjában, országosan 8354 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez a tavalyinál jelentősen erősebb évkezdés, de még mindig elmarad a megelőző évek átlagától.
Bár országos szinten alig változott az eladásra kínálat használt és új lakások ára októberben az egy évvel korábbihoz képest, Budapesten és a nyugat-dunántúli régióban jelentősebb változás következett be - derül ki az ingatlan.com októberi lakásárindexéből, ami az eladó lakóingatlanok kínálati árának változását mutatja be.
Mindhárom használt ingatlantípus esetében abszolút értékben és arányait tekintve is jelentősen emelkedett a teljes árengedmény mértéke, derült ki az év első kilenc hónapját összesítő elemzésből. Hatalmasat változott kicsivel több mint másfél év alatt az ingatlanpiac, az Otthon Centrum 2022 januárjában készített elemzése szerint akkoriban a drasztikus fővárosi áremelkedés miatt úgy felpörgött a kereslet az olcsóbb ingatlanok iránt, hogy az alku lehetőségét szinte kizárták a tulajdonosok, és hasonló folyamatok játszódtak le a vidéki régióközpontokban is. Mára ez jelentősen megváltozott, újra helyzetbe kerültek a vevők.
A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2023 októberében, országosan 7853 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez a szám közel 6%-kal alacsonyabb a tavalyi év azonos hónapjánál, ami még mindig gyenge teljesítmény, de már kisebb elmaradás, mint a korábbi hónapokban mért érték.
A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2023 szeptemberében, országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Az érték közel azonos szintet mutat az augusztusi adattal az előző év szeptemberéhez képest pedig 12%-os csökkenést jelent.
A tavaszi, szezonális élénküléssel kissé szűkültek a vevők alkulehetőségei a hazai lakáspiacon - derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Az elemző szerint ez ugyan még nem jelenti a recesszió végét, viszont azt már mutatja, hogy az eladók elkezdték hozzáigazítani az árvárakozásaikat a realitásokhoz.
A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2023 májusában, országosan 10 187 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez az idei év eddigi legerősebb hónapja, azonban így is 19 százalékkal elmarad a tavalyi év azonos hónapjához képest.
A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2023 márciusában, országosan 7787 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Bár ez a szám már magasabb, mint az év első két hónapjában volt, 2023 első negyedévét tekintve még mindig tízéves mélyponton van az adásvételek száma.
Rendkívüli hónapot zárt márciusban az országos lakáspiac, havi szinten stabilizálódott a kereslet több hónapos csökkenés után, a kínálat pedig szintén bővült - áll az ingatlan.com március havi kereslet-kínálati összesítőjében. Az elemzésből az is kiderül, hogy összesen több mint 200 ezer hirdetés fölé nőtt az eladó és kiadó ingatlanpiaci kínálat.
Bár éves szinten még mindig jelentősnek mondható a lakások drágulása, januárhoz képest már több helyen árcsökkenésről lehet beszélni. A használt lakások kínálata Budapesten 20 százalékkal, a vármegyeszékhelyeken több mint 60 százalékkal bővült, miközben a kereslet csökkent - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. Több városrészben, köztük az egyik legnépszerűbb lokációnak számító XIII. kerületben is csökkentek az árak a kínálati piacon, de több nagyvárosban, így Debrecenben és Pécsen is hasonló árcsökkenés mérhető.
Korábbi cikkeinkben már bemutattuk azokat a budapesti utcákat, ahol 2021-ben a legmagasabb, és azokat is, ahol a legalacsonyabb árakon cseréltek gazdát a lakások. Emellett Magyarország legdrágább, illetve legolcsóbb községeiről is készítettünk top10-es listát. Most viszont egy ennél is részletesebb, 18 részes cikksorozattal készültünk, ahol a KSH Ingatlanadattár, Magyarországi lakásárak, 2005-2021 kiadványa alapján megmutatjuk az összes megyeszékhely legolcsóbb és legdrágább utcáját. Aktuális, 18. részünkben Zalaegerszeg legdrágább utcái és Zalaegerszeg legolcsóbb utcái kerültek terítékre.
Korábbi cikkeinkben már bemutattuk azokat a budapesti utcákat, ahol 2021-ben a legmagasabb, és azokat is, ahol a legalacsonyabb árakon cseréltek gazdát a lakások. Emellett Magyarország legdrágább, illetve legolcsóbb községeiről is készítettünk top10-es listát. Most viszont egy ennél is részletesebb, 18 részes cikksorozattal készültünk, ahol a KSH Ingatlanadattár, Magyarországi lakásárak, 2005-2021 kiadványa alapján megmutatjuk az összes megyeszékhely legolcsóbb és legdrágább utcáját. Aktuális, 17. részünkben Veszprém legdrágább utcái és Veszprém legolcsóbb utcái kerültek terítékre.
Korábbi cikkeinkben már bemutattuk azokat a budapesti utcákat, ahol 2021-ben a legmagasabb, és azokat is, ahol a legalacsonyabb árakon cseréltek gazdát a lakások. Emellett Magyarország legdrágább, illetve legolcsóbb községeiről is készítettünk top10-es listát. Most viszont egy ennél is részletesebb, 18 részes cikksorozattal készültünk, ahol a KSH Ingatlanadattár, Magyarországi lakásárak, 2005-2021 kiadványa alapján megmutatjuk az összes megyeszékhely legolcsóbb és legdrágább utcáját. Aktuális, 16. részünkben Szombathely legdrágább utcái és Szombathely legolcsóbb utcái kerültek terítékre.
Korábbi cikkeinkben már bemutattuk azokat a budapesti utcákat, ahol 2021-ben a legmagasabb, és azokat is, ahol a legalacsonyabb árakon cseréltek gazdát a lakások. Emellett Magyarország legdrágább, illetve legolcsóbb községeiről is készítettünk top10-es listát. Most viszont egy ennél is részletesebb, 18 részes cikksorozattal készültünk, ahol a KSH Ingatlanadattár, Magyarországi lakásárak, 2005-2021 kiadványa alapján megmutatjuk az összes megyeszékhely legolcsóbb és legdrágább utcáját. Aktuális, 15. részünkben Szekszárd legdrágább utcái és Szekszárd legolcsóbb utcái kerültek terítékre.
Cikkünk folyamatosan frissül a frontvonal és a diplomácia eseményeivel.
Szokásos menetrend: Moszkva szerint Kijev, Kijev szerint Moszkva volt.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.